Igen gyakran felteszik nekem a következő kérdést: “Létezik nyereséges robot?”. A kérdés motivációja érthető, de erre nem lehet kategorikus igennel vagy nemmel felelni. Ebben az útmutatóban kísérletet teszek arra, hogy megindokoljam, miért.

Korábban már többször írtam arról, hogyan érdemes közelíteni a robotozás témaköre felé, ha valaki automatizált módon szeretne kereskedni. Azóta jó pár év eltelt, és bár a régebbi bejegyzéseimben említett gondolatok többségét továbbra is érvényesnek érzem, itt az idő, hogy összegezzem jelenlegi véleményemet és tanácsaimat a témában. Korábbi bejegyzéseimben többféleképpen érintettem a robotos kereskedés témakörét, ennek a cikknek a végén linkelem őket.

Ahhoz, hogy a lehető legjobban árnyalhassam a képet, szokásomhoz híven távolabbról indulok: megmutatom, milyen kapcsolatom van a robotos kereskedéssel, mi a véleményem a hozamcélok kitűzéséről, és hogy mitől nyereséges egy robot valójában.

Kapcsolatom a kézi és robotos kereskedéssel

Ez egy elnagyolt és önkritikus felsorolás annak érdekében, hogy minél inkább érthető legyen, mire alapozom a tanácsaimat a cikk további részében. Következzenek saját (Radu) tapasztalataim.

  • 2009-ben kezdtem el foglalkozni az online kereskedéssel.
  • 2010 elején megírtam első kereskedési robotomat MetaTrader 4 platformra, amellyel kisméretű számlámat napokon belül megdupláztam, majd egy fél délelőtt el is vesztettem.
  • Több éven keresztül futtattam általam programozott robotokat. Ezek egy része saját elképzeléseim mentén összeállított stratégiák alapján készült, a többivel pedig programozóként találkoztam, és a megbízóim kérésére (és hozzájárulásával) futtattam őket.
  • A tudásom folyamatosan bővült abból kifolyólag is, hogy meg kellett értenem az ügyfelek stratégiáit, hiszen anélkül lehetetlen lett volna helyesen működő algoritmussá formálni azokat, illetve javaslatokat tenni a kereskedési elemekre vagy az egyes funkciókra.
  • Igyekeztem az érdeklődőket megóvni a könnyelmű döntésektől, akár automatizálásról, akár általánosságban a kereskedésről esett szó. Ez azt jelenti, hogy akár le is beszéltem őket, ha felkészültségük alapján még nem volt ajánlott számukra a (robotos) kereskedés.
  • Magam is jártam kereskedési tanfolyamokra, de a tanultakat nem helyeztem át a gyakorlatba, részben a munkámból kifolyólag. Teljes erőmmel az egyedi expertek programozására, a tartalmak készítésére fókuszáltam, és nem maradt kapacitásom a kereskedésre vagy a stratégiáim érdemi felügyeletére.
  • Nem segített túl sokat az sem, hogy a kézi kereskedés, mint szakma nem fogott meg, ezért nem is fordítottam rá elegendő energiát. Ha saját kereskedésről volt szó, a chartokat és a stratégiákat is inkább műszaki szemszögből vizsgáltam, a kereskedői szerepkört nem tettem eléggé magamévá.
  • Az utóbbi két pont felismerése folyamatosan körvonalazódott, közben nem kevés vívódással fűszerezve: kereskedő akarok-e lenni, programozó, esetleg mindkettő.
  • Időközben csaknem ezer tréder ötleteiből készítettem kereskedési robotot és indikátorokat, mindeközben folyamatosan kommunikáltam a megrendelőkön kívül az olvasókkal és érdeklődőkkel is, így rendkívül kevés időm maradt bármilyen kereskedésre, legyen az kézi vagy automatizált. A megrendelőim változatos motivációval és befektetett energiával közelítettek az online kereskedés iránt. Sokszor nyújtottam segítséget nekik, ugyanakkor menet közben én is figyeltem a személyes történetükre és motivációjukra, ezáltal tanulva tőlük és általuk.
  • Mások által készített robotokkal egyáltalán nem kereskedtem, egyrészt mert nem volt bizalmam hozzájuk, másrészt azért, mert az ügyfeleim és az olvasóim folyamatosan megosztották velem tapasztalataikat az éppen aktuális, többségében külföldi nyelvű weboldalakon készen megvásárolható “szuperrobot” kapcsán. Ezek a beszámolók rövid távon nem minden esetben, de hosszabb távon a veszteség irányába mutattak egy-két ritka kivételtől eltekintve.
  • Igyekeztem felmérni, hogy azok, akik sikerrel alkalmazták a robotokat és nyereséget realizáltak, hogyan tették mindezt. Jórészt az derült ki, hogy nyereséges kereskedők voltak, manuális kereskedési tapasztalattal a hátuk mögött.

