Néha előfordulhat, hogy szeretnéd elkerülni az automatikusan bekövetkező MetaTrader 4 vagy MetaTrader 5 frissítéseket. Ezek azok az előzetesen letöltött programfrissítések, amelyeket a platform az indításakor telepít.

A frissítések célja a szoftver jobbá tétele. Ez azonban néha váratlan hibákkal is bővítheti az amúgy is érzékeny felhasználói rendszereket, jelen esetben például a futó robotok rendszerét. Éppen ezért néha szükséges lehet az ilyen frissítések időleges letiltása.

A MetaTrader frissítés letiltásának módja

A MetaTrader frissítése úgy működik, hogy a számítógépen lévő terminál (vagy terminálok) közül legalább egy a háttérben letölti a frissítést egy központi könyvtárba, majd a következő újraindításnál ezt a példányt használja fel frissítésként az összes többi, azonos verziójú MetaTrader is. Ha valamilyen módon, még a frissítés bekövetkezte előtt töröljük a könyvtárat, vagy korlátozzuk annak olvasási és írási jogát, akkor az MetaTrader nem fogja tudni letölteni és alkalmazni a frissítést.

A frissítési könyvtár elérési útja:

C:\Felhasználók\{Felhasználónév}\AppData\Roaming\MetaQuotes\MetaQuotes\WebInstall\

Mind a MetaTrader 4, mind pedig a MetaTrader 5 frissítések ide töltődnek le.

Több megoldás is létezik a frissítés letiltására, ezek közül én a legegyszerűbbet javaslom, mivel ezt a legkönnyebb szükség esetén visszaállítani. Mielőtt azonban bemutatnám, tegyünk egy rövid kitérőt!

Mit kell tenni, ha nem látható az AppData könyvtár?

  1. Nyisd meg a Fájlkezelőt (régebben Intézőnek hívták)!
  2. Kattints a Nézet menüre!
  3. Kattints a Beállítások lehetőségre! (Régebbi rendszereken: Mappabeállítások és keresési beállítások módosítása.)
  4. A megjelenő beállítási panelablakban válaszd ki a Nézet fület!
  5. Görgess lejjebb, és keresd meg a Rejtett fájlok és mappák lehetőséget, majd azon belül válaszd ki a Rejtett fájlok, mappák és meghajtók megjelenítése lehetőséget!
  6. Nyomd meg az OK gombot!

Segítségképpen az alábbi illusztrációt készítettem, mely megmutatja, hogyan is néz ki ez Windows 10 rendszeren.

A fenti lépések elvégzését követően halványabb jelöléssel megjelennek az idáig rejtett fájlok és mappák.

Rejtett fájlok és mappák megjelenítése

A frissítési mappa átnevezése

Ezzel a módszerrel egyszerre blokkolod a MetaTrader 4 és a MetaTrader 5 frissítéseit is.

A trükk lényege: a WebInstall mappát eltávolítjuk (átnevezzük), és a helyére egy ugyanolyan nevű fájlt teszünk. A Windows rendszer nem tudja pótolni a WebInstall mappát, mivel a helyén egy azonos nevű fájl van, emiatt pedig a frissítési folyamat megakad, mivel nem tudja letölteni a frissebb verziót az ideiglenes WebInstall könyvtárba.

  • Navigálj el a Fájlkezelővel (Intéző, Total Commander stb.) abba a könyvtárba, amelyből a WebInstall mappa nyílik!

    C:\Felhasználók\{Felhasználónév}\AppData\Roaming\MetaQuotes\
  • Nevezd át a WebInstall mappát valami másra, például: WebInstallRégi! Mindegy, hogy mire nevezed át, a lényeg az, hogy a mappa megmaradjon, és később könnyen elérhető legyen, ha szükség lenne rá. Az átnevezéshez kattints jobb egérgombbal a mappán és válaszd az Átnevezés lehetőséget!

  • Fogj egy tetszőleges fájlt, majd másold be WebInstall néven a Terminal könyvtárba! Teljesen mindegy, hogy milyen fájlról van szó; a lényeg, hogy egy fájl legyen.

  • Készen vagy, a MetaTrader 4 most már nem tudja letölteni a frissítéseket.

