Éveken keresztül jómagam inkább a technikai és műszaki témákban igyekeztem számotokra segítséget nyújtani. Menet közben én magam is próbálkoztam a kereskedéssel, azonban nem voltam annyira eredményes, hogy ezzel kapcsolatban hiteles legyek – ezért sem született a kereskedés kategóriájában túl sok cikk.

2017-ben megismertem egy úriembert – Horváth Gábort -, akinek a hozzáállása és hitvallása nagyon szimpatikus számomra. Egy kereskedőt, aki első pár beszélgetésünk alkalmával pont azt a hitelességet és alázatot sugározta magából, amit én oly régóta keresek.

Megkérdeztem, hogy lenne-e kedve az én olvasóimmal is időről-időre megosztani tapasztalatát, gondolkodásmódját az online kereskedéssel kapcsolatban. Nagy örömömre igent mondott, így most vele közösen megoszthatom Veletek ezeket az igen fontos gondolatokat.

Mivel a kereskedés mellett oktatással is foglalkozik, ő is sok emberrel találkozik a téma kapcsán – és persze több és több kérdéssel. A beszélgetésünk során sok mindenben egyetértettünk, és elhatároztuk, hogy összegyűjtjük azokat a kérdéseket, amelyeket a legtöbbet tesztek fel számunkra.

Nem titkolt célunk az, hogy őszintén és hitelesen szolgáljuk a magyarországi kereskedőket a kereskedés mind emberi, mind kereskedési, mind műszaki oldala kapcsán.

Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a fenti kérdéseket (és még megannyi másikat) boncolgatjuk és igyekszünk közben a kereskedéssel, mentális felkészültséggel és stratégiákkal kapcsolatosan hasznos információkat megosztani Veletek. Hiszem, hogy Gábor hozzáállása és tapasztalata sokatoknak nyújt majd segítséget a kereskedés kapcsán felmerülő kérdések és problémák kapcsán.

Az első alkalommal Horváth Gábor fejti ki véleményét az első két kérdés kapcsán, én pedig a cikk végén írom le gondolataimat.

Horváth Gábor Forex trader és oktató

Horváth Gábor bemutatkozása

Néhány mondatban bemutatkozom mint trader, és adok egy rövid áttekintést a kereskedés világában kanyargó utamról. Ennek az útnak koránt sincs vége, és úgy vélem, nem is lesz, mert a mai napig tárulnak fel előttem titkok, és eddig nem látott összefüggések.

A nevem Horváth Gábor, 2006-ban rontottam rá a tőzsdére. Fogalmam sem volt róla, hogy érdekel-e a kereskedés, hogy szeretni fogom-e, csak egy dolog motivált: pénzt akartam csinálni. Homályos elképzeléseim voltak a technikai elemzésről, a tőzsdepszichológiáról pedig semmi. Kockázat- és pénzkezelésről még csak nem is hallottam. A kereskedésre szánt tőkém nagy része elfüstölt. Fájt (nagy összeg volt). Aztán észbe kaptam. Kitartó típus vagyok, elkezdtem anyagot gyűjteni és tanulni. Ahogy haladtam, egyre jobban érdekelt a szakma; egyre jobban megszerettem minden összetevőjével együtt (tőzsdepszichológia, analízis, kockázatkezelés stb.).

Idővel a devizákra és a DAX-ra (a német kosárindexre) specializálódtam. 2010-től már a kereskedés volt a főtevékenységem, és jelenleg is ez. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt. Létrehoztam a saját weboldalam és egy kereskedői klubot Forex Zóna néven. Az oldalon számos ingyenes oktatóanyag és kereskedést segítő eszközt tettem közzé.

2018 szeptemberében Raduval közösen létrehoztuk a Trader Klubot, mellyel az a célunk, hogy az online kereskedés területén hathatós támogatást nyújtsunk kezdőknek, haladóknak és profiknak egyaránt. Széles körben fedjük le a kereskedés területét az oktatástól a segítő eszközök fejlesztéséig (kereskedő robotok, indikátorok).

Több éve foglalkozom emberekkel – szűk körben –, de úgy érzem, hogy magamban nem választom ketté a kereskedést és az oktatást. Az egyikben van a másik. Például: a Trader Klubban a reggeli előadásaim szerves részei a napi kereskedési rutinomnak, mondhatni, hogy nem vesz el az időmből. Amikor ott elemzek, és latolgatom a többiek előtt a lehetőségeket, akkor tényleg teszem a dolgom (elemzek), nem pedig színdarabot adok elő.