  • Láttam olyan kereskedőket is, aki együttműködésünk elején már több éves kereskedési múlttal rendelkeztek, de akkoriban még nem érték el a tartós nyereséget. Később szemtanúja voltam annak, hogyan érték el ezt a szintet és hogyan aknázták ki a robotos kereskedés adta lehetőségeket, ezzel bővítve saját tudásukat és tapasztalatukat.

  • A véleményem így viszonylag hamar abba az irányba kezdett mutatni, hogy önmagában egy jó robot nem tud a végtelenségig működni, ezért el kell merülni a kereskedés témakörében ahhoz, hogy hosszabb távon nyereségesek legyünk.
  • Az elmélyülés címszavakban a következőket jelenti: tanulás, a tanultak gyakorlatba történő átültetése kézi kereskedéssel és gyakorlással, gondolkodás, tőzsdepszichológiai felkészültség monitorozása és fejlesztése, a robot szerepének tudatos meghatározása a kereskedési folyamatokon belül, valamint ezek folyamatos ismétlése és felülvizsgálata (szükség szerint).
  • Ezt az irányt erősítette bennem a Horváth Gáborral 2016 óta fennálló szakmai kapcsolatom, amely során jelentős számú dolog valódi oka vált egyértelművé, többek közt a saját volatilis kereskedési eredményemmel kapcsolatban is.

  • Az egyik legjelentősebb az volt, hogy komoly szakmai megerősítést kaptam az egyik legfontosabb feltételezésemhez, miszerint szoros és elválaszthatatlan kapocs van a robotos és a manuális kereskedés között.

A fentiekre alapozom azt az állításomat,

miszerint azoknak van nagyobb esélye a tartós nyereség elérésére és fenntartására, akik nem a robottól várják a megváltást, illetve választ minden kérdésre vagy dilemmára, inkább egy nagyon erőteljes eszközt látnak benne, amely tehermentesítheti a kereskedőt egyes ismétlődő cselekvések alól, vagy éppen csökkentheti a mentális terhelést.

Mikor érdemes robottal éles piacra menni?

Sok kereskedő úgy véli, hogy egy forex kereskedési robot a sikeres kereskedés kulcsa a piacokon. Bár egy automatizált rendszer hatalmas segítséget jelenthet a kereskedési stratégiák végrehajtásában, önmagában nem garantálja a sikert. Akárcsak a kézi kereskedés során, itt is döntéseket kell hoznod, még akkor is, ha a kereskedési stratégiát a robot viszi végig. Az önműködő robot attól önműködő, hogy te beállítod! És mi alapján állítod be a paramétereket? A saját gyakorlati tapasztalataid, elképzeléseid, visszatesztelési eredményeid és a belőlük nyert felismeréseid alapján. Ha ezekre nem fordítasz elegendő időt, a robot (vagyis a stratégiája) nem lesz nyereséges.

A lényeg az, hogy a nyereséges kereskedési robotok létrehozása szakértelmet, beállításuk és visszatesztelésük rendszeres tesztelést igényel. Rendelkezned kell a stratégia optimalizálásához szükséges készségekkel, különben a várt eredmények elmaradnak.

Célok kitűzése

Apropó várt eredmények… Rengetegszer írjátok levélben, és sokszor hangzik el konzultáció során is az alábbi mondatok valamelyike:

  • Megelégednék havi x százalék hozammal.
  • A hozamelvárásom napi / heti / havi y százalék.
  • Csak egy kis hozamot várok el, az nekem elegendő lesz.

Mindegyik ugyanarra a feltevésre épül, miszerint a tőzsdei kereskedésnél előre meghatározható a hozam.

