Ügyfeleim stratégia programozással bíznak meg. Összegyűjtöttem – a teljesség igénye nélkül – pár véleményt, amelyeket ők írtak rólam és munkámról. Közlésük a megrendelőim beleegyezésével történik.

A név és a lakhely mögött az elvégzett munka által érintett programkategóriák láthatóak, a legtöbbjüknek kereskedési expertet programoztam.

Olvasd el ezt az oldalt, ha érdekel a munkamódszerem és hozzáállásom, illetve hallgasd meg a velem készült interjút.

4S3Z Team, Debrecen (expert)

Radu hozzáértése, az expert minőségi kivitelezése és a folyamatos fejlesztési kéréseknél megmutatkozó „mindig többet kaptunk, mint amit kértünk” munkaeredmények bőséges cserét adtak a robot elkészítésének az áráért!

A projekt elkészültének időtartama alatt olyan magas szintű kommunikáció volt Attila részéről, ami ritka a mai világban! Ide értem, amikor „csak úgy” plusz ötleteket kaptunk a fejlesztési kéréseinkhez, amikor türelmet, teljes megértést és magyarázatot kaptunk, ha szakmailag „nem a jó területen jártunk”, minden fennakadás etikusan azonnal jelezve lett!

Ebből kifolyólag tervezhető lebonyolítású és problémamegoldó szemléletű csapatmunka volt az expert létrehozása!

Ambrus Zoltán, Budapest (expert)

Véleményem Raduról és munkájáról: precíz és figyelmes.

Precíz abban, hogy pontosan azt és úgy csinálja, ahogy kéred kiegészítve a saját ötleteivel.

Figyelmes abban, hogy érzed, valóban rád figyel, a megoldandó feladatot pedig kihívásként kezeli és nem munkaként.

Végezetül pedig nem azért fizetsz Neki, mert kell, hanem mert azt kaptad, amit vártál.

Radu azt kérte ne litániát írjak, hát nem szaporítom tovább :)

ÁrfolyamTV, Budapest (expert)

Attilával az első találkozásunk alkalmával rögtön megtaláltuk a közös nevezőt. Ő is, mint ahogy mi is, a magyar pénzügyi kultúra fejlesztését tarja missziójának. Ritka ez a fajta hozzáállás.
Egyébként Attila munkájával, szakmai hozzáértésével a legteljesebb mértékben meg voltunk elégedve. Ötleteivel mindig segítette a projektünket. Kiszámíthatóan, pontosan és gyorsan dolgozott. Lelkesedése és a szakma iránti lojalitása inspiráló. A későbbiekben is vele tervezzük az együttműködésünk.

B. Bálint, Balatonboglár (expert)

Aki robotot szeretne, Radunál megfelelőbb személyt nem is találhat!! Indokaim a következők: érthetően és jól magyaráz (kezdő létemre elég sokat kérdeztem utólag is sorry), szinte mindig elérhető, segítőkész,a megbeszélt határidőt tartja (még hamarabb el is készült), és olyan nincs amit ne tudna digitalizálni! Ja és a legjobb, hogy mindezt otthonról a szoba melegéből sörrel a kezedben megteheted! Köszönöm!

B. Barna, Ajka (expert)

Totál véletlenül egy esti órában találtam rá erre a blogra. Gondoltam megér egy misét. Félórás beszélgetésünk alatt összeállt elméleti síkon az elképzelt robotom. A vállalt határidőre, néhány extrával megfejelve átvehettem az ezidáig hibátlanul működő,  egyenlőre csak demón üzemelő robotot. Teljesítménye meggyőző, úgyhogy hamarosan indítom élesben. Másoknak is kívánom találjanak rá erre a blogra és meglátják, véletlenek nincsenek! Köszi Attila!

B. László, Budapest (expert)

Köszönöm a gyors és pontos munkát! A kapcsolatfelvétel után az együttműködésünk zökkenőmentes volt. A határidőket betartva minden az előre részletesen vázolt menet szerint történt. A robot elkészítését követő Skype-bemutató különösen hasznos volt. A demo változat próbálgatása után – a fizetést követően – azonnal megkaptam az éles példányt is. A honlapról annyit, hogy konkurenseid is azt mondták; olvasgassam nyugodtan, mert sokat tanulhatunk onnan…

B. László, Vásárosnamény (expert)

Radut bátran ajánlom mindazoknak akik egy profi programozót keresnek, mert ár szempontjából korrekt, munkavégzés szempontjából pedig gyorsan és precízen valósítja meg a kapott feladatot. Továbbá az elkészített programot érthetően elmagyarázza és hasznos dolgokkal egészíti ki. Még egyszer köszönöm a segítségedet!

B. Róbert, Kiskunhalas (expert)

Egy félautomata robotot szerettem volna íratni,így bukkantam Radu blogjára.

Rövid eszmecsere után villámgyorsan elkészült a remekmű, a tesztelésnél ha problémám támadt mindig azonnali segítséget nyújtott, gördülékeny volt az egész együtt töltött munka, az ár pedig jóval kevesebb volt,mint amire eredetileg számítottam.

B. Róbert, Sopron (expert)

Raduról már korábban hallottam, éppen ezért őt bíztam meg egy elég bonyolult félautomata pozíció menedzselő rendszer „megépítésével”.

Az egyéni ötlet („tervrajz”) találkozott egy sok éves letisztult és kiforrott programozói tapasztalattal. A kettő találkozásából egy professzionális rendszer tudott megvalósulni mindkettőnk örömére. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki precíz és magas színvonalú munkát szeretne kapni úgy, hogy a projektje mindezek mellett utógondozásban is részesül. Köszönet és tisztelet a munkájáért! Olyan eszközt kaptam a kezembe, ami után csak rajtam múlik, hogy a siker mikor és milyen mértékben manifesztálódik a kereskedés során.

Beke Zoltán, Tatabánya (expert)

Miután felkerestem Radut és megbeszéltük mit várok a robottól, 2 hét alatt sikeresen el is készült vele. Ami funkcióbeli eltérés felmerült, az 2 napon belül korrigálva lett, így most már 100%-os a robot, amit most végre használhatok a kézi kötéseim helyett. Az ár teljesen rendben, elégedett vagyok. További jó munkát kívánok Radunak!

Bereczki Csaba, Szolnok (expert)

Raduval egyszer programozattam egy stratégiát, amit egy személyes találkozó előzött meg. Gyorsan megértette amit szeretnék, és a rákövetkező héten tesztelhettem is a béta verziót. Néhány hibajavítás után megkaptam a végleges formát, ami azóta is jól működik. Kaptam tőle néhány számomra nélkülözhetetlen scriptet is, amit azóta is nagy segítség a kereskedésemben. Ajánlom mindenkinek!

Bereczki Imre, Debrecen (expert)

Attilára véletlenül találtam az interneten. Tudatosan kerestem programozót.

A honlapján olvasottak elég meggyőzőek voltak számomra. Skype-on vettük fel a kapcsolatot.

Én elmondtam, hogy mit szeretnék. A megbeszélt határidőre azt kaptam, amit rendeltem.

Az árral sem volt problémám. Ajánlom mindenkinek.