Az oktatás nem esik nehezemre, szívesen foglalkozom emberekkel, viszont megszűröm, hogy kivel. Nem intelligencia vagy egyéb képességek szerint választom ki a résztvevőket, hanem az oktatást megelőző beszélgetés alapján. Elképzelhető, hogy a jelentkezőnek olyan elvárásai vagy elképzelései vannak a kereskedésről, amelyben én nem tudom megerősíteni vagy támogatni. A számomra teljesen irreális elgondolásokat és tévképzeteket nem táplálom, és nem mindenki hajlandó feladni ezeket. Elhivatott emberekkel szeretek együtt dolgozni, úgy vagyok vele, hogy szerencsejátékosok és kalandorok inkább kíméljenek.

Lehet a kereskedéssel pénzt csinálni?

Horváth Gábor Forex trader és oktató

Ezt a kérdést nem csupán a kezdők teszik fel, hanem olyanok is, akik évek óta próbálkoznak a trédeléssel. Elképzelhető, hogy már te is megkérdezted magadtól, de annyiféle választ hallottál, hogy az inkább összezavart.

Van egy jó hírem és, van egy kevésbé jó. Igen, lehet pénzt keresni a kereskedéssel. A „de mégis mennyit” kérdésről az alábbiakban még lesz szó.

A kevésbé jó hír, hogy a statisztikák és a személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy száz kereskedőből kilencvenkilenc nem hiszi el, hogy nyerővé válhat, ám a hitetlensége ellenére mégis görcsösen pénzt akar kicsikarni a piacból. Viszont ennek is van jó oldala, mert a maradék egy százalék köszöni szépen, remekül elvan a kilencvenkilenc adományaiból.

Adakozni jó! Nemes cselekedet, ám a piac világába általában nem ezért jön az ember – persze csak a magam nevében szólhatok.

Ha pénzt akarsz csinálni a kereskedéssel, akkor hagyj fel az adakozással! Döntsd el, hogy mit hiszel el! Bárhogy döntesz, jól jársz – és most valódi döntésről beszélek, nem önámításról. Ha igent mondasz, akkor lehet jövőd ezen a területen, és nem az adakozók népes táborát szaporítod majd – feltéve, hogy felkészülten és józan ésszel vágsz bele. Ha a nem mellett döntesz, akkor nincs dolgod a piacon, és az is jó, mert így szintén kilépsz a vesztes csapatból.

Félreértés ne essék, ez nem egy motivációs cikk a pozitív gondolkodásról és a döntésképességről. Ennyi nem lesz elég a sikerhez, viszont ez a siker elengedhetetlen feltétele.

Aki szerencsejátékos vagy adrenalinfüggő, az éppenséggel választhatja drognak a tőzsdét vagy a forexet, de hiába minden döntés vagy pozitív gondolat, ha az ember nap mint nap kaszinóba jár, vagy ejtőernyő nélkül ugrik háromezer méter magasból. Az egyik a pénztárcára, a másik az egészségre káros.

Kíváncsi vagy hasonló tartalmaimra?

Te hány százalék profitot tudsz csinálni egy hónapban?

Horváth Gábor Forex trader és oktató

Tételezzük fel, hogy a kérdező kereskedik, vagy csak tervezi, hogy belevág – mindegy. Nem vitatom a kérdés jogosságát, mert az ember kíváncsi, és igyekszik tájékozódni. De jogos vagy sem – szerepeljen bármekkora összeg vagy százalékos érték a válaszban –, az a szám a legcsekélyebb mértékben sem fogja pozitív irányba tolni a kérdező számlaegyenlegét, tudását, tapasztalatát, mentális felkészültségét és az önértékelését. Sőt.

Ebben a szakmában nem javasolt összehasonlítani az eredményeinket másokéval. Több okból sem. A kereskedés művészete olyan terület, ahol a legnagyobb hangsúly a mentális alkalmasságon illetve felkészültségen van, ezek nélkül nincs siker. Természetesen ezek mellett szükséges a technikai ismeret és a kereskedési gyakorlat – azonban ezek mind másodlagosak ahhoz képest, hogy mekkora súlyt nyom a latba a mentális felkészültség.