Ha úgy gondolsz a forexre, mint a vállalkozásra, vagyis havi/éves hozamcélt tűzöl ki magadnak, véleményem szerint rossz úton jársz. Míg egy valódi vállalkozásnál ennek van létjogosultsága, a tőzsdei kereskedés során ez egyenesen káros. Hogy miért? Ha egy vállalkozást üzemeltetsz a versenypiacon, akkor akár terméket értékesítesz, akár szolgáltatást nyújtasz, sok folyamatra egyáltalán nem lehetsz hatással, viszont jó pár van, amire közvetve vagy közvetlenül igen. Ezzel szemben a tőzsdén a pozíció megnyitásakor csak egyetlen dologra lehet hatásod 99%-ban: ami rajtad múlik, és ami előre meghatározható. Ez a kockázat mértéke, hogy mekkora összeget veszthetsz maximálisan az adott ügyleten. Nem irányíthatod a piacot és a makrogazdasági folyamatokat és bárki bármit is állít, senki nem tudhatja biztosan, hogy a következő pillanatban merre fog haladni az ármozgás. A tőzsde valószínűségi játék, és nincs semmi 100%-osan biztos ezen a területen.

A tőzsdei kereskedés során káros a hozamcél kitűzése

A te hozamelvárásod csak a fejedben létezik, senki mást nem érdekel (legkevésbé a piacot), és másokra sincs hatással, szemben az üzlet során meghatározott bevételi célokkal. Az elvárás során nem tudsz többféle mérési módszert alkalmazni, csupán azt a következtetést tudod levonni, hogy elérted az általad kitűzött célt, vagy nem – ezt viszont szinte azonnal. Ha eléred a saját hozamelvárásodat, akkor lehet, hogy éppen korlátozod az eredményeidet. Ha viszont nem éred el, sőt, veszteséget realizálsz, az komoly frusztrációt okozhat, ami viszont negatívan befolyásolhatja a következő időszak kereskedési eredményét is. Mivel gyakorlatilag egyedül kell meghoznod a döntéseidet, az okozott pszichológiai akadályokat magadnak kell kibogozni, és ez bizony időbe telik és energiába kerül. A kereskedés során nem gondolkozhatsz úgy, mint egy vállalkozó az üzleti életben, mert egészen más szabályok érvényesek.

Korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy mi a sikeres kereskedő definíciója.

A sikeres kereskedő egy olyan ember, aki hétről hétre (vagy hónapról hónapra, de éves átlagban mindenképpen) tudatosan profitot termel a kereskedési számláján. Természetesen nem arról van szó, hogy nem szenved el veszteséget, hanem arról, hogy képes tudatosan viselkedni és dönteni a veszteséggel és nyereséggel kapcsolatosan, ezáltal hosszabb távon rendszeresen profitot hoz létre.

Miért nem javasolt a hozamcélok kitűzése?

  • A hozamcélok kitűzése korlátozhatja a kereskedő potenciális hozamát és nyereségét, mivel csak a cél elérésére fog összpontosítani ahelyett, hogy további lehetőségeket keresne.

  • A hozamcélok elkeserítőek lehetnek ha nem teljesülnek, ami frusztrációhoz és motivációhiányhoz vezethet. Továbbá folyamatos nyomás alatt tart a teljesítménykényszer tudata, és ez negatívan befolyásolja a kereskedést.

  • A nyereség hajhászása inkább érzelmi, mint racionális döntéshozatalt ösztönöz, ami különösen veszélyes, főleg, ha nagy összegű pénz forog kockán.

  • Torzíthatja a kereskedő ítélőképességét, mivel előfordulhat, hogy kizárólag a cél elérése alapján hoz döntéseket ahelyett, hogy hosszú távon a számára legjobbat hozná.

  • A hozamcélok túlzott magabiztossághoz és kockázatvállaláshoz vezethetnek a helyzet megfelelő értékelése nélkül, ami nyereség helyett veszteségeket eredményezhet.

Mit lehet tenni?

  • Mindig utólag értékeld ki és elemezd a hozam mértékét! Fontos: egy pozíció nyitásának pillanatában a korábbi eredményeid semmilyen módon nem befolyásolhatják a dolgok menetét. Az új ügylet nem lesz nagyobb eséllyel nyerő, ha az előző tíz ügyleted mindegyike nyereséges volt, vagy éppen vesztő, ha mindegyik veszteséges volt.

  • Tűzz ki olyan célokat, amelyek fontosak a fejlődésed szempontjából, és kizárólag utólag értékeld ki őket! Például: célként tűzheted ki, hogy több ügyletet fogsz kötni, de csak azért ne indíts ügyletet, hogy ezt a célt minél hamarabb elérd! Módosítsd a stratégiát a gyakoribb kötés érdekében, de alaposan elemezd a módosítások egyéb hatásait is! Végül mindig utólag vizsgáld meg, hogy sikerült-e elérni a meghatározott célodat, vagyis a példában a magasabb ügyletszámot!

