Kritikus pontja a kereskedésnek, hogy milyen kondíciókkal végezzük. A világon számos bróker érhető el, ezek egy része jöhet csupán szóba, ha kifejezetten MT4/MT5 platformot szeretnél használni. Ennek a bejegyzésnek nem célja, hogy részletes kiválasztási módszertant tanítson, de az alapok lefektetéséhez elegendő információt igyekszem nyújtani.

Az ideális brókercég megtalálásánál az első lépés az utána olvasás, és a brókercég honlapján megtalálható információk feldolgozása. Csak ezután következhet a gyakorlat útján történő tapasztalatszerzés, mely során fény derül arra, hogy jól sikerült-e választani. Ha esetleg nem, akkor a folyamat elölről kezdődik.

Attól, hogy egy szolgáltató neked nem felel meg, mások számára még jó lehet. Vannak egyéni igények, hogy ki mit tart fontosnak a brókercég választásnál.

Megosztok néhány gondolatot, mielőtt megvizsgáljuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.

Alapvetések

  • Akár több brókert (és platformot) is használhatsz párhuzamosan. Lehet, hogy a számodra megfelelő kondíciókat vagy funkciókat más cégeknél találod meg. Ne feledd: több cég és több szoftver használata a fókuszod elaprózódását okozhatja. Mérlegeld, hogy hány félét alkalmazol párhuzamosan.

  • Ha kellemetlen tapasztalataid vannak, és ez újra és újra felmerül, lépj tovább! Millió cég van, és mindegyik azt szeretné, hogy az ügyfele legyél ne vesztegesd az idődet csaló vagy megkérdőjelezhető hozzáállást mutató cégekre.

  • Tájékozódj! A neten rengeteg információt találsz, olvashatsz fórumokat, listázó és összehasonlító oldalakat. Egy biztos: pro és kontra véleményekbe fogsz botlani, sosem találkozol homogén megítéléssel. A végső bizonyosságot csak saját tapasztalat útján szerezheted meg.

  • Kezdőként kevésbé fontos, hogy melyik brókernél kereskedsz. Ha még újonc vagy az online tréding területén, akkor sokkal fontosabb tanulnivalóid vannak, ezért ne a cégválasztás unalmas folyamatával töltsd el az értékes idődet. Kezdésnek jó lehet egy közmegegyezés szerint alkalmas társaság. A demó számlás kereskedésnél nincs kockázat, ha pedig éles számlával akarsz dolgozni, az addig megszerzett gyakorlat segíteni fog a választásban.

  • Törekedj a biztonságra. Nem mindegy, hogy a kereskedési tőkédet milyen ország milyen törvényei védik. Válassz olyan céget, amelynek pénzügyi felügyelete Európában, az USA-ban, vagy Ausztráliában van. Még így is fennáll a kockázata, hogy a cég eltűnik a pénzeddel, viszont egy Cook-szigeteki, távol-keleti, vagy ázsiai bróker esetében biztosan nehezebb dolgod lesz, ha a felelősségre vonás kérdése merül fel.

  • Óvakodj a csaló cégektől. Bár 2018 óta egy cég sem biztathatja leendő ügyfeleit marketing alapon (pl. bónuszokkal) a tőke befizetésére, még mindig sok a csaló (scam) kategóriába eső szolgáltató. Ezek a cégek valódinak mutatják magukat és tevékenységüket, elsődleges céljuk ezzel szemben a befizetett kereskedési tőke lenyúlása.

Platformok

A kereskedési platform biztosítja a lehetőséget, hogy megbízást adhass a brókernek. Régen egy ilyen megbízás általában telefonon történt, ma már a másodperc törtrésze alatt nyithatod, zárhatod és menedzselheted ügyleteidet az otthonod kényelméből.

Ma többféle kereskedési platform közül választhat az, aki kereskedésre adja a fejét. Én a bejegyzéseimben a MetaTrader szoftveren keresztül szolgáltató cégekre fókuszálok, de korántsem biztos, hogy nem szeretnél esetlegesen más szoftverekkel is kereskedni, így említést teszek néhány más platformról is.

A teljesség igénye nélkül az alábbi működési modellekkel találkozhatsz.

