Egy régebbi cikkben írtam nektek, hogy számomra az ügyfeleimmel való munkának nem csak a szakmai, hanem az emberi része is fontos. Nálam a konzultáció nem csak stratégiákról, robotokról, szoftverekről vagy műszaki problémákról és lehetőségekről szól, hanem kiemelt része az is, hogy emberként is megismerjem a leendő ügyfelemet. Mivel minden kapcsolat akkor működik a legjobban, ha kölcsönös, ezért valamivel mélyebben én is bemutatkozom, hogy a szakmai cikkeken felül engem is megismerjetek.

A számítógépek és az informatika iránti kíváncsiságom már általános iskolás korom óta elkísér. Az első gépem, mint sokaknak nekem is egy C64 volt, ami még mindig megvan. Ezen írtam, és készítettem az első honlapjaimat is, mégpedig úgy, hogy otthon megírtam a weboldal forráskódját a C64-es szövegszerkesztőben, ezt követően kinyomtattam, majd az iskolában begépeltem a kódot egy PC számítógépbe.

A gimnáziumban informatika szakra jártam, ahol számos programozással kapcsolatos információt ismerhettem meg. Ennek köszönhetően teljeskörű rálátást kaptam a programozás felszínére, ami tökéletes volt arra, hogy tisztába kerüljek azzal, hogy az informatika területén belül mi fog érdekelni.

1997 óta használom az Internetet, 1998-ban készítettem el az első – még ma is működő – honlapomat. A gimnázium alatt sikerült az Internet-szolgáltatómmal egy kölcsönösen jó együttműködést kötni, amelyben ingyen biztosították számomra a netet (ami abban az időben nem volt olcsó), cserébe kisebb-nagyobb munkákat végeztem el a részükre. Mivel itthon a 90-es években az Internetezés még gyerekcipőben járt, és nem nagyon voltak honlapszerkesztő felületek, ezért saját programozású honlapokat készítettem.

Gyerekkoromban építészmérnök szerettem volna lenni, de végül csak a legózásig jutottam. A gimnázium vége felé kezdett érdekelni a térinformatika, a várostervezés és a településtervezés. Felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem természettudományi kar geográfus szakra, hogy idővel térinformatikát tanulhassak. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy rengeteg kémiával, ásványtannal kapcsolatos dolgot kell(enne) megtanulnom – mivel mindez nem volt a szívem csücske, így két év után megszakítottam egyetemi tanulmányaimat.

Ezekben az években folyamatosan terveztem és készítettem honlapokat, aztán egy hirdetésen keresztül eljutottam egy weboldalakat tervező céghez, ahol értékesítőt kerestek. Átgondoltam, aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Kötöttem is néhány üzletet, de mivel jobban érdekelt a programozás az értékesítésnél, ezért nem tartott sokáig az értékesítő pályafutásom. Ezt követően négy évig pénzügyi tanácsadóként dolgoztam. Mindkét területen nagyon erős alapot kaptam, ami a mai napig a munkám fő pillére. A rámenősség helyett kiterítem a lapokat, és elmondom a pozitív és negatív dolgokat egyaránt, és elsősorban az ügyfelem érdekeit tartom szem előtt.

Egy kapcsolatom révén 2009-ben megismerkedtem valakivel, aki tőzsdei oktatással foglalkozott, és éppen tőzsdei programozót keresett. Akkor még sem a platformról, sem a tőzsdéről nem volt túl sok információm, de az nagyon tetszett, hogy ezen a területen összefonódik a pénzügy és a programozás.

Elvégeztem a szakirányú tanfolyamokat, és közben programoztam neki. Ekkor határoztam el, hogy létrehozok egy olyan felületet, ahol átadhatom a tudásomat, így az első cikkemmel 2010-ben indult a Radu.hu, melyet azóta is viszek. Ugyanebben az évben döntöttem el azt is, hogy mindent hátrahagyok, és csak ezzel a területtel fogok foglalkozni.

Bár az elmúlt tíz évben nem építettem tudatosan a brandemet, az örömömre szolgál, hogy a bejegyzéseim és a cikkeim így is sok emberhez eljutottak, és hogy a honlapom sok témában tud információkat adni az olvasóimnak. Folyamatosan tanulok, törekszem a fejlődésre, hogy maximális segítséget tudjak nyújtani. Talán ennek köszönhető az is, hogy azon kevesek közé tartozom, akik nem hobbiszinten automatizálják a különféle stratégiákat, hanem vállalkozás- és életvitel szerűen (az országban talán tízen vagyunk).

Én programozó vagyok, és nem kereskedő. Hamar felismertem a korlátaim, hogy kereskedőként még nem vagyok elég jó, viszont ezért jól meglátom, ha valakinek hasonló problémái vannak, és esetleg ugyanabban a cipőben jár, mint én. Ezeket a korlátokat csak tudatos fejlődéssel lehet lebontani. Ez nekem még jövőbeli feladatom, azonban számomra a programozás része a fontos; különböző stratégiák alapján megalkotni olyan robotokat, amelyek stabilitást és biztonságot nyújtanak az ügyfeleimnek.

A tőzsde egy bonyolult világ. Nem elég a jó stratégia és némi kereskedési gyakorlat. Ezeken felül kiterjedt és totálisan őszinte önismeretet, továbbá önkontrollt igényel. A visszajelzések alapján jó érzéssel tölt el, hogy az ügyfeleimnek a programozás témája mellett, akár ezekben a kérdésekben is irányt tudtam mutatni.