Borsos László, Zalaszentiván (expert)

Maximálisan megvagyok elégedve – minden pontosan, precízen úgy történt ahogy a konzultáció során megbeszéltük. Olyan kiváló munkát végeztél mint amilyenre számítottam és köszönöm pár extra funkciót amit saját ötleted alapján javasoltál! Örülök hogy téged választottalak. Köszönöm!

Cs. Csaba, Marosvásárhely (expert)

Nem csak hogy tökéletesen elkészíti azt amit kérsz, de segít is miután elkészült. Ha valahol elakadsz az információ tengerén, elmagyarázza ha valamit nem értesz vagy elsőre  nem tiszta. Egy egy beszélgetés alakalmával többet lehet tőle tanulni mintha egész nap a neten böngésznél.

Cs. László, Budapest (expert)

Jó ideje foglalkozom devizapiaci kereskedéssel. Ezalatt több tanfolyamot végigjártam, könyveket és weboldalakat olvastam, rengeteget gyakoroltam, a tőzsdepszichológiában is gyakorlatot szereztem és több stratégiát is kifejlesztettem. Végül aztán rájöttem, hogy legnagyobb problémát az okozza számomra, hogy nincs se időm, se kedvem a gép előtt ülni és arra várni, hogy a stratégiáimnak megfelelő jelek kialakuljanak. Kellett tehát egy robot, amelyik helyettem dolgozik.

Mivel nem bíztam a készen kapható robotokban, inkább csináltattam egyet Raduval. Meg is csinálta gyorsan, korrekt áron, néhány extra opcióval kiegészítve. Tanácsokat is adott, kijavított pár hibát és részletesen elmagyarázott mindent, amit tudnom kellett.

Köszönöm Radu, mindenkinek csak ajánlani tudlak.

Cs. Sándor, Budapest (expert)

Barátaimmal, kész tervekkel és elképzeléssel kerestük meg Radut. Azért választottuk Őt, mert már több hasonló stratégiát alkalmazó robotot készített, melyek közül néhányat lehetőségünk volt kipróbálni. Már az első személyes konzultációnál világos volt, hogy jó helyen vagyunk, és azt fogjuk kapni, amiért jöttünk.

Úgy hiszem, még többet is kaptunk, hiszen bár úgy gondoltuk, terveink nagyon jók, az általa hozzáadott ötletek még tökéletesebbé tették a programot. Köszönjük. Ajánljuk mindenkinek. Mindemellett Szegedre is érdemes ellátogatni, mert egy nagyon szép város.

Csányi János, Szeged (expertek, szkriptek)

Kedves Radu,

ezúton szeretném megköszönni a munkádat. Azt, hogy szakértelemmel, ötletekkel bővítve és gyorsan megtetted amit kértem. A programozás távol áll tőlem, így igazán hálás vagyok, ketten sikerült összeraknunk egy olyan robotot amely tőzsdei kereskedéseim során nagyban tehermentesít.

Köszönöm.

Dudás István, Mezőkövesd (indikátor)

Köszönöm a pontos munkádat! Az indikátor a megbeszéltek szerint működik!

Dukai Zsolt, Szeged (expert)

Robotok terén abszolút kezdő vagyok, ezért nekem a leginkább szimpatikus a türelme és a segítőkészsége volt, amit a robotom átadásakor lezajlott „oktatás”, majd az azt követő tesztelés során tanúsított. A programozási hibákat gyorsan javította, sőt a tesztelés közben fellépő egyéb problémák megoldásában is nagyon segítőkész volt (amik ráadásul nem is a robot hibái voltak, hanem az én zöldfülűségemből adódtak). A munka során a hozzáértésével kapcsolatosan kétségem sem támadt, legközelebb is mindenképp hozzá fordulnék.

F. Máté, Budapest (expert)

Magasfokú szakmai tapasztalat, igényes programozói munka és folyamatos kommunikáció, megfizethető áron. Radut így lehet jellemezni, mert azt kapja az ember amit előzőleg letárgyalt vele, sőt talán még egy kicsit többet is. Abszolút tudom ajánlani! Én már az első Skype meetingünkön éreztem, hogy érti az elkészítendő robotom lényegét, és aztán a letárgyalt határidőre tökéletesen le is szállította azt. Csak is elismerni tudom, mert ilyen jó ügyfélélménnyel ritkán találkozni.

F. Sándor, Mátészalka (expert)

Már jó néhány robotot kipróbáltam több-kevesebb sikerrel! Jó ideje ismerem Radu oldalát, minden elismerésem! Közérthető és baráti! Sok idő eltelt mire rászántam magam egy saját robot elkészíttetésére! Most sikerült! Köszönöm Attilának a szakértelmét, profizmusát, gyors és pontos munkáját!

Néhány beszélgetés alatt is nagyon sokat tanultam! Mindenkinek ajánlom!

Farkas Andrea, Százhalombatta (expert, szkript)

Farkas Andrea vagyok, egy ideje már a forex-szel foglalkozom. Volt egy kialakult stratégiám és ehhez kerestem szakembert, aki nekem ezt robot formába önti.

Ekkor az interneten találtam rá a Radu oldalára és felvettem vele a kapcsolatot. Robotírással kapcsolatban teljesen kezdőnek számítottam akkortájt, de ő segített megfogalmazhatóvá tenni mit is akarok valójában. Miután megbeszéltük az elképzeléseimet, számomra kedvező áron elkészítette a robotomat. A robot funkcionálisan jól működik, maga a stratégia egyelőre tesztelés alatt van – de remélem minél hamarabb a piacon is nyereségessé tesz engem és a családomat.

Köszönök neki mindent és remélem a jövőben is együtt fogunk tudni működni és segíteni fog elképzeléseim megvalósításában. Mindenkinek csak ajánlani tudom – keressétek bátran, és ti is váljatok sikeres tréderré.

Farkas Mihály, Kiskunhalas (expert)

Gyors határidővel és kedvező áron vállaltad a feladatot – én kb. +40-50%-al többre saccoltam az árajánlatodat, így ez kellemes meglepetés volt – gyorsan meg is rendeltem :).

Az expert összeállítása során több kiegészítő ötlettel segítettél, és a tesztidőszakban is kérésem, észrevételeim szerint gyorsan (többször még aznap) módosítottad a robotot.

Ezek a legfontosabbak, így nem bántam meg, hogy veled programoztam le az expertet.

Fenyvesi D., Göd (indikátor)

Egy indikátor elkészítésében kértem Radu segítségét. Telefonos beszélgetés után másnap el is készítette pontosan úgy ahogy szerettem volna. Örülök hogy őt találtam és bíztam meg, megértette és technikailag profin kivitelezte a kívánságomat.

Finta Attila, Budapest (indikátor, szkript)

Radutól egy script és egy indikátor elkészítését kértem.

Tapasztalataim:

  1. Ár érték arányban megfelelő.
  2. Rendkívül ügyes és jól képzett.
  3. Saját ötleteivel inspirál a tökéletes mű megálmodásában.
  4. Nem volt olyan akadály amit ne tudott volna villám gyorsan kijavítani.
  5. Rendkívül korrekt, az utólag felmerült hibát vagy kiegészítést is kijavítja.
  6. Segítőkész.

