A cikksorozat előző része után itt a folytatás, melyben egy kicsit arról írok: meg lehet-e élni csupán a kereskedésből, és hogy miben segíthet neked egy robot.

Meg lehet élni csak a kereskedésből?

Először a nem olyan jó hír: 6 év Metatrader4 programozás és konzultációk tömkelege után alig találkoztam olyan emberrel, aki kizárólag online kereskedelemből tartotta volna fent magát.

Most pedig a : biztosan vannak tehát ilyen emberek, azonban fontos megérteni: a legtöbb sikeres – világszerte ismert – kereskedő sem csak ezzel az egy tevékenységgel foglalkozik. Ők könyveket adnak ki, szemináriumot tartanak, oktatással foglalkozó vagy más vállalkozásuk van. Ennek oka nagyon egyszerű: az ember alapvetően olyan tevékenységeket szeret végezni, amellyel valamit létrehoz, alkot, amelyben kiéli kreativitását. A kereskedés – még ha profitos is – nem ilyen, ezért véleményem szerint elképzelhetetlen az, hogy valaki 4-6-8-10 óra kereskedés után, minden más tevékenységet nélkülözve éli mindennapjait.

Attól, hogy valaki jó szándékkal átadja a tudását és ebből bevétele van, nem teszi őt hiteltelenebbé. A csalódások nagy része a jó szándék és / vagy az ismeretanyag hiánya miatt történik.

Ha pedig rám vagy kíváncsi: hiába találkozom jobbnál jobb stratégiákkal, az évek során megszerzett technikai tapasztalat nem elegendő ahhoz, hogy profitos kereskedő legyek. Igen, kereskedem és voltak már sikereim is, de rám is igaz az, ami mindenkire: önmagában nem elegendő a stratégia ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Nem úgy működik a történet, hogy fogsz egy robotot, amiről valaki azt állítja – jogosan vagy jogtalanul – hogy sikeres, felrakod a chartra és kész. Foglalkoznod kell minden mással is! Ezt később még kifejtem.

Létezik olyan sikeres robotkereskedő, aki kézzel kereskedve egyébként nem (volt) sikeres?

Igen. Saját ügyfélkörömben is van olyan kereskedő, aki több korábbi sikertelen – kézi és robotos – stratégiáját is felülbírálva, akár teljesen új stratégiát alkalmazva több év után végre profitos lett. Az automatizált stratégiák keresése, tesztelése közben azért mindenképpen „ragad” az emberre a kézi kereskedéssel kapcsolatos tudás is, így az egyik ügy tulajdonképpen észrevétlenül egészíti ki a másikat.

Az eleve sikeres kézi kereskedőknél a motiváció pedig pont az, hogy a korábbi profitos kézi kereskedés terhei miatt szeretnék kereskedésüket részben vagy egészben automatizálni, hogy szabadidőt nyerjenek maguknak.

Garancia viszont nincs arra, hogy akik korábban nem voltak sikeresek a kézi kereskedésben, azok a robotkereskedéssel profitossá válnak. A legtöbb esetben a robot elkészülte után, egy-egy sikertelen szakasz után a kereskedő feladja a próbálkozást, sokszor magát az online kereskedést is.

Ha most (még) nem vagy sikeres, ne aggódj: lehet, hogy pont te leszel az ellenpélda.

Oké-oké… de miben segít akkor a robot?

A stratégiád, azaz az annak kapcsán történő cselekvéssorozat – nyitás, méretezés, menedzselés, pozícióépítés, zárás – végrehajtásában. Azaz: ha pontosan tudod, hogy mit szeretnél, akkor a robot akkor is képes végrehajtani az elképzeléseidet, amikor te éppen mással szeretnéd – pl. a családoddal, vagy alvással – tölteni az időt. Ugyanis nem biztos, hogy megoldható – vagy egészséges – hajnalban a grafikon előtt ücsörögni, miközben ugyanezt egy automatika is képes ellátni.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem szükséges mindjárt teljes automatizációban gondolkodni. Van olyan, hogy valaki például pont a belépést fogja mindig kézzel elvégezni, a már megnyitott pozíció(k) menedzselését viszont robotra bízza – míg mások pont fordítva szeretnek dolgozni. A lehetőségek és kombinációk tárháza gyakorlatilag végtelen.

Várj, várj… akkor ez azt jelenti, hogy hiába robotozom, továbbra is bele kell majd nyúlnom a történésekbe?