Figyelem! Néha mindenképpen fontos a frissítés, hiszen nem biztos hogy hónapokig meg lehet tartani a számunkra kedves verziót: például a MetaQuotes gyakran meghatározza a minimum build verziót, amellyel be lehet csatlakozni a brókercégek szerverére. Ha a megőrzött és szándékosan nem frissített terminálunk túl régi, akkor nem fogunk tudni bejelentkezni a brókercég szerverére.

Mit tegyél, ha kizárólag a MetaTrader 4 vagy MetaTrader 5 frissítéseit szeretnéd blokkolni?

Ebben az esetben nem a mindkét platform frissítéseit tartalmazó WebInstall mappát, hanem a benne lévő egyes fájlokat blokkoljuk. A módszer teljesen ugyanaz, csak itt fájlok helyére készítünk azonos nevű könyvtárakat. Kövesd az alábbi lépéseket!

MetaTrader 4 frissítések tiltása

  • Navigálj el a Fájlkezelővel (Intéző, Total Commander stb.) a WebInstall mappába!

    C:\Felhasználók\{Felhasználónév}\AppData\Roaming\MetaQuotes\WebInstall\
  • Nevezd át a mt4clw mappát valami másra, például: mt4clwrégi! Mindegy, hogy mire nevezed át, a lényeg az, hogy a mappa megmaradjon, és később könnyen elérhető legyen, ha szükség lenne rá. Az átnevezéshez kattints jobb egérgombbal a mappán és válaszd az Átnevezés lehetőséget!

  • Fogj egy tetszőleges fájlt, majd másold be mt4clw néven a WebInstall könyvtárba! Teljesen mindegy, hogy milyen fájlról van szó; a lényeg, hogy egy fájl legyen, és hogy ne legyen kiterjesztése.

  • Találsz egy mt4clw.png fájlt is, ezt töröld ki, és hozz létre egy ugyanilyen nevű mappát az Új mappa lehetőséggel! A mappa neve mt4clw.png legyen!

  • Készen vagy, a MetaTrader 4 most már nem tudja letölteni a frissítéseket.

MetaTrader 5 frissítések tiltása

  • Navigálj el a Fájlkezelővel (Intéző, Total Commander stb.) a WebInstall mappába!

    C:\Felhasználók\{Felhasználónév}\AppData\Roaming\MetaQuotes\WebInstall\
  • Töröld ki a mt5clwtst64.png fájlt és hozz létre egy ugyanilyen nevű mappát!

  • Töröld ki a mt5clwide64.png fájlt és hozz létre egy ugyanilyen nevű mappát!

  • Töröld ki a mt5clw64.png fájlt és hozz létre egy ugyanilyen nevű mappát!

  • Készen vagy, a MetaTrader 5 most már nem tudja letölteni a frissítéseket.

Egy fontos plusz lépés

2023 környékén a MetaQuotes is felismerte, hogy a felhasználók különböző trükkökkel akadályozzák meg a frissítés lehetőségét, azóta az MT4 és az MT5 is fel van készítve a bejegyzésben bemutatott módszerre. Ez azt jelenti, hogy törli az általunk létrehozott WebInstall nevű fájlt (illetve a benne lévő fájlok kapcsán létrehozott mappákat), majd pótolja a számára szükséges könyvtárat. Ha ezt tapasztalod, akkor a módszer kiegészítésre szorul.

  • Kattints jobb egérgombbal a korábban bemutatott módon létrehozott WebInstall fájlra, vagy azokra a mappákra, amelyeket az érintett MT4/MT5 tiltás kapcsán létrehoztál, és válaszd a Tulajdonságok lehetőséget!

  • Kattints a Biztonság fülre!

  • Kattints a Szerkesztés gombra!

  • A Csoport vagy felhasználó neve résznél válaszd ki a saját felhasználónevedet (nálam például RADU)!

  • A Teljes hozzáférés attribútum sorában jelöld be a Megtagadás négyzetet, majd nyomd meg az OK, az esetlegesen megjelenő jóváhagyási kérelemnél pedig az Igen gombot!

  • Zárd be az eredeti tulajdonság-ablakot az OK gombra kattintással!

Az alábbi képen láthatod a lépéseket. A visszaállítás során teljesen ugyanez a folyamat, csak a Teljes hozzáférés sorban az Engedélyezés négyzetét kell bepipálni.

Jogosultságok szerkesztése