Amit ő nem tud, azt nem is kell.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, és fogom is! Amit alkotott, az egy tökéletes gyémánt. Ezúton is szeretném megköszönni. Köszönöm.

Fülöp Gábor, Szeged (expert)

Attilát mindenkinek ajánlom aki robotot szeretne magának. Nála megfelelőbb személyt nagyon nehéz találni. Lehet, hogy nem is érdemes keresni. Szerencsémre személyesen is tudtam vele találkozni. Nagyon könnyű a kommunikáció vele. Egyértelműen és jól magyaráz. Egyből értette, hogy mit szeretnék, és hasznos tanácsokat is adott. A munkát határidő előtt sokkal hamarabb befejezte, sőt még a robotot egy két praktikus funkcióval ki is egészítette. Mindig nagyon segítőkész és korrekt. Sokat lehet tőle tanulni.

Köszönök mindent!

Gulyás Márton, Budapest (expert, indikátor)

A projekt sikeresen lezárult, Radu remek munkát végzett. Nincs az a probléma amit sokszor percek alatt meg ne oldana, pl. amikor online megbeszélés van éppen. Egyébként a határidőket betartja, pontos és baromi türelmes a laikusokkal :) Nemzetközi színvonalú szakember. Csak ajánlani tudom.

Gyémánt Károly, Szeged (expert)

Radu teljesen profi munkát végzett a programozás során. Maximálisan meg vagyok elégedve mind a hozzáállásával, mind a szakértelmével; és ami ritkaság, még a megbeszélt határidőket is pontosan tartotta.

H. E., Vecsés (expert)

Az általam elképzelt robotot Radu tökéletesen elkészítette. Az elkészítés ideje alatt felmerült kérdéseket mindig gyorsan sikerült megbeszélni, ezáltal még tökéletesebben az elképzeléseim szerinti robotot alkotni. Sok mindenre rávilágított, ami egyébként bennem fel sem merült. Amatőrként is megtaláltam vele a közös hangot. Radu mindig elérhető így vagy úgy, ez fontos!

H. Zsolt, Dunakeszi (indikátor)

Egy indikátort kértem amit gyorsan sikerült kivitelezni, további kéréseimet pedig szinte azonnal teljesítette.

Nagyon meg vagyok elégedve; amit kiemelnék: gyorsaság, alkalmazkodás és nem utolsó sorban a korrekt ár. (Semmi elszállás!)

Hamarosan újabb feladattal szeretném megkeresni.

H. Zsolt, Székesfehérvár (expert)

Már négy éve foglalkozom a tőzsde és ezen belül a forex világával. A sok sok robot ellenére ami a világban megtalálható szerettem volna egy indikátor stratégiát leprogramoztatni valakivel. A neten keresgélve találtam Radu oldalát. Elolvasva blogját, majd telefonon beszélgetve eldöntöttem, hogy segítségét kérem. Az EA pontosan elkészült megbeszélt határidőre, több kisebb kérésem után nagyszerüen működik. Egyenlőre demoban tesztelem, de még csak az elképzelésem egyik része, úgyhogy valószínű még fejlesztése folytatódik. Ha valaki jó programozót keres akkor mindenképp forduljon Raduhoz.

Horváth László, Budapest (expert)

Raduval az együtt működésem tökéletes volt. Nincs semmiféle informatikai előképzettségem, nem értek a programokhoz, sem a programok nyelvéhez. Egyszerű felhasználóként kerestem meg.

Egy pillanatig sem éreztem ennek a hátrányát, világosan kérdez és mondja el a gondolatait. És a robot pont azt csinálja amit kértem.

Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Iván László, Sopron (expert)

Radut nem ismertem, véletlen találtam rá böngészés közben. Egy egyszerűnek vélt stratégiát akartam vele programoztatni. Beszélgetéseink alkalmával gyorsan kiderült számomra, hogy megtaláltam a megfelelő programozót. Jó néhány dologra felhívta a figyelmemet amire én nem is gondoltam, így a végén egy nagyon ügyes expert állt össze. Összességében elmondható róla, hogy szakmailag  teljesen képben van, egyébként meg egy jó arc! Ajánlom mindekinek!

Józsa János, Kecskemét (expert)

Radu honlapjával véletlenül találkoztam a neten. Mivel két éve tőzsdei kereskedést tanulok, nagyon érdekelt egy kereskedő robot. Felvettem vele telefonon a kapcsolatot, amit személyes találkozó követett. Az első benyomás nagyon pozitív volt és egyértelműen egy jól felkészült, szakmáját tekintve pedig alapos srác kilétét sejtette!

Rövid idő múlva elkészült a robotom próba verziója, ami pici igazítás után a mai napig kitűnően működik!

Elmondtam Radunak, hogy volt már munka kapcsolatom más programozóval, akivel nem voltam elégedett. Hasonlítani nem lehet a két programozó hozzáállását, segítő készségét, precizitását!

Radut bátran ajánlom mindenkinek, aki precíz munkát szeretne!

K. Attila, Budapest (expert)

Akik már együtt dolgoztak Raduval tudják, nem túlzás azt kijelenteni, hogy a profizmus méltó módon párosulhat rugalmassággal, elkötelezettséggel és segítőkészséggel.

Bátran ajánlom őt mindazoknak akik ezen erények mellett minden szempontból korrekt és gyors megoldást keresnek az általuk megálmodott program megszületésére.

Én megálmodtam, ő megvalósította!

Köszönet érte és sok sikert! :)

K. Attila, Budapest (expert)

Radu munkájáról csak pozitív véleményt írhatok. Én egy bonyolult, szerintem rendhagyó robotot készíttettem el vele, és sikerült, jól működik. Az, hogy sikerült és jól működik nagy szó, mert korábban máshol már kudarcot vallottak a stratégia leprogramozásával. Szerencsére rátaláltam a neten Radura, aki megvalósította az elképzeléseimet. Sőt, a levelezés és megbeszélések folyamán felvetéseire új ötleteim is jöttek, melyek tökéletesítették az eszközt. Ezúton is köszönöm a munkádat. Biztosan dolgozunk még együtt.

K. Gábor, Budapest (expert)

Kedves Attila,
Köszönöm a munkád és a sok hasznos ötletet amit az általam megálmodott robot programozásába fektettél. Remélem egy év múlva nyugdíjba mehetek a robot eredményeinek köszönhetően.

K. István, Dunaharaszti (expert)

Radut célzott internetes keresés után találtam meg. Máshol tanult stratégiát programoztattam le vele, ami a programozás alatt alaposan kibővült és átalakult. Rugalmasan és segítőkészen állt a feladat elé. Néhány egyeztetés után az expert elkészült, és tesztüzemben világossá vált, hogy a program nem képes hosszú távon emberi beavatkozás nélkül jól működni. Ez persze nem Radu hibája, ilyen a tőzsde. Marad a jól bevált kézi kötés.

