Művészeti kiállítás az automatikus kereskedés kapcsán

“Az algoritmikus kereskedés kuriózumai” címmel ingyenesen látogatható művészeti kiállítás nyílt a budapesti Trafó Galériában. A kiállítás témája lazán kapcsolódik a blog témájához, és mivel másokat is érdekelhet hogyan gondolják művészek ábrázolhatónak például a 2010 májusi összeomlást, megosztom veletek.

A kiállítás leírása a trafo.hu oldaláról:

A párizsi székhelyű interdiszciplináris kollektíva magyarországi bemutatkozó kiállításán szokatlan kereskedelmi algoritmusokkal kapcsolatos gyűjteményét mutatja be. Az anonim csoport 2000-ben alakult, azóta performanszokat, interaktív és hálózati installációkat hoznak létre. 2006-ban kezdték el Antidatamining projektjüket, amelyben az adatbányászat eszközeit használva szociális és pénzügyi folyamatokat képeznek le. Olyan jelenségeket rögzítenek és dolgoznak fel – mint például a 2010. május 6-án végbement Flash Crash néven elhíresült tőzsdei összeomlás -, melyek a globalizáció és az automatizáció kérdéseit járják körbe.

Legutóbbi önálló kiállításukra a párizsi Gaîté Lyrique-ben került sor, 2010-ben pedig rezidensként voltak jelen és állítottak ki a karlsruhe-i Zentrum für Kunst und Medientechnologie-ban. Munkáik világszerte szerepeltek különböző, főként új mediális művészeti gyakorlatokat bemutató kiállításokon és fesztiválokon, többek között Linzben, Berlinben, San Franciscóban, Madridban, Montrealban, Yogyakartán vagy Aberdeenben.

Trafóbeli kiállításuk három installáción keresztül mutatja be az algoritmikus kereskedés kuriózumait, betekintést nyújtva a tőzsde automatizálásának történetébe, a mára már elavult technológiáktól a magas frekvenciájú kereskedést lehetővé tévő mechanizmusokig.

A kiállítás 2013. június 13-ig tekinthető meg, a belépés ingyenes.

[box title=”TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA” color=”#333333″]1094 Budapest, Liliom u. 41., tel.: (+36 1) 456 2040[/box]

A hírt köszönöm SCH-nak!

Írta: | 2017-08-21T17:35:08+00:00 2013. május 23., csütörtök|Általános|0 hozzászólás

A szerzőről:

Radulovic Attila vagyok, a radu.hu tulajdonosa és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalamon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban. Érdekel a véleményed, kérlek írd meg kommentben!

Hagyj üzenetet