Igen, ez pontosan ezt jelenti. Te vagy az üzemeltető, aki mindenért felel. A te felelősséged az, hogy milyen robotot futtatsz milyen beállításokkal, mettől meddig teszed ezt, melyik brókercégnél és mekkora számlán, mekkora kockázattal. Attól, hogy ezeket a paramétereket megmondja neked valaki, attól nem válsz kereskedővé; a saját tapasztalatszerzés útját nem lehet megspórolni.

Mindenképpen szükséges egy személy, aki:

  • kialakítja a robot futtatásával (stratégiával) kapcsolatos pénzügyi tervet,
  • rendszeresen ellenőrzi a VPS szerver állapotát,
  • rendszeresen ellenőrzi a robot beállításait és cselekvéseit,
  • rendszeresen ellenőrzi a számla állapotát,
  • szükség esetén pénzt von ki vagy pénzt helyez be, amennyiben olyan stratégiáról van szó, amely ezt megkívánja.

Ez a személy pedig akár Te is lehetsz – már ha a piac aktív szereplője akarsz lenni. Ha a fenti listából nem akarsz valamelyikkel foglalkozni, akkor az egész piaci jelenléted megfontolandó és átgondolandó. Lehet hogy nem aktív, hanem inkább passzív résztvevőként szükséges megjelenned a pénzpiacokon. Az aktív szereplő olyasvalaki, aki rendszeresen döntéseket hoz és maga kereskedik, a passzív szereplő pedig olyasvalaki aki ezekről a döntési lehetőségekről lemond, és általában csak egy-két keretfeltételről dönt. (Pl. meghatározza, hogy mekkora összeget hajlandó befektetni).

Mind a két szerep lehet eredményes, de mind a két szerephez tisztában kell lenni az alapfogalmakkal, valamint elengedhetetlen az információk és a lehető legnagyobb kontroll iránti igény.

Egyáltalán nem baj tehát ha valaki inkább passzív szerepet vállal a kereskedésben – jobb minél előbb felismerned e tényt, mert komoly veszteségektől kímélheted meg magad!

Mi a legnagyobb probléma, amivel a legtöbb kereskedő szembesül?

Sokan azt gondolják, hogy a lényeg az alkalmazott stratégián van. Én szeretnék egy kicsit provokatív lenni: a legtöbb esetben egyáltalán nem a stratégia a fő probléma. Nem is a brókercég – mert ez is sok veszteséges kereskedő kifogása. Mindamellett, hogy mindkét ügy – a stratégia és a brókercég is – rendkívül fontos, az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy érzem, hogy inkább a következő okok merülnek fel a sikertelenséghez vezető úton:

  • túlzott magabiztosság egy-egy stratégia kapcsán, valós idejű tapasztalat nélkül;
  • a pénzügyi alapok hiánya;
  • irreális hozamelvárások;
  • a maximális befektetésre szánt összeg meghatározásának hiánya;
  • rossz vagy nem megfelelő minőségű eszközök használata (robot, számítógép, VPS terén).

A stratégia és a brókercég csak a fentiek után következhet, sokan mégis megfordítják a sorrendet, pénzügyi és lelki veszteségeket szenvedve el ezzel.

A fenti listával egyenként fogok majd foglalkozni egy másik cikkben vagy cikksorozatban. 

Mindenképp kell nekem robot?

Rövid válasz: nem. Sok olyan stratégia és kereskedési stílus van, amelyhez egyáltalán nem szükséges kereskedési robot használata. Még több viszont az olyan, amelyhez automata vagy félautomata módban rengeteg pluszt tud adni számodra egy robot. Legyen szó akár stoploss módosításról, trendkövetésről vagy piaci zárásról – már egy félautomata is időt és energiát tud megtakarítani neked. Felelősséget azonban semmiképp nem vesz le a válladról, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni!

A cikksorozat harmadik részét a jövő héten osztom meg veled – amiből megtudhatod:

  • mik egy jó stratégia főbb tulajdonságai?
  • milyen robottal és hogyan lehet segíteni a kézi kereskedést?

A következő részt ide kattintva érheted el.

Amennyiben szeretnéd az elképzelésed, stratégiád az olvasottak alapján automatizálni – vagy szakmai kérdésed merült fel -, keress fel az info@radu.hu e-mailcímen vagy a 62/202-372-es telefonszámon! A konzultációról részletesen ide kattintva olvashatsz.