K. Márton, Budapest (expert)

Egy pozíció menedzselő robot ötletével kerestem meg Radut. Határozott elképzelésem volt arról, hogyan kellene működnie. Konzultációk során ötleteltünk, és már itt rájöttem, hogy jó helyen járok. Azonnal értette mit szeretnék. Olyan dolgokat javasolt, amik az én fejemben meg sem fordultak volna, és amik végül bele is kerültek a projektbe. A vártnál is többet kaptam, egy felhasználóbarát, végtelenül könnyen és egyszerűen kezelhető, jól átlátható felületet és egy robotot, ami teszi a dolgát, úgy ahogy azt kell. Tesztelés során felmerült hibát jeleztem, azonnal megoldotta. Csak ajánlani tudom bárkinek. Én visszatérő vendég leszek.

K. Tamás, Budapest (expert)

Ha saját kereskedési stratégia automatizálásáról van szó, akkor RADU. Személyében nagy fokú szakértelem, profizmus és precizitás párosul végtelen türelemmel és segítőkészséggel. Ha ehhez hozzáveszem a határidők pontos betartását, a saját ötletek önzetlen megosztását, az utólagos módosítások gyors és szó nélkül történő elvégzését, akkor az így kapott eredmény nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy elégedettek legyünk a világgal.

K. Tibor, Szolnok (expert)

Személyes találkozás után rövid időn belül elkészült az általam kért alkalmazás.

A kezdeti apró problémákat rövid időn belül orvosolta. A menet közben felmerült további, a kereskedést kényelmesebbé tevő kéréseimet gond nélkül, minden anyagi ellenszolgáltatás kérése nélkül teljesítette. Ezt külön köszönöm!

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nagyon korrekt, konstruktív szellemben együttműködni tudó programozót keres az elképzeléseihez. Ezúton kívánok további sikeres munkát Neked Radu! :)

K. Zoltán, Budapest (Expert)

Robotolni akartam! Megtudta ezt ismerősöm, radut ajánlotta. Nekiláttam az oldalát átolvasni. Beláttam, hogy aki ennyit törődik velem is, mint tudatlannal, na Ő kell nekem!

Összefoglaltam mit szeretnék. Azonnal jött a válasz. Egyeztetés oda-vissza. A megbeszélt időpontban elkészült a demó változat. Teszt. Módosítsunk! Módosítottunk. Majd ismét. Napra pontos voltam a fizetést illetően, radu úgyszintén a real átadását illetően!

Jelentem: radurobot a beállított paraméterek szerint teszi a dolgát!

Kedves Ismeretlen! Ha van egy szisztémád, megvalósítását bátran bízd radura!

Kacsári József, Vác (indikátorok)

Remek szakmai tudással, tapasztalattal rendelkező, segítőkész MT4 programozó. MT4 programozási problémákkal nyugodtan lehet hozzá fordulni. Programjait elfogadható áron készíti. Csak ajánlani tudom.

Keresztesi Mária, Budapest (expert)

Fenntartással szoktam fogadni a honlapokon található véleményeket, de mivel más tájékozódási forrásom nem volt, ezért gondoltam kénytelen vagyok megbízni abban, amit Radu honlapján olvashatok. Így felvettem Vele a kapcsolatot és adtam egy megbízást robot készítésére.

Nagyon hamar kaptam Tőle választ, majd pontosan, lényegre törően egyeztettünk és végül a robot is elkészült.

Fenntartásaimra abszolút rácáfolt, sőt várakozásomat felülmúlta mindaz, amit tapasztaltam a munka során. Rendkívül precíz, korrekt hozzáállás…bárcsak máshol is így mennének a dolgok.

Köszönöm Radu!

Kis Balázs, Sopron (indikátorok)

Röviden, tömören: gyors, pontos, profi. Bátran ajánlom!

Kiss Norbert, Szentgotthárd (expert)

Nagyon szívesen ajánlanám Radut robot (EA) programozására, mert nekem most fejezett be egy igen komoly tudással rendelkezőt, és a végeredménnyel teljesen elégedett vagyok: addig csinálta, amíg minden egyes funkció tökéletesen nem működött, sőt, amikor a fizetés után vettem észre egy apróságot, akkor azt is segítőkészen, szinte azonnal megcsinálta. Ráadásul mindezt skype-on keresztül, otthonról ülve tudtuk intézni (ez fontos, mert 400 km-re lakunk egymástól), de… Van egy óriási ötletem a meglévő robot felturbózására, amit mindenképpen le szeretnék vele programoztatni, szóval csak óvatosan a megrendelésekkel, mert még ezt is meg kell csinálnia a közeljövőben, nehogy ne legyen rám ideje :)

Komiszár István, Nyíregyháza (expert, szkript)

Mi kell a jó üzlethez?

    • korrektség
    • pontosság
    • szakmai hozzáértés magas fokon
    • jó minőségű teljesítés
    • kedvező ár-érték arány

És ami nem feltétlenül szükséges, de nem árt, ha van:

    • türelem
    • humorérzék

S ha mindezek egyben vannak, mi áll össze az emberben?

    • a bizalom
    • az érzés, hogy jó olyan emberrel dolgozni, aki a feladatot a  munka öröméért, kihívásként kezelve végzi.

Ezek után meglátod, örömmel fizetsz.

Többet kapsz, mint amit az elején vártál.

Nekem ez volt Radu. Köszönet a munkáért !

Kormos Róbert, Budapest (expert)

Mikor rátaláltam Radu blogjára lenyűgözött a tömény szakmaiság. A közös munka pedig csak megerősített ebben, hogy profi szakemberrel állok szemben. Az egyeztetés gördülékenyen ment, pár remek ötletet is kaptam Radutól amit be is épített a robotba. Az átadás végletekig alapos volt. Az után követés során mindig mindenre gyorsan választ kaptam, egy percre sem volt elengedve a kezem. Munkáját a gyorsaság és az odafigyelés, precizitás jellemzi. Maximálisan figyel az igényekre. Még egyszer köszönök mindent!

K. Gábor, Rönök (expert)

Precíz, gyors, alapos, segítőkész.

Kovács Zoltán, Szeged (expertek, indikátorok)

Attila munkáját a precizitás és a letisztultság jellemzi, ezt ötvözi a kreativitással, ami a kiváló végeredményben testesül meg. Azt remélem, hogy sokáig fogunk még együtt dolgozni!

Kovács Zoltán – Sinkron Studio

L. Ádám, Budapest (expert)

Teljesen meg vagyok elégedve Radu munkájával. Gyorsan, határidőre dolgozott, és a megbeszéltek szerint készítette el a robotot. Olyan dolgokat is beleépített, amik rendkívül hasznosnak bizonyultak és egy laikusnak sosem jutottak volna eszébe. Mindezeken felül pedig nagyon jó árban dolgozik.

L. Sándor, Tiszakécske (indikátor)

Köszönök Radunak mindent! A munka során bármilyen változtatást kértem, szinte azonnal küldte a módosított indikátort. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

M. Imre, Szombathely (expert)

Radutól egy EA programozását kértem. Nem kellett túlragoznom, egyszerre megértette mit akarok. Jövőbeni kérdésekben segítségét ajánlotta. Eddigi módosításomat (ki tudja mennyi lesz még :)) szinte azonnal elvégezte.