A bróker saját platformja

Ebben az esetben a szolgáltató teljesen egyedi, saját fejlesztésű szoftvert biztosít a kereskedéshez, amely nem érhető el más cégnél. Példa az Oanda, Oanda Trading Platform szoftvere. Az egyedi platformok esetében száz százalékban a brókernél van a gyeplő, hiszen mind a szoftver, mind pedig a trédelés kiszolgálása egy kézben van. Mivel a cég saját hatáskörben mérlegelheti a fejlesztéseket, javításokat, így könnyebben kérheted akár egy új szoftverfunkció bevezetését is.

A bróker által bérelt platform

Ilyenkor a brókercég a platformot gyártó cég ügyfele, és rendszeresen pénzt fizet a szoftverfejlesztő cégnek bérleti díj formájában. Ezt a modellt alkalmazza a MetaTrader platformot gyártó MetaQuotes cég is, de ilyen példa lehet a cTrader szoftver is.

Kereskedő által bérelt platform

Kereskedőként dönthetsz úgy is, hogy a kereskedési platformot közvetlenül bérled a szoftver gyártójától. Természetesen itt is szükséged lesz egy brókerre, amit a platformon belül felkínált lehetőségek közül tudsz kiválasztani. Általában ennél a modellnél jóval kevesebb (tíz alatti) opció közül választhatsz.

Példa a NinjaTrader, a Sierra Charts, vagy az AmiBroker.

Webes platform

A lista hiányos lenne közvetlenül a böngészőből használható platformok nélkül. Léteznek olyan elemző platformok, amelyek alapvetően a piac elemzésére biztosítanak eszközöket, persze ezek a platformok is felkínálnak brókereket az ügyletek végrehajtásához. A választási lehetőségek száma itt is alacsonyabb.

Jó példa a TradingView nevű szolgáltatás, ahol a bejegyzés létrehozásának időpontjában (2021. október) három cég közül választhatsz.

Megjegyzés: a MetaTradernek is van webes platformja, de ez inkább korlátozott kiegészítő funkcióként, és nem önálló platformként fogható fel.

Mobil platform

A hordozható eszközökön történő pozíciónyitás és zárás hosszabb távon ritkán bizonyul professzionális módszernek. Ennek elsődleges oka, hogy a kereskedés elmélyülést kíván, és nem gyors, zsebből előrántott eszközön végrehajtott ad-hoc cselekvést. Nem állítom, hogy nem lehet odafigyeléssel sikeresen trédelni az okoseszközökkel, de tapasztalatom szerint nem ez a jellemző. Esetenként egy mobilos kereskedési applikáció hasznos lehet az ügylet zárására, vagy valamelyik instrumentum chartjának gyors megtekintésére, ha a kereskedésre szánt idő szűk keretek közé van szorítva.

Ezzel együtt sokan szeretnek kereskedni kifejezetten okoseszközökön használható platformokon. Ide sorolható a rendkívül népszerű Revolut applikáció is, amelyen keresztül például részvényeket lehet vásárolni.

Megjegyzés: az MT4/MT5 is biztosít mobil applikációkat, de ott kizárólag a gyári indikátorok és chartok használatára van lehetőség, egyedi indikátorokat, szignálszolgáltatást, expert alapú trédelést (érhető módon) nem támogatnak. Korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy pontosan mire használható a MetaTrader mobil applikáció.

Kiválasztási szempontok

A következő lépés, hogy kiválaszd a számodra szimpatikus kereskedési feltételekkel rendelkező kereskedési szolgáltatót. Biztosan vannak további szempontok is, de az alábbiakat én különösen fontosnak tartom.

Weblap áttekinthetősége, elérhető információk mennyisége

Az első benyomást legtöbbször a honlap alapján szerezzük. Pozitív, ha magyar nyelven is el lehet érni. Alaposan nézd át a cég oldalait, és vizsgáld meg, mennyire koherensek a megfogalmazásaik, mennyi információt adnak át, és általánosságban korrektnek érzed-e a tájékoztatást. Összehasonlíthatod több vállalat honlapját is, gyakran már ez alapján ki lehet szűrni az alkalmatlan versenyzőket.

Ha sok informatív tartalom és blogbejegyzés található az oldalon, az annak az indikátora, hogy a cég komolyabb energiát fektet abba, hogy tájékoztasson, és az ügyfélszerzés mellett az ügyfélmegtartásra is hangsúlyt helyez. Ezzel szemben, ha egy cég webportálját pár perc alatt végig tudod nézni, nem valószínű, hogy jó döntés mellette letenni a voksot. Ugyanígy ordító piros figyelmeztetésnek számít, ha hiányoznak a számlatípusok, a számla- és instrumentumkondíciók, vagy a regulációval kapcsolatos információk.