Az összehasonlítás mások eredményeivel könnyen önértékelési zavart okozhat, vagy túlzott elvárásokat támaszthatunk magunk felé, de előfordulhat az is, hogy keveselljük azt, amit hallunk.

Ha betanítjuk száz embernek ugyanazt a kereskedési stratégiát, és minden résztvevő ugyanannyi pénzt és időt kap a trédelésre, a kiértékeléskor száz különböző eredményt fogunk kapni, és szignifikáns lesz a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb számlák között. Továbbá lennének, akik az eredményhirdetésig sem jutnának, mert menet közben feladják a veszteséges ügyletek és a kitartás hiánya miatt – a sikertelenséggel pedig okolva a piacot, a stratégiát vagy a brókercéget.

Fontos megértened: a kereskedésben (is) mindenki magáért felel!

A siker érdekében kizárólag a magunk útjára, kereskedésünkre és fejlődésünkre fókuszáljunk. Ne mások számlaegyenlegén vagy teljesítményén legyen a figyelem – és ezek mintaként se szolgáljanak. Nem tudhatod, hogy ki a nagyot mondó, a kamikaze vagy a szerencselovag, aki ma megduplázza, de holnapra lenullázza a számláját. Semmit nem jelent, hogy eddig – átmenetileg vagy sem – ki mennyit keresett, vagy nem keresett. Ami számít, hogy te mit akarsz, és hogy afelé tartasz-e.

De tényleg, hány százalék profitot tudsz csinálni egy hónapban?

Radulovic Attila Metatrader4 programozó

Ha még mindig ez számodra a legfontosabb kérdés, akkor rossz hírem van: nem értetted meg a fentiek lényegét. Nem tetszik a válasz és szerinted ez szemtelenül hangzik? A kereskedés közben felmerülő veszteségek során mennyiben fog segíteni számodra, ha bárki is megosztja Veled a napi, havi vagy éppen éves eredményeit? Támogatni fog Téged az a számérték? Könnyebben fogod tudni megnyitni a következő tradet? Elárulom számodra, hogy amikor Gáborral beszélgettünk, akkor megosztotta velem, hogy a legutóbbi hónapban találati aránya 41% volt – és ritkán több ennél. Ha ebből most azt a tanulságot vonod le, hogy veszteséges kereskedő, akkor a szakmai és tárgyi tudásod sem megfelelő ahhoz, hogy jól fel tudd tenni a helyes kérdéseket. Érdekes tény, hogy létezik 80%-os találati aránnyal veszteséges kereskedő is. A találati arány nem minden – erről a jövőben részletesen is szólunk majd egy-egy cikkben.

Hasonló a helyzet a stratégiákkal is. Attól még, hogy egy-egy stratégia szerinted nem működőképes – rosszabb esetben nem profitos állandóan -, lehetnek (és vannak is) a világon olyanok, akik pont azzal a stratégiával fognak rendszeresen pénzt csinálni, amit te éppen kizártál a lehetőségek közül. Rengeteg stratégia van, amellyel pénzt tudsz csinálni – fontosabb kérdés viszont az, hogy megvan-e a Gábor által említett mentális felkészültséged a végrehajtáshoz. A stratégia napi szintű végrehajtásához ugyanis évek hosszú sora alatt begyakorolt cselekvések szükségesek, és fontos feloldani azokat a paradigmáinkat – korlátozó hitrendszereinket -, amelyek a pénzzel, kereskedéssel kapcsolatosak. Amennyiben ezek közül bármi is hiányzik, sem kézi, sem robotos kereskedőként nem lesz tartós sikerélményed – ezt a témát korábbi cikksorozatomban már érintettem.

Gonosz leszek: ha még mindig úgy gondolod, hogy az a legfontosabb kérdés amit fel kell tenned, hogy mások mennyi pénzt csinálnak a devizapiaci kereskedésük során, akkor véleményem szerint ezt szükséges legelőször elfelejtened annak érdekében, hogy előrébb juthass. Az elkövetkezendő cikkekkel ebben szeretnénk segítséget nyújtani Neked – már ha nem csak arra vagy kíváncsi, hogy ki mennyi pénzt csinál a saját vagyonából a saját számláján időről-időre.

Ha úgy látod, hogy a környezetedben másoknak is hasznosak lehetnek ezek az információk, oszd meg velük ezt a cikket!