Személyesen ugyan nem találkoztunk, telefonos és e-mail-es kapcsolattartás alapján korrekt, segítőkész, szakmájában nagyon profi, de kellőképpen laza embernek ismertem meg. A blog pedig számomra egy információs aranybánya.

Eddigi munkádat köszönve: Imre

M. Lajos, Kaposvár (expert)

Örülök, hogy sikerült egy profi MetaTrader programozót találni Radu személyében. Egy konkrét stratégia leprogramozásával kerestem meg, és maximálisan elégedett vagyok a munkájával. Rendkívül nyitottan fogadta az ötleteimet, minden elképzelésemre megtalálta a legjobb megoldást. Végeredményként jóval több funkcióval rendelkező programot kaptam, mint ami az eredeti elképzelésem volt. Akármennyire is le van terhelve, mindig elkészíti határidőre azt, amit megígért. A Skype-os konzultációk során sok újat tudtam meg Tőle, és ezek az információk még újabb ötleteket adtak. Munkájának minősége, ár-érték aránya tökéletes. A munkához való hozzáállása, mentalitása példaértékű.

M. László, Szombathely (expert)

Szerintem nagyon profin csinálod, és rengeteg hasznos dolgot tanulhatunk az MT4-ről. Köszi!

M. Péter, Pécs (expert)

Radut egy stratégia leprogramozásával kapcsolatban kerestem meg. Az első pillanattól kezdve segítőkész volt, felvázoltam neki az ötletem + hozzátettük az ő javaslatait is. Az EA még a határidő előtt kész volt, tökéletesen, bele se kellett nyúlni. Nincs olyan elképzelés amit a matek nyelvén le tudsz írni és ő ne tudná megvalósítani! Korrekt, szimpatikus üzletfél, ha van egy jó ötleted és nincs időd a gép előtt ülni feltétlenül keresd fel! Szívből ajánlom! :)

M. Tamás, Rádóckölked (expert)

Ha egy szóval kellene jellemeznem: tökéletes. A megrendeléstől a konzultáción át az átadásig, majd a felmerülő problémák megoldásával nagyon meg vagyok elégedve.

Azért döntöttem melletted, mert korábban olvasgattam a blogodat; gondoltam, hogy aki nem csak programoz a MetaTreader felületén, hanem foglalkozik kereskedéssel is, ott nagy gondot nem okozhat egy „egyszerűbb” stratégia programmá alakítása.

Elsősorban az információ visszajelzés tetszik, amit a robot ad az aktuális pozíció állapotáról, nem gondoltam volna, hogy ennyi pluszt jelent majd a használat során.

M. Tamás, Zalaegerszeg (expert)

Attila személyében egy elhivatott és kiváló szakembert ismerhettem meg. Már az első beszélgetésünk folyamán megtaláltuk a közös hangot. Tapasztaltságát, rutinosságát mutatja, hogy a munka során folyamatosan jobbító ötletekkel, megoldásokkal járult a robot elkészítéséhez.

Megbízható üzletfél, precíz társ a munkában, mindig lehet rá számítani.

Marton Tamás Csaba, Nagykanizsa (expert, szkript)

Pár éve foglalkozom forexszel. Úgy éreztem munkámat könnyítendő, megpróbálom a stratégiámat automatizálni. Ehhez kerestem megfelelő szakembert, aki a programozásban segít. Radura véletlenül akadtam a neten. Első beszélgetésünk alkalmával nagyon szimpatikus volt. Szakmai hozzáértése és ötletei nagy mértékben segítették az általam elképzelt program elkészültét. Tökéletes munka és mindenre kiterjedő szakmaiság jellemzi a keze alól kikerült progit.

Nagy köszönet érte.

A további ötleteim megvalósításához is megtaláltam a megfelelő partnert :)

Mégegyszer nagy köszönet és további sok sikert. Mindenkinek ajánlom Radut – nem fog csalódni!

Nagy Róbert, Makó (expertek)

Már régóta dolgozunk együtt Raduval, így hát volt elég idő arra hogy megtapasztaljam milyen kiváló szakember. Nagyon lelkes és nagyfokú kreativitás jellemzi a robot írások alkalmával. Pontos, precíz és nagyon igényes munkát ad ki a kezéből, a javítások is időben megtörténnek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, remélem még sokáig dolgozunk együtt.

Nagy Zoltán, Veszprém (expert)

Néhány programozással foglalkozó személyben történt csalódásom után fenntartásokkal álltam a projekthez.

De a Raduval való munkakapcsolatot pozitív élményként kell értékelnem! A megbeszélteknek megfelelő programot elkészítette, korrekt áron!

Röviden összefoglalva: elégedett vagyok!

Nella, Budapest (expert)

Azért kerestem meg Radut, mert szükségem lett volna egy expertre, ami nullába vagy kis pluszba állítja a stoplosst. Korábbi blogbejegyzésében olvastam, hogy tervez ilyet. Megbeszélésünk után rövid időn belül meg is kaptam az egyszerű expert helyett egy komplett stop-kezelő rendszert. Ráadásul mindezt ingyen, és még az apró változtatási javaslataimat is figyelembe vette! A végeredemény PIRAMIDÁLIS! A negatív értéken is ugró/csúszó stoppért külön babérkoszorú jár! :D

Neményi Imre, Budapest (expert)

Nagyon korrekten és profin készítetted el a robotomat és minden apró panaszomra azonnal reagáltál. Teljes mértékben megvagyok elégedve. A grafikus ábrázolások nagyon sokat segítenek és nagyon sokat segítettek a robotom tökéletessé fejlesztésében. (Amúgy nagyon sok extrát kaptam, most így hirtelen fel se tudom sorolni őket. :D)

N. István, Szeged (expert)

Üdítő színfolt a mai „üzleti” világunkban az, hogy ha valakivel megbeszélsz valamit, az akkor úgy is lesz, mellébeszélés nélkül. Ha egy megbeszélésen az üzletfeled partnerként viselkedik, és a tapasztalataival tökéletesíti az elképzeléseidet, nem csak hagyja, hogy vergődj a hiányos információk tengerén. Mindezek miatt is ajánlom Attilát azok figyelmébe, akik a parkolópályáról, a mókuskerékből a gyorsítósáv felé szeretnék kormányozni az életüket!

Orbán András, Érd (expert)

Nagyon örülök, hogy rátaláltam a weboldaladra és kapcsolatba léptünk.

Az elképzelésemet leprogramoztad: a megbeszélések és a kérdések szakszerűek és lényegre törőek voltak. Ezzel már bizalmat keltettél ellentétben mással, akinél a harmadik megbeszélés után is még csak a feladatértelmezésnél tartottunk.

Az általad vállalt határidőre – ami nem volt hosszú –  elkészültél és végig korrektül kezelted a próbafuttatás során felmerült problémákat. Még egyszer köszönöm az együttműködést!

