Néha előfordulhat, hogy egy-egy expertet, indikátort, szkriptet, set fájlt vagy sablont egyszerűen nem találunk a neki megfelelő könyvtárban, pedig a MT4-ben történő munka során a helyükön vannak.

Információk Metatrader 600-as build vagy azutáni verziókhoz

A 2014. év eleje óta kiadott MT4 build verziók esetén a Rendszermappa fogalmával szükséges megismerkedned.

Információk Metatrader 600-as build előtti verziókhoz

A jelenség oka nem hallucináció, hanem a Windows operációs rendszer Felhasználói fiókok felügyelete elnevezésű szolgáltatása. Az érintett rendszerek: Windows Server 2008, Windows Vista, Windows 7 és Windows 8, valamint az ennél újabb Windows változatok.

Idézet a Microsoft honlapjáról:

A Felhasználói fiókok felügyelete elősegíti a számítógép védelmét a támadókkal és a kártékony szoftverekkel szemben. Minden alkalommal, amikor egy program nagyobb módosítást kísérel meg végrehajtani a számítógépén, a Felhasználói fiókok felügyelete értesítést jelenít meg erről, és a felhasználó beleegyezését kéri.

A működés során a Windows az olyan alkalmazásoknak, amelyeknek nincs közvetlen írásjoga abba a könyvtárba ahova telepítettük, (például régebbi – 32 bites – alkalmazások számára) egy elkülönített burkot hoz létre fájlszinten, amelyet a működés során összevon a „mezei” fájlokkal, így egyszerre láthatóak az alkalmazásban. Ha azonban a mappákban keressük fájljainkat, addig nem válnak láthatóvá míg Intézőben a felső menüsor alatt elhelyezkedő „Compatibility Files” (Kompatibilitási fájlok) gombra nem kattintunk. (Ez csakis az Intézőben érhető el, a népszerű Total Commanderben például nincs erre mód).

A gombra történő kattintáskor előjönnek az elveszettnek hitt fájlok, melyek amúgy a C:\Users\{felhasználónév}\AppData\Local\VirtualStore\ könyvtárban vannak.

Az egész fenti problémát a legegyszerűbben úgy lehet elkerülni, hogy régebbi programokat (az MT4 is ilyen!) nem telepítünk a Program Files vagy Program Files (x86) könyvtárakba. A termináloknak példáult létrehozhatunk egy C:\Terminálok\ könyvtárat, amelyen belül már minden fájlt a helyén fogunk találni a későbbiekben is, lévén hogy a felhasználói fiókok felügyelete szolgáltatás csak a fenti két könyvtár kapcsán működik automatikusan.

Jó megoldás lehet továbbá a Felhasználói fiókok felügyeletének teljes kikapcsolása is.

Kapcsolódó probléma: Mi a teendő, ha a Metatrader “elfelejti” a beállításokat?