Felügyeleti szerv és annak földrajzi helye

Már említettem, hogy lényeges, melyik országban van bejegyezve a bróker. Ugyanis elsődlegesen ez határozza meg, hogy milyen jogkörrel rendelkező, és mennyire szigorú hatóság ügyel (közvetetten) a pénzed biztonságára.

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (MNB, régebben pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) végzi a piaci szereplők kontrollját, a magyar brókereket ők ellenőrzik. Fontos azonban, hogy kevés itthoni szolgáltató van, főleg külföldi cégekbe fogsz botlani, ha MT4/MT5 platformot szeretnéd használni. Ezeknek a külföldi brókercégeknek gyakran leányvállalatuk sincs, hanem közvetlenül külföldről szolgáltatnak. A szolgáltatóknak meg kell felelniük a magyar, illetve az EU-s szabályoknak. Magyarország elfogadja az EU-s direktívákat, így például Cipruson, vagy Németországban engedélyekkel rendelkező vállalat automatikusan tevékenykedhet Magyarországon is. Más a helyzet az EU-n kívül eső országokkal, ott az elvárás, hogy az MNB, valamint az adott ország pénzügyi felügyelete között legyen megegyezés az információcserére. Ez utóbbi feltétel rendkívül lényeges az online kereskedés adózása kapcsán is.

Annak, hogy egy adott cég rendelkezik-e Magyarországon a szabályos működéshez szükséges feltételekkel, az MNB intézménykereső piaci szereplők keresési oldalán lehet utánanézni. Megjegyzés: ahhoz, hogy a kedvezőbb adózási kategóriába (Ellenőrzött Tőkepiaci Ügyletek) essen egy brókercég, nem feltétlenül kell, hogy benne legyen a listában. A tőzsdei adózás útmutatómban bővebben olvashatsz a témáról.

Termékpaletta, árfolyamok

Alaposan járd körül, hogy kereskedhető-e a cégnél az általad kereskedni kívánt termék. Például nem mindegy például, hogy a DAX indexet, vagy annak valamilyen származtatott CFD termékét, esetleg egy határidős DAX indexet szeretnél kereskedni.

Ha egyszerre több instrumentumon is kereskedsz, az összeset érdemes megvizsgálni az adott brókercég portfoliójában. Lényeges infó, hogy a devizapárok, és a CFD instrumentumok árjegyzése decentralizált, azaz többféle árfolyammal találkozhatsz. Nincs értelme azonosságot keresni, de a kiugró chart eltérésre célszerű figyelmet szentelni. Ha például index CFD-ket szeretnél kereskedni, meg kell határoznod, hogy a többféle nyitvatartási (jegyzési) idő közül melyik mellett teszed le a voksodat.

Ha viszont kriptovalutákkal szeretnél kereskedni, akkor a webböngészős kripto platformokhoz képest jóval kevesebb termékkel találkozhatsz a MetaTrader 4 és 5 brókerek platformjain, a kereskedési költségek pedig szinte biztos, hogy magasabbak, mint a kifejezetten az erre létrejött platformokon. Ilyen esetekben ajánlott felülvizsgálni, hogy az adott termékcsoportot célravezetőbb-e más szoftverrel kereskedni.

Számlatípusok és kondíciók

Egy brókercégnél általában többféle számlatípus áll a rendelkezésedre. A legfontosabb kondíciók, amelyekre érdemes figyelned (a kereskedni kívánt instrumentumaidon):

  • Milyen devizában nyithatsz számlát a cégnél?

  • Milyen minimum tőkeösszeg tartozik egy számlatípushoz?

  • Mekkora a spread? Fix, vagy változó? Ha változó, akkor mi az átlagos intervallum amelyben mozog, és milyen szélsőértékek fordulnak elő?

  • Van-e jutalék? Ha van, akkor hogyan vonják le?

  • Mekkora a minimális, maximális lot méret, valamint a lot méret lépésköze? Ezek a kondíciók határozzák meg, hogyan tudsz pozíciót méretezni, ami a sikeres tréding egyik fontos eleme.

  • Korlátozva van-e, hogy mennyire közel helyezhetsz megbízást az aktuális piaci árhoz (stop level), vagy hogy zárhatod-e az ügyletet, ha az árfolyam közel van a megbízási áraidhoz (freeze level)?