Ó. Andor, Szombathely (expert)

Nem szeretek fényezni senkit, magamat sem, de el kell ismernem, ami jó, az jó. Természetesen az interneten találtam meg, nem találkoztunk soha sem csak e-mailben, telefonon és skype-on tartottuk a kapcsolatot. Számomra idegen volt Ő is és a versenytársak is, akiktől ajánlatot kértem az EA-m megírására. Pénzügyileg hasonló ajánlatot kaptam máshonnan is, sőt még határidőben is kaptam jobbat. Valami miatt mégis mellette döntöttem, rövidke alkudozás után (ami nem az árról, hanem a határidőről szólt). Nem bántam meg, sőt! A határidő lejárta előtt 2 nappal keresett az EA-mal, elmagyarázta a teljes működését, stb. A tesztelés ideje alatt küldött kb. 5 módosított verziót, olyan kiegészítéssel is, ami nem volt benne az eredeti megrendelésben. Ha működési hiba volt, akkor másnapra kaptam a javított verziót. Azt kaptam, amit kértem, akkorra, amikorra kértem. Elégedett vagyok. Rövid, de reményeim szerint hosszabbtávú ismeretségünk alapján a barátaimnak is ajánlom.

P. András, Nyíregyháza (Expert)

A kért robot határidőre hibátlanul elkészült. A potenciális hibajavításra használt rendszered is kifejezetten tetszik. Valamint a munkához való hozzáállásod és szakmai hozzáértésed is. Túl sok negatívumot nem nagyon tudok mondani, dicsérni pedig nem szeretek… :)

…de egy biztos: téged mindenkinek ajánlani foglak!

P. B. Erika, Püspökladány (expert)

Attila nagyon segítőkész, gyors és precíz, könnyen lehet vele kommunikálni. Egyből megértette mit akarok és a program pontosan azt teszi, amit kértem. Profi munka. Köszönöm!

P. Róbert, Baja (expert)

Egyszer volt hol nem volt, volt egy nagy kerek erdő, a Forex erdeje. De rettenetes nagy és rettenetes kerek. Ebbe az erdőbe betévedt az egyszeri ember, a Béla. Hát ez a Béla úgy gondolta, ha már idetévedt ebbe az erdőbe, szed magának az erdő kincséből, hogy jobb élete legyen. De volt egy kis baj. Nem volt szerszáma ennek a Bélának. És bizony szerszám nélkül nem volt eredményes. Talált ő ilyen-olyan eszközt, de egyik sem állt neki kézre. Telt-múlt az idő. Nézelődött erre is, arra is hátha lel valami jobbat. Egyszer csak észrevesz egy embert… Ott ücsörög egy farönkön és figyel. Hát persze, hogy figyel, látott már ő sok ilyen Bélát, aki betévedt ebbe a rettenetes nagy erdőbe szerszám nélkül. Beszélgetésbe elegyednek, hosszasan… Mint kiderül a szerszámkészítő Radu mesterrel hozta össze a sors Bélát. Radu mester bólogatott. Ühüm, szóval neked ilyen szerszám kellene? No jól van, te tudod. Megcsinálom. És úgy is lett. Egyszer-kétszer még összetalálkoztak azon a fránya Skype-on, átbeszélték min kell még javítani. Radu mester még csiszolgatott a szerszámon, ötleteit beleadta és elkészítette. A Béla boldogan kezdett vele dolgozni, mert tudta, hogy jó szerszámmal és egy kis szerencsével eredményes lesz. A történetnek itt nincs vége, sőt itt kezdődik és MOST…

Kedves erdőbe kerülők! Keressétek nyugodtan Radu mestert, és hallgassátok meg tanácsait. Ő majd tudja, hogy valójában milyen eszközre lesz szükségetek.

egy Béla

P. Tamás, Debrecen (expert)

Tekintettel arra, hogy az élet más területén is azon az állásponton vagyok, hogy amit automatizálni lehet, azt automatizálni kell, a forex-szel való ismerkedésem során is hamar felismertem, hogy ez különösen olyan terület. Ezért MQL4 programozó után kutattam a neten, amikor rábukkantam erre a weboldalra. Felvettem Attilát a Skype partnereim közé, és az első egy-két beszélgetés meggyőzött arról, hogy Ő lesz a megfelelő ember a feladatra. Ebben a személyes találkozásunk csak megerősített. Pontosan azt az expertet kaptam, amit kigondoltam, és amit megbeszéltünk. Attila nagyon rugalmas, a kora ellenére rendkívül tapasztalt szakember. Mindenki bizalommal fordulhat hozzá, akinek MQL4 programozói munkálatokra van szüksége.

Pergel Péter, Oroszlány (expert)

Stratégiám leprogramozásához olyan szakembert kerestem, aki a kereskedés gyakorlati működését is ismeri.

Radu blogjának, cikkeinek és munkáinak áttanulmányozása után éreztem hogy jó helyen járok.

A kapcsolatfelvétel után és a Skype-on történő konzultációk során a megadott határidőre haladt a munka.

A végeredmény egy olyan robot, amelyik úgymond tick-re pontosan azt csinálja, amit szerettem volna, a beépített opciók révén bővíti az eredeti stratégiám tárházát és Radu személye révén biztosítja az esetleges fejlesztés lehetőségét.

Pónusz Krisztián, Szeged (szkriptek)

Radura gyorsan rátaláltam az interneten, és szerencsémre Ő is szegedi, így személyesen tudtunk találkozni megbeszélni a részleteket. Maximálisan tudom ajánlani, a precízség a pontosság, és az ügyfél elégedettsége Nála elsődlegesek. Manuális stratégiámhoz volt szükségem szkriptre, ami a napi kereskedések lebonyolítását könnyíti meg. Kiváló ötletekkel sikerült megírni a megrendelt szkriptet, tökéletesen megfelelt elvárásaimnak. A továbbiakban is számítok a segítségére, nem kell azon gondolkoznom, hogy kihez forduljak, ha szükségem van egy kiegészítőre. Köszönöm :)

Pugner Kálmán, Budapest (expert)

Korrekt munka. Szerintem reális ár. Gyors segítség. Nem árulsz zsákbamacskát és elmondod, mire számítsak.

Tetszenek a kiírások és finomhangolási lehetőségek.

R. Tamás, Budapest (expert)

Radu munkája azon túl, hogy megfelel az alapvető üzleti elvárásoknak, mint pontos, precíz és gyors számomra a legfontosabb, hogy a kész munka változtatások nélkül volt tökéletes, ami az abszolút lelkiismeretességet tükrözi. Több programozóval dolgoztam már együtt, akik teljesítményéből Radu kiemelkedik.

Rémai Ferenc, Kincsesbánya (expert)

Mindig kételkedtem ezekben a dicsérő szövegekben. Biztos bennfentesek írják – így gondolkodtam eddig erről. Aztán én is leprogramoztattam Attilával a stratégiámat, amit kiválóan oldott meg. Jól, pontosan és olcsón dolgozik. Könnyen kommunikál, hamar megtaláltuk a közös hangot – csak Skype-on és e-mailben bonyolítottuk a dolgainkat. Száz szónak is egy a vége: aki nem elégszik meg a jóval hanem kiválót akar, az csak Raduval programoztasson. Kösz Attila!

Rozmán Róbert, Szeged (expert)

Szeretném megköszönni a munkádat. Az elképzelésemet, hogy hogyan működjön a robot gyorsan megvalósítottad. Az „alap” programot az újabb ötleteimhez formáltad és hál’Istennek erre nem kellett hónapokat várnom:) Az én kis robotom azt csinálja, amit szeretnék.

