SMS és e-mail értesítések

Sokan jelezték, hogy szükség lenne egy olyan megbízható, non-stop működő értesítési szolgáltatásra, amely képes bizonyos előre meghatározott feltételek alapján sms-ben illetve e-mailben hírt adni a felhasználó számláinak, robotjainak, kereskedési rendszereinek akutális állapotáról.

Vagyis a szolgáltatás lényege, hogy bizonyos – ügyfél által meghatározott – történésekkel kapcsolatban a rendszer SMS üzenetet illetve e-mailt képes küldeni.

A rendszer – mely a TradeSignal nevet kapta – jelenleg csak néhány funkcióval rendelkezik, azonban egy ideje már élesben használható, 2012 decemberétől pedig a külső érdeklődők számára is elérhetővé vált.

Elsősorban az újonnan megrendelt robotokba építhető be az e-mail vagy sms küldése – gyakorlatilag bármilyen, ügyfél által meghatározott esemény bekövetkeztekor.

Természetesen emellett a meglévő robotok is bármikor alkalmassá tehetőek a TradeSignal szolgáltatás használatára.

A felhasználási lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok – pár példa a felhasználásra a teljesség igénye nélkül:

  • az egyenleg, szabad margin meghatározott szint alá esik
  • egyenlegértesítés meghatározott időközönként
  • nyitott pozíciók összértéke (bármilyen időközönként: naponta, óránként, stb.)
  • bizonyos instrumentumokon nyitott pozícióik aktuális állapota
  • nyitott pozíciók száma, kötésegységek nagysága, részletes állapotjelzés
  • jelzések új vagy meglévő robotok különböző eseményei kapcsán (egyéni megbeszélés alapján)
  • indikátori jelzések, egyéni szignálok kiküldése saját stratégia szerint (egyéni megbeszélés alapján)
  • Értesítés, ha a VPS szerver leállt (vagyis nem érhető el)

Az SMS üzenetek kiküldése természetesen mindhárom magyar mobilszolgáltató (T-Mobile, Telenor, Vodafone) irányába lehetséges.

Maximalizálható a kiküldött üzenetek mennyisége, valamint beállítható a periodikusság is – azaz nem fordulhat elő az, hogy egy történéssel/eseménnyel kapcsolatban túl sok üzenet érkezzen a felhasználó telefonjára / postafiókjába.

Fontos, hogy a rendszer használatához forrást biztosíthat a kézi és robotos kereskedés is, tehát a robottal és kézi stratégiával kereskedőknek is segítséget jelenthet. Továbbá a rendszer az interneten elérhető úgynevezett szignál szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatást nyújt, vagyis a rendszer nem nyitási és zárási jelzéseket ad, hanem az ügyfél saját maga vagy robotja által meghatározott jelzéseit küldi el sms-ben / e-mailben.

Konkrét példák:

Kézi kereskedés támogatása

Egy vagy több instrumentumon kereskedsz manuálisan. Szeretnél értesítést kapni arról, hogy ha az EURUSD instrumentumon lévő nyitott pozícióid vesztesége eléri vagy meghaladja a -1000 dollárt, vagy ha a GBPUSD instrumentumon függő megbízásaid teljesülnek.

Számlainformáció

Mivel reggel nincs időd megnézni a számlád egyenlegét, minden kereskedési napon szeretnél reggel 9 órakor értesítést kapni számlád aktuális egyenlegéről, a nyitott pozíciók számáról, stb.

Számlainformáció bizonyos feltételek teljesülésekor

Szeretnél értesülni akkor, ha egyenleged/floatingod az általad megadott paraméterek alapján egy bizonyos összeg alá csökken, vagy x lot mennyiségű kötésed van, stb.

Interneten vásárolt robotok támogatása

Egy vagy több robotot is használsz, mely(ek)et az interneten vásároltál. Szeretnéd tudni, hogy az A nevű robotod által mikor van több pozíció nyitva, mint 5. Mindeközben smst szeretnél kapni, ha B robotod több pénzt fogyaszt a számládról, mint 500 dollár.

Saját stratégiád támogatása

Kézileg kereskedsz egy két indikátorból álló stratégiát. Mivel nem tudsz mindig gép előtt lenni, szeretnél értesítést kapni ha az indikátorok alapján megfelelő belépési ponthoz érkezik a stratégiád.

Robotkereskedés VPS-en

Egy távoli szerveren (VPS-en) futtatsz egy robotot. Fontos számodra, hogy azonnal értesülj arról, ha a VPS leáll (pl. szoftver- vagy hardverhiba miatt). Ekkor e-mailben és/vagy smsben azonnal értesülsz a leállásról.

Természetesen a fenti példák összefűzése is lehetséges, illetve komplexebb feltételrendszer is kialakítható.

Ez tetszik, de mennyibe kerül?

Háromféle csomag közül lehet választani: sms, email, sms&email.

SMS

Ez a csomag azoknak szól, akik csak sms értesítésekben gondolkodnak. Az e-maillel ellentétben az sms gyakorlatilag bármilyen telefonon fogadható, minimális térerő szükségeltetik hozzá. A csomag hátránya, hogy a havidíj mellett az sms üzenetek darabárát is meg kell fizetni.

A csomag havidíja: 2 500 Ft / hó
A csomag éves díja: 27 500 Ft / év
Egy darab sms ára: 22 Ft / darab

E-mail

A csomag elsősorban az okostelefonos ügyfeleknek szól. Az e-mail számára nincs szövegmennyiségi megkötés, ezért gyakorlatilag korlátlan lehet az információtartalma. Nincs semmilyen darabszám korlátozás, és a havidíjon kívül nincsen más költség.

A csomag havidíja: 1 500 Ft / hó
A csomag éves díja: 16 500 Ft / év

SMS & E-mail

Egy csomag azoknak, akik biztosra akarnak menni és szívesen vegyítik a fenti két megoldást.

A csomag havidíja: 3 500 Ft / hó
A csomag éves díja:  38 500 Ft / év
Egy darab sms ára: 22 Ft / darab

A fizetés pre-paid (előre fizetett) rendszerben működik, természetesen számla ellenében. Amennyiben elégedetlen vagy a szolgáltatással, a befizetett díjakat – az sms üzenetek díjainak kivételével – visszakapod.

Technikai feltételek – hogyan működik?

A rendszer működésének alapja a TradeSignal által biztosított modul. A modul expertek, szkriptek, sőt indikátorok által is használható. Előfizetés esetén a modul és a meglévő program összehangolása díjmentesen történik.

A modul a szolgáltatás részét képezi, és semmiféle többletköltséggel nem jár.

Külön költséggel csak idegen által írt robot kiegészítése jár. Ezzel kapcsolatban kérd egyedi ajánlatomat!

Miután a jelzés megérkezik a szolgáltatás szervére, az előfizetés státuszának ellenőrzése után az sms/e-mail azonnal kiküldésre kerül.

Az SMS fogadásához szükséged van egy magyarországi mobiltelefonszámra, az e-mailek fogadásához pedig egy működő (lehetőleg gyors) e-mail fiókra.

SMS küldésre a Skype-ot használja majd a rendszer?

Nem. A szolgáltatás egy sms küldő szolgáltatón keresztül fog működni, amely közvetlen kapcsolatban van a magyarországi mobilszolgáltatókkal.

További kérdésed merült fel?

Amennyiben olyan kérdésed van amelyre itt nem találtál választ, írj nekem e-mailt bátran vagy szólj hozzá ehhez az oldalhoz!