  • Mekkora tőkeáttétel érhető el az adott termékre, vagyis mekkora letétigény kapcsolódik 1 lot méretű pozícióhoz? Vigyázat, az MT4 esetében csak a számla tőkeáttétele kérdezhető le, az egyes instrumentumok egyéni tőkeáttételéről a brókercég honlapján tájékozódhatsz. Az Európai Unióban, valamint Ausztráliában felügyelt brókercégek fix tőkeáttételeket kötelesek biztosítani, mely 1:2-től 1:30-ig terjed. Magasabb tőkeáttételhez a szakmai státusz megszerzésével juthatsz.

  • Ha hosszabb ideig (napon túl) tervezed nyitva tartani az ügyleteidet, mekkora kamatra számíthatsz?

  • Nem érdemes, de amennyiben ragaszkodsz a kicentizett számlamérethez, akkor a stopout (mi az a kitettségi szint, amelynek elérésekor kényszerzárást alkalmaz a brókercég), illetve a margin call (mikor figyelmeztet a brókercég további tőke befizetésére annak érdekében, hogy a számlád ne érhesse el a stopout állapotot)  szinteket kell tanulmányoznod.

Be- és kifizetési lehetőségek

Ajánlott előre utánajárni, hogy milyen módon lehet pénzt befizetni a brókercéghez, illetve visszahívni, valamint, hogy ezek a műveletek milyen időbeli átfutással, és mekkora költséggel járnak.

Ma már sokféle módon lehetséges a kereskedési tőke elhelyezése, viszont a kifizetések nem minden esetben egyeznek a befizetési móddal.

  • banki átutalás
  • bankkártyás befizetés
  • PayPal
  • Neteller
  • Skrill
  • Klarna
  • Stb.

A befizetés általában ingyenes, de van esély rá, hogy olyan cégeket találsz, ahol a kifizetés is díjmentes.

Lényeges, hogy egy szabályos cég csak a nevedre szóló számlák között engedélyez ki- és beutalást, illetve számíts rá, hogy előfordulhat olyan megkötés is, hogy a befizetés engedélyezett például PayPal-al, a kifizetés viszont csak ettől eltérő úton végezhető el (pl. banki átutalással).

Ne fizess feleslegesen!

Előfordulhat, hogy a forintodat más devizára, például euróra, dollárra, frankra vagy fontra szeretnéd váltani a kiutalás előtt.

A magyar bankok rendkívül magas áron váltanak devizát, ezért célszerű például a Revolut használata. A Revolut egy olyan fintech cég, amely a bankokhoz képest kedvező áron vált devizát, és ingyenes vele az átutalás. Nem túlzás, hogy már kisebb összegek esetén és komoly megtakarítást lehet vele elérni.

Ha nincsen euró alapú számlád, de például 1 millió forintot szeretnél kiutalni euróban egy brókercéghez, akkor a bank a folyamatot két részre bontja:

  • HUF átváltása a céldevizára: ez lényegében a pénzváltás költsége, ami a magyar bankoknál az euró esetében például akár 15-20 forintodba is kerülhet eurónként, ami önmagában több tízezer forint. A bankok nem szégyenlősek, hiszen drágábban váltanak, mintha készpénzt (valutát) váltanál a sarki pénzváltónál.

    A Revolut esetében ez az ingyenes csomagban havi 300 000 Ft-ig díjmentes, ezt követően pedig mindössze 0,5%.

  • Utalás költsége: ha külföldre utalsz, akkor ennek költsége ugyancsak többezer forint lesz. Ez még a SEPA átutalásra is igaz, amely Európán belüli utalásokhoz használható és amelynek teljesítését legfeljebb három napon belül ígérik.

    A Revolut esetében a külföldre utalás díjmentes, és a legtöbb esetben perceken belül végrehajtásra kerül.

Kipróbálni és tesztelni a Revolutot nem kerül semmibe! A hivatkozás ajánlói link.

Ügyfélfiók, ügyfélszolgálat és elérhetőség

Alapelvárás, hogy a cég rendelkezzen egy ügyfélfiókkal, más néven webirodával. Ez jelszóval, optimálisabb esetben többfaktoros hitelesítéssel elérhető saját felület, amelyen feltöltheted azonosítási dokumentumaidat, demó- és éles számlákat nyithatsz, és köztöttük pénzt vezethetsz át. Ez utóbbi akár másodpercek alatt megtörténhet, tehát ha egy cég nem rendelkezik ilyen lehetőséggel, annak nyomós oka kell, hogy legyen.