Mindenkinek csak ajánlani tudom.

S. Csaba, Szeged (expert)

Elég sokat forexeztem ahhoz, hogy rájöjjek: a kézi kereskedés a megoldás.

De mi lenne, ha amit egyébként kézzel csinálnék egy robot kötné le? Hosszas keresgetés után a gugli kidobta Attila oldalát. Innen majdnem egyszerű volt a dolog, mert mint kiderült, a programozó több mindent tud a robotkereskedésről, mint bármelyik elméleti szakember. Segítségével egy hónap alatt elkészült amit kértem, majd a további javításokat is 1-2 nap alatt megcsinálta. Ötletei sokat segítettek, hogy azt kapjam, amit kértem.

Oldalán a backtesthez is rengeteg hasznos anyagot találtam. Csak ajánlani tudom.

Sajtos Endre, Szeged (indikátorok)

A harmadik sikeres közös projektünk csak megerősít abban, hogy továbbra is nyugodt szívvel ajánljam Radut azoknak, akik programozót keresnek elképzeléseiknek! Amit én tapasztaltam: Emberileg rendkívül korrekt és ténylegesen segíteni akaró; szakmailag elkötelezett az igényes munka iránt, kizárólag nívós, magas színvonalú munkát ad ki a kezei közül. Örülök, hogy újra együtt dolgozhattunk, és még egyszer köszönöm!

Stégermájer Tamás, Békéscsaba (expert)

2011. novemberében eldöntöttem, hogy FOREX-en való kereskedéshez robotot készíttetek. Mivel nincs olyan ismerősöm, aki ajánlani tudott volna valakit aki leprogramozná a robotot, az Interneten kezdtem keresgélni.

Felvettem a kapcsolatot néhány programozóval. Nagyon könnyen tudtam dönteni, hogy Attilát válasszam. Megnéztem a weboldalát. Nem csicsás, hanem lényegretörő, szakmailag pedig az ismeretszint magas fokát sugallta. Megírtam email-ban az elképzelésemet Attilának, aki minden kérdésemre válaszolt. Megegyeztünk az árban (ami a legkedvezőbb a magyar piacon), és beindult a projekt.

Attila a vállalt időre elkészítette a robotot, amit be is mutatott. Nem leírást kaptam, amiből nekem kellett volna kiszűrni, hogy hogyan kell a robotot beállítani, hanem egy élő, online bemutatót. Ez nagyon jó volt számomra, mert miközben láttam, hogy miként működik a program, kérdéseket tehettem fel, illetve Attila elmondta, hogy miért így csinálja a robot, amit csinál. Az csak hab volt a tortán, hogy kaptam, általam nem kért funkciókat csak úgy PLUSZként. Tudom, hogy soha ne mond, hogy soha, de most én mégis azt mondom: Soha többet nem kell már programozás tekintetében programozót keresnem. Szakmailag a legprofibb, a tőzsdézés a kisujjában van, pontos, munkájára nagyon igényes. Mindenkinek ajánlani tudom.

A közös munka folyamán egyetlen egyszer sem merült fel bennem a legkisebb bizonytalanság sem Attilával kapcsolatban.

KÖSZÖNÖM Attila!

Sz. Csaba, Kecskemét (indikátor)

Attilától egy speciális indikátort kértem. Többször is egyeztettünk telefonon illetve Skype-on. Nemcsak az indikátort kaptam tőle, hanem sok egyéb dologban is nagyon hasznos információkat osztott meg velem, amiért külön köszönet illeti. Az ára teljesen rendben volt, megjegyzésként mondom, hogy tele a net haszontalanabbnál haszontalanabb programozókkal, mert nem csak le kell tudni programozni valamit, hanem annak használatát is meg kell értenie a felhasználónak, anélkül nem ér semmit az egész. (Még fogok vele dolgozni, de nem ajánlom senkinek, mert nem akarom, hogy nagyon le legyen terhelve… szóval bocs, de inkább ne is keressétek :))

Sz. László, Budapest (expert)

Lelkesedés, profizmus, magas fokú szakmai igényesség. Kíváncsiság, segítőkészség, szakmai alázat. Küldetéstudat. Mindez laza, derűs, már-már bölcs életszemlélettel. Ritka és értékes kombináció.

Raduban az MT4 programozással kapcsolatban szerencsére találkoztak.

A blogon olvasottak és egy korábban megismert munkája ébresztettek bizalmat iránta, amelyet a több hetes, komoly szakmai kihívást jelentő együttműködés maradéktalanul megerősített.

Több jót most nem írok, mert aztán a legközelebbi közös munkánkra már nem jut majd ideje… :)

Sz. Péter, Békéscsaba (expert)

Egy pozíció kezelő expert megírására kértem fel Radut – sok munka volt vele, mert elég részletes elképzelésem volt, hogy mit szeretnék. Úgy hiszem a legjobb döntés volt Hozzá fordulnom, mert nagyon türelmes, alapos volt és maximálisan eleget tett az általam támasztott követelményeknek/elvárásoknak, sőt nagyon hasznos építő ötletekkel tovább is tudtuk fejleszteni a robotot. Nagyon meg vagyok elégedve, egy igazán remek programot kaphattam kézhez, amit úgy hiszem sokáig fogok használni a jövőben, ezáltal is köszönöm a közös munkát! Bárkinek csak ajánlani tudom!

Sz. Tamás, Győr (expert)

Alázatos, figyelmes, segítőkész voltál folyamatosan. A szakmai tudásod és hozzáállásod ezen a piacon vitathatatlan. Profi módon felépített folyamatstruktúra az első perctől kezdve. Maximális elégedett vagyok, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Azért döntöttem melletted, mert látszol. Mert jelen vagy. Odafigyelsz a „hallgatóságra”. Sok információt, leírást adsz közre a blogodban ingyen… Felkelted az olvasó figyelmét… Profi vagy.

Sz. Zsolt, Budapest (expert)

Mielőtt megbíztam volna Attilát egy expert megvalósításával, elsőként a véleményeket olvastam el végig az eddigi munkáiról. Az expert elkészültével azt kell, hogy mondjam: az előzőekben itt leírtak valóban helytállóak mind szaktudás, mind precizitás, mind figyelmesség és nem utolsósorban megbízhatóság szempontjából, valamint számunkra nem elhanyagolható az ár-érték kedvező aránya sem. Ezúton is köszönöm a munkáját, és ajánlom mindenkinek, aki megbízható, precíz és gyors programozót keres.

Szabó Dávid, Miskolc (expert)

Ezúton szeretnénk megköszönni a szakszerű és pontos munkát Radunak. Nála megfelelőbb személyt nem is találhattunk volna. Az általunk kitalált stratégiát alapul véve, saját ötleteivel kiegészítve írta meg a kért robotot, ezzel a várakozáson felül teljesítve.

