Nehezen állunk át a MetaTrader 4-ről a MetaTrader 5-re. Összeszedtem a két platform főbb tulajdonságait, hogy segítsek eldönteni, hogy neked melyik lehet az alkalmasabb.

Megjegyzés: ezt a bejegyzést 2019 októberében tettem közzé. Most, amikor aktualizálom, 2021 októbere van, és a posztban foglaltak még mindig megállják a helyüket.

A 2000-es évek előtt a tőzsdei kereskedés kizárólag telefonon, brókereken keresztül történhetett. Akkor még nem volt elképzelhető, hogy ülünk otthon a számítógépünk előtt, és kereskedési platformon keresztül intézzük az adás-vételt.

Mára a brókerek szerepe ugyan nem csökkent, azonban jócskán nőtt azoknak a száma, akik saját maguk, az erre kialakított interfészen adnak-vesznek.

Én évek óta a MetaTrader felületén dolgozom. És ha te is közvetítő nélkül kereskedsz, szükséged lesz egy jó platformra.

De mitől is jó egy platform?

Egy korszerű kereskedési platform alapvető feladatai – a teljesség igénye nélkül – az alábbiak:

  • aktuális árak megjelenítése különböző chartok (grafikonok) formájában;

  • instrumentumok (termékek) tulajdonságainak egyszerű megjelenítése;

  • kereskedési kondíciók és feltételek egyszerű megjelenítése;

  • ügyletnyitás, ügyletzárás és menedzselés lehetősége;

  • nyitott ügyletekkel kapcsolatos aktuális információk megjelenítése;

  • lezárt ügyletekkel kapcsolatos információk megjelenítése;

  • technikai elemzéshez kapcsolódó eszközök (indikátorok) használatának lehetősége;

  • rajzeszközök használatának lehetősége;

  • a grafikonok, gyertyák, indikátorok megjelenésének beállítási lehetősége;

  • figyelmeztetések beállításának lehetősége a különböző piaci események kapcsán;

  • fundamentális kereskedéshez kapcsolódó információk megjelenítése (pl. hírek, bejelentések időpontjainak kijelzése).

A felületeket természetesen folyamatosan fejlesztik, extra szolgáltatásokkal egészítik ki, mint például:

  • múltbéli árfolyamok, gyertyaadatok importálásának és exportálásának lehetősége;

  • visszatesztelés lehetősége;

  • visszatesztelési környezet kondícióinak egyszerű módosítása;

  • jelentés készítésének lehetősége a visszatesztelés eseményeiből;

  • saját fejlesztési környezet biztosítása a programfejlesztéshez;

  • alkalmazásprogramozási interfész (API) biztosítása a platformhoz.

Az, hogy számodra melyik szoftverplatform lehet a legjobb választás, az kizárólag a saját igényeiden és elvárásaidon múlik. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy kezdőként megelégszel az egyik platform képességeivel, tréderi fejlődésed miatt viszont pár év múlva áttérsz egy másikra. Erre érdemes számítanod, és felkészülnöd.

Rendkívül lényeges, hogy egyes platformokat szoftvercégek gyártanak, amelynek így ügyfelei a brókercégek, és nem a kereskedők. Ezzel szemben létezik olyan felállás is, amikor a brókercég saját platformot fejleszt.

Előbbire példa a MetaQuotes szoftvercég, mely a MetaTrader 4 és 5 platformot a brókercégek számára „adja el”. Ennek köszönhető, hogy a világ szinte minden pontján találkozhatsz olyan brókercégekkel, akik MT platformot használnak.

A legnagyobb előny

A legnagyobb előnyöd éppen abban rejlik, hogy ha egyedi szoftvert fejleszttetsz akár az MT4-re, akár az MT5-re, akkor a robotod „hordozható” a platform verzióján belül, hiszen minden olyan brókercégnél használható, akik az adott felületet alkalmazzák. Az MT4-nek és az MT5-nek a váza mindenhol azonos, eltérést maximum az ikonokban és a kondíciókban találsz. Fontos: MT4-es robotot nem tudsz MT5-ön használni, és fordítva!

Nem egyértelműek az előnyök abban az esetben, ha egy brókercég saját platformot üzemeltet. Talán az új funkciók kérése egyszerűbb meccs lehet, hiszen a kereskedők közvetlenül a brókercég számára javasolhatnak új funkciókat. Amennyiben a brókercégnek saját platformja van, akkor az a legritkább esetben tartalmaz saját automatizálási réteget (ez a réteg az MT4/MT5 esetében a saját programnyelv). Ezeknél a platformoknál vagy egyáltalán nincs lehetőség külső, egyedi szoftver programozására, vagy úgynevezett API-n (alkalmazásprogramozási interfész) oldható meg.

2010 óta napi szinten a MetaTrader platformokkal kelek és fekszem, így őket ismerem. Ezek a felületek a világ egyik legnépszerűbb (de nem legjobb) platformjai. Rajtuk kívül a következő platformokkal találkozhatsz még – szintén a teljesség igénye nélkül:

  • Amibroker

  • cTrader

  • JForex

  • MetaTrader 4 / MetaTrader 5

  • NinjaTrader

  • Oanda Trade desktop / web

  • Sierra Charts

  • TradingView

Joggal vetődik fel a kérdés: MetaTrader 4 vagy MetaTrader 5?

A 4-es változat 2005 óta létezik, és jelenleg is hatalmas népszerűségnek örvend. A cég rövidtávú célja volt minél hamarabb átterelni a brókercégeket (ezáltal a felhasználókat) az 5-ös verzióra. Ez azonban mára már hosszú távú céllá vált. Jellemzően két oka van a lassú átállásnak:

  1. egyrészről felhasználóként nehezen hagyunk el egy régi, jól bevált, könnyen elsajátítható, és hibáival együtt is szerethető felületet;
  2. másrészről pedig kereskedőként komoly energiát fektettünk abba, hogy kifejlesszük egyedi kereskedőrobotjainkat a MetaTrader 4-re. A költözés pedig magában hordozza az új szoftverprogramoztatási projekt elindítására vonatkozó döntésünket is.

Nézzük meg az MT4 és MT5 előnyeit, hátrányait egy rövid táblázatban!

Pár évvel ezelőtt összefoglaltam a két MetaTrader platform közötti főbb különbségeket egy MetaTrader 4 vs MetaTrader 5 típusú bejegyzésben. Most, 2021-ben is úgy látom, hogy az MT4 platform még pár évet jelen lesz a piacon egyértelmű lemaradása mellett is. Nekem is nehezemre esik az új irányába mozdulnom, így meg tudom érteni, hogy a felhasználóknak is az.

Igaz, hogy az összefoglalásból az derül ki, hogy érdemesebb lenne a professzionálisabb MT5-re áttérni, de mégis, valamiért ragaszkodunk a már jól bevált MT4-hez. Azonban nem árt neked sem kipróbálni, tesztelni az új felület képességeit is. Ezt teszem én is.

Te melyik felületen kereskedsz? És mik a tapasztalataid?

Kereskedési stratégiád MetaTrader robottá formálását fontolgatod?

Amennyiben gondolkozol azon, hogy automatizálod kereskedési stratégiádat, és kérdések merültek fel benned, olvasd el, hogyan dolgozom!

Kíváncsi vagy ehhez hasonló, hasznos bejegyzéseimre?

Ha érdekelnek az ehhez hasonló témákkal foglalkozó bejegyzések, akkor add meg keresztneved és e-mail címed, hogy elküldhessem Neked!