Nem lehet elég jó egy bróker megbízható ügyfélszolgálat nélkül. Az ügyfélszolgálat feladata, hogy információkkal segítsen téged, mint ügyfelet az operatív (ki- és befizetési problémák, egyedi kérdések, kondícióval kapcsolatos tájékoztatás stb.), valamint a kereskedési kérdések kapcsán. Utóbbira egy példa: előfordul, hogy likviditási vagy árjegyzési probléma miatt egy megbízásod nem ott teljesül, ahol szeretted volna. Kirívó esetekben szeretnéd megkérdezni, hogy miért történt, esetleg hibáról van-e szó. Sokat elárul az ilyen kérdések kapcsán tanúsított hozzáállás, rugalmasság és objektivitás.

Van esély arra, hogy az ügyfélszolgálatot magyar nyelven éred el, még külföldi cégek esetében is. Előfordul a jó és kevésbé jó szervezettség és felkészültség, így erre a pontra is a gyakorlatban derül fény igazán.

Optimális, ha a cég könnyen elérhető és időben reagál. Elképzelhető, hogy összefüggés lesz a befizetett tőke mértéke, és az ügyfélszolgálat elérhetősége között. Sok cég az első regisztrációnál, már befizetés előtt munkatársat delegál hozzád, aki felhív, és megkérdezi, miben tud segíteni. A nagy kérdés, hogy ez a kapcsolat a befizetést követően is megmarad-e, illetve fordított irányban is működik-e.

Ha nagyobb tőkével vagy jelen a cégnél, akkor megpróbálhatsz saját ügyintézőt kérni, akit közvetlenül is el lehet érni.

Oktatás

Ne felejtsük el, hogy minden bróker érdeke, hogy a lehető legtöbb ügyfelet tudja megszólítani, és betétbefizetésre motiválni. Hosszú ideje millió technikával próbálják ezt elősegíteni, a jobbak közé tartozik a felkínált (többnyire ingyenes) oktatások lehetősége. Ez azt jelenti, hogy téged, mint (leendő) ügyfelet a cég a különböző saját vagy külsős előadók által megtartott oktatásra hív el. Ezeken az oktatásokon hasznos információkhoz juthatsz, ugyanakkor az előadó nyilvánvalóan és érthető módon annak a cégnek a szolgáltatásait és számlatípusait helyezi majd előtérbe, amely az oktatást szervezi.

Nyugodtan használd ki ezeket a lehetőségeket, de tartsd nyitva a szemed más cégek felé is.

Cégek ellenőrzése a pénzügyi felügyeleteknél

Célszerű mindig ellenőrizni, hogy a brókerek szabályozással kapcsolatos állításai igazak-e. Ezt régiónként, országonként más és más hivataloknál lehet megtenni. Itt listázom néhány ország felügyeleti szervereinek intézménykeresőjét, ahol rá lehet keresni egy-egy jogosítványra, illetve arra, hogy van-e valamilyen figyelmeztetés velük kapcsolatban.

Összehasonlító és listázó oldalak

Megtehetném, hogy felsorolok itt tíz céget, és belinkelném őket ajánlói jutalék ellenében, azonban elvből nem szeretek brókert ajánlani. Számomra fontosabb a függetlenség, ezért nem közvetítek ügyfeleket, továbbá nem vállalhatok garanciát sem más cégekért. Viszont adhatok néhány tippet, ahol listázzák az MT4/MT5 cégeket, illetve ahol utánuk lehet nézni.

  • Forex Peace Army

    Közvetlen fordításban talán Forex Békehadtestnek lehetne fordítani az oldalnak a nevét. Régóta létezik, és a célja, hogy összegyűjtse a forex brókerekről beérkező véleményeket, közvetlenül a felhasználók értékelései és visszajelzései alapján.

    Ha van egy érdekesnek tűnő jelölt, akkor ezen az oldalon könnyen utána nézhetsz úgy, hogy beírod a nevét a Search your broker name mezőbe. A megjelenő adatlapon a cég szolgáltatásai, elérhető platformjai, szabályzó hatóságai, kereskedhető instrumentumai is megjelennek, sok más információ mellett. Az infókon túl a leghasznosabbak a felhasználói értékelések, melyek rámutatnak az esetleges hiányosságokra, problémákra is.