  • Naplózz! A kereskedési napló célja, hogy segítsen az utólagos kiértékelésben. A kézi kereskedésen túl a robotos kereskedésnél is használhatod, például úgy, hogy feljegyzed, mikor milyen robotparamétert állítasz át, és pontosan milyen okból kifolyólag teszed, milyen érzelmi állapotban. Az időszak eredményeinek utólagos kiértékelésekor aranyat érnek majd a feljegyzett információk.

Mitől nyereséges egy robot?

A benne lévő algoritmustól, hangzik a gyakori válasz… de önmagában ez így nem igaz. Az alábbi kérdéseken célszerű elgondolkozni.

  • Egy kereskedési robot számtalan belépési, kilépési és menedzselési szabályt tartalmaz, amelyeknek megannyi paramétere lehet. Mit gondolsz, ki határozza meg a robot paramétereinek az értékét? 

  • A piac állandóan változik. Ki gondoskodik arról, hogy megszülessen a megfelelő válaszreakció a változásokra, a paraméterek módosításával, esetleg a szabályok finomításával?

  • Nem automatizálható minden döntés. Ha ez így lenne, akkor elegendő lenne egy sikeres robotot előállítani, ami így mindenki számára ugyanazt a hozamot tudná biztosítani. Azt gondolod, hogy mindenről egy automatizmusnak kell döntenie?

  • Minden szakma elsajátításához időre van szükség. Úgy gondolod, hogy a kereskedés kivétel ez alól?

  • A gyakorlat elengedhetetlen egy témakörben megszerzett tudás magabiztos alkalmazásához. Szerinted nincs szükség kereskedési gyakorlatra ahhoz, hogy robotot üzemeltess?

A robot az üzemeltető kereskedő tudása által lesz és marad nyereséges.

“A tréder fejlődik, ha kereskedik. A robot csak akkor fejlődik, ha a tréder is fejlődik.”

A témaindító kérdést tehát a fentiekkel szeretném megválaszolni: igen, létezik nyereséges robot, ha és amennyiben van egy kereskedő, aki szerepet vállal a fenti elemekkel kapcsolatos rendszeres és visszatérő munkafolyamatok véghezvitelében, és a robot felelős üzemeltetésében. Ez igaz a saját kereskedési stratégia automatizálására, és igaz a kész robotok megvásárlására is. Valakinek el kell végezni a munkát!

A tréder fejlődik, ha kereskedik. A robot csak akkor fejlődik, ha a tréder is fejlődik.

Éppen ezért nem létezik azonnali megoldás, hiszen az általam ismert profitábilis robotok esetében is az őt üzemeltető tulajdonos (vagy tulajdonosok) a kulcs, és nem önmagában az algoritmus. A kettő együtt a megoldás: a bejárt út, az évek alatt megszerzett kereskedési gyakorlat, a tőzsdepszichológia segítségével elvégzett belső munka. Ezek által lehet feltenni a megfelelő kérdéseket önmagunknak, akár ugyanazt a helyzetet teljesen másként értékelni és levonni belőle a tanulságot. Akárcsak az élet más területein, itt is így van ez.

Végszó

Remélem, hogy meg tudtam osztani néhány elgondolkodtató információt. A cikkel nem az volt a célom, hogy elvegyem a kedved a robotozástól, hanem hogy reálisan lásd ezt a területet, hiszen eredményeket elérni csak így lehet.

Korábbi bejegyzéseim a robotos kereskedés témakörében

Időrendben a legrégebbitől a legfrissebb felé:

Kérdésed van?

Bár a legtöbb fontos kérdésre igyekeztem kitérni, tudom, hogy lesznek olyan kérdések, amelyekre esetleg nem tértem ki. Ha benned is kérdés merült fel, vagy szeretnél beszélni kereskedési stratégiádról és arról, hogyan születhet belőle kereskedőrobot, vedd fel velem a kapcsolatot, vagy kérj azonnal egy konzultációt az alábbi gombra kattintva!

További útmutatóim

Kereskedés

Automatizált kereskedés

Visszatesztelés

Üdvözöllek!

Radulovic Attila (Radu) vagyok.

Radulovic Attila (Radu)

MetaTrader 4 és MetaTrader 5 platformokra készítek tőzsdei robotokat (experteket) egyedi megrendelésre, ezen kívül a kereskedés témaköréhez nyújtok segítséget szakmai blogomon keresztül.

Az alábbi gombra kattintva részletesen megosztom Veled, hogy milyen tartalmakkal tudlak segíteni Téged.