    Nem szabad foglalkoznod a scam (csaló) besorolású cégekkel. Kerüld el őket!

    A linkekre kattintva eléred a Forex Peace Army MT4 és MT5 címkéjű brókereit.

  • Forexbrokers.com

    Konkrét lehetőségek ajánlása mellett az oldal kontinensenként és országonként is ajánl cégeket.

  • Myfxbook

    A Myfxbook egy analitikai oldalként indult, mely különböző kereskedési platformok (pl. MT4, MT5) számlatörténeteit dolgozza fel automatikusan. Ezen felül brókercég összehasonlítóval (spread, árfolyam, kamat stb.), cégek bemutatásával kapcsolatosan is találsz náluk hasznos táblázatokat, de kereskedési rendszerek és szignálok listájában is lehet nézelődni.

  • Forex-Ratings.com

    Szintén angol nyelvű oldal, ahol a brókercégek listázása mellett rengeteg forex oktatási anyagot is találhatnak az érdeklődők. A brókerek közti leválogatást különböző címkékkel segítik.

Ne feledd, hogy nincs tökéletes bróker, és kizárólag a hosszútávú, saját gyakorlati tapasztalatod lesz a mérvadó. Az a cég, ami a te céljaidhoz testhezálló, nem biztos, hogy másnak is az.

Néhány konkrét említés

Azonban, hogy ne maradjak adósod, igyekszem pár céget összegyűjteni, és pénzügyi érdekeltség nélkül listázni őket. Ezek a cégek fordultak elő leggyakrabban ügyfeleim körében.

Amennyiben a felügyeleti szervnél megtalálható egy Európai Uniós ország (leggyakrabban például Ciprus), akkor az azt jelenti, hogy az adott cég az Unió teljes területén engedéllyel rendelkezik pénzügyi tevékenységéhez.

  • Admirals (korábban: Admiral Markets)

    • Felügyeleti szervek: Ciprus, Egyesült Királyság, Ausztrália és Jordánia.
    • Platformok: MT4, MT5.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: elérhető.
  • XM

    • Felügyeleti szervek: Magyarország, Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Finnország, Lengyelország, Hollandia, Svédország.
    • Platformok: MT4, MT5.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: elérhető.
  • FxPro

    • Felügyeleti szervek: Egyesült Királyság, Ciprus, Dél-Afrika, Bahamák.
    • Platformok: MT4, MT5, FxPro Trading Platform, cTrader.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: elérhető.
  • Pepperstone

    • Felügyeleti szervek: Ausztrália, Egyesült Királyság, Ciprus.
    • Platformok: MT4, MT5, cTrader.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: nem érhető el.
  • LMAX

    • Felügyeleti szervek: Egyesült Királyság, Ciprus, Új-Zéland.
    • Platform: MT4 (bridge), MT5 (bridge), saját webes platform, API.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: nem érhető el.
  • VantageFX

    • Felügyeleti szervek: Ausztrália.
    • Platformok: MT4, MT5, VantageFX App, ProTrader.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: nem érhető el.
  • ThinkMarkets

    • Felügyeleti szervek: Ausztrália, Egyesült Királyság, Dél-Afrika.
    • Platformok: MT4, MT5, ThinkTrader.
    • Magyar nyelvű kommunikáció: nem érhető el.

A számlanyitás folyamata

Ha kíváncsi vagy, hogyan tudsz éles, illetve demó számlát nyitni a választott MetaTrader 4 / MetaTrader5 bróker esetén, olvasd el számlanyitási útmutatómat!

Kérdésed van? Elakadtál?

Kérj tőlem segítséget, és megoldom a felmerülő problémáidat, kérdéseidet!

További útmutatóim

Kereskedés

Automatizált kereskedés

Visszatesztelés

Üdvözöllek!

Radulovic Attila (Radu) vagyok.

Radulovic Attila (Radu)

MetaTrader 4 és MetaTrader 5 platformokra készítek tőzsdei robotokat (experteket) egyedi megrendelésre, ezen kívül a kereskedés témaköréhez nyújtok segítséget szakmai blogomon keresztül.

Az alábbi gombra kattintva részletesen megosztom Veled, hogy milyen tartalmakkal tudlak segíteni Téged.