Bár személyes találkozóra a köztünk lévő távolság miatt nem került sor, azonban a Skype segítségével maximálisan együtt tudtunk működni. Ebből is látszik, remekül magyaráz, úgy, hogy a laikusok is megértsék. Az árkalkulációja teljesen korrekt és a vállalt határidőt is megtartotta. Örülünk, hogy egy ilyen hozzáértő személyt sikerült találnunk.

Szabó István (indikátor)

A megrendelt program megvalósítása a leírtaknak megfelelő keretek között zajlott. Korrekt volt a tájékoztatás és az elvárások felmérése. Kért dolgok átültetése a programba jobban sikerült mint vártam.

Így egy jól átlátható, könnyen használható segédprogramot kaptam, amit nagyon köszönök.

Szabó József, Budapest (indikátor)

Egy indikátorra volt szükségem, amihez hasonlót már próbálgattam. Két-három e-mail váltással megbeszéltük, hogy miként lehetne a célt megközelíteni és milyen anyagi vonatkozásai lennének.

Attila rugalmas volt és nem erőltette a költségesebb megvalósítást. A döntésem alapján elkészült indikátor elvárásaim szerint működik.

Szilágyi Gábor, Székesfehérvár (expert)

Profi, lelkiismeretes és mindenben tartja a szavát. Rajtad kívül 3 másik programozóval konzultáltam, mielőtt döntöttem. Mind a 3 olyan volt, mint egy  építőipari kivitelező cég: leléptek, eltűntek. Innentől kezdve nem volt kérdés :)

Szklenár Beáta, Érd (indikátor)

Ugyan nekem csak egy aprócska dologra volt szükségem, de ennek ellenére ugyanazt a figyelmet kaptam, mintha én lettem volna a legnagyobb „megrendelője”. Nagyon köszönöm!

Szklenár Beáta, Érd (expert)

Már második alkalommal „dolgoztunk” együtt, illetve Radu dolgozott én csak teszteltem.

Ez alkalommal egy félautomata EA-t kértem tőle, amit nagyon gyorsan, profin és rendkívül jó áron készített el.

A teszt időszak alatt minden kérdésemre azonnal kaptam választ, sőt ő bátorított, hogy csak nyugodtan jelezzek ha valamit még szeretnék, vagy nem értek.

Tervben van, hogy ezt a stratégiámat automatizálni szeretném és az biztos, hogy ezzel is Attilát fogom megkeresni. Maximálisan megbízom benne mint Emberben és a szakmai hozzáértésében is.

Köszönöm!

Szőke Tamás, Budapest (expert)

Szívből ajánljuk Radut minden olyan forex robotban gondolkodó, vállalkozó szellemű egyénnek, aki szeretné elképzelését (stratégiáját) egy komplett, precízen és jól működő robotban viszontlátni!

Bárcsak mi is előbb találkoztunk volna, ugyanis ebben a “szakmában” is nagyon sok az amatőr, és ha nem találod meg a megfelelő szakembert a munkára az bizony sokba kerülhet.

Radut a magas fokú szakértelem mellett, a jó kommunikáció, kreativitás, és rugalmasság jellemzi.

Külön elismerés, amiért egy egy nyakatekert ötletünktől sem rémült meg… :)

Ezúton mi is köszönjük a mesterművet, sőt már körvonalazódik a következő projekt is…

T. Attila, Budapest (expert)

Több programozóval is dolgoztam már – mindegyiknek meg van az erőssége és a gyengesége, de többnyire az általános baj, hogy sok érzelmet és véleményt visznek a munkába. Na Radu nem ilyen.

Nála csak azt kapod, amit kértél, gyorsan, profin. Mindenki megkapja, amiről a megegyezés szólt, aztán hajrá, lehet tovább dolgozni. Az utógondozásról még nincs tapasztalatom, de gondolom, hogy abban sem lesz ok panaszra.

T. Béla, Budapest (expert)

Folyamatábra alapján kértem a kereskedési robot elkészítését. A megadott határidőre elkészült. Tesztelés után a kisebb módosítások rugalmasan, rövid idő alatt történtek. Az a véleményem, hogy a pénzemért megkaptam azt, amit vártam, ezért ajánlom.

T. Béla, Németország (expert)

Nem csak a robot elkészítese ment profi módon, hanem az ajánlatkérés, funkciók megbeszélése, az átadás és az utólagos módosítások kivitelezése is. A robot több kiegészítő funkciót tartalmaz, amit nem rendeltem meg, de Radu beletett és tényleg hasznomra válik. Ha lesz egy következő expert ötletem, akkor is biztos, hogy Raduhoz fogok fordulni.

Takách Dániel, Budapest (expert)

Attila végig segítőkész volt, a tervezés fázisától a befejezésig. Külön köszönöm, hogy saját ötleteit és eddigi tapasztalatait sem sajnálta megosztani, amitől az elkészült program sokkal jobb lett. Mindenkinek bátran ajánlom, ha legközelebb szükségem lesz hasonló témában segítségre, biztosan őt fogom megkeresni.

T. Mihály, Egyesült Királyság (expert)

Attila nekem egy robotot kódolt MT4-hez. Konzultációnk során mindig pontos és célravezető volt. Az igényeimet, elvárásaimat hamar megértette első konzultációnk alkalmával, így nem is kellett erről tovább beszélni. A következő konzultáció már az átadáskor volt, amikor bemutatta az elkészített robotot, s extra funkciót is írt a robotba, aminek örülök, és fogom is használni.
A robot elkészült, átvettem. Elkezdtem a futtatást, és találtam pár hibát, amire Radu azonnal reagált és kijavította, sőt, további extra dolgokat is írt a robotomba, amiért külön hálás vagyok. Azóta a robotom kifogástalanul működik jelenleg is, már több, mint 4 hónapja.

Örülök, hogy Radut választottam. Köszönöm!

Turi Zoltán, Budaörs (expert, szkript)

Attila megbízhatóan, időre és telve segítőkészséggel dolgozik. Úgy látom, befutott már annyira, hogy távol álljon tőle a kicsinyesség – amivel máshol gyakran lehet találkozni – többet is ad, mint ami a megállapodásban van!

Ujfalusi Zsolt, Budapest (expert)

Először dolgoztunk együtt, s megvallom abszolút meg vagyok elégedve Radu munkájával.

Azon túl, hogy precízen elvégezte az igen bonyolultnak tekinthető expert programozását, igazi hozzáadott értékeket is kaptam az ár/érték arányban teljesen korrekt munkához.

Ilyennek tekinthető a Radutól kapott és felajánlott sok-sok kreatív ötlet a program még jobbá tételéhez, s mindezt úgy, hogy ezek neki plusz munkába kerültek.

Az esetleges hibajavítások, korrekciók nagyon gyorsak voltak, köszönet érte.

Szeretem, ha valaki profi abban, amit csinál… no, Radu pont ilyen…:-)

Köszönöm a munkádat!

Várkuti Géza, Ciprus (expert)

Az eddigi – több mit 20 éves – pályafutásom alatt a FOREX világban, nagyon sok programozóval dolgoztam már együtt. Amerikai, orosz, magyar, stb. Még soha nem fordult elő, hogy az elsőként kapott verzió már pontosan és hibátlanul azt csinálja amit kértem. Attilával ez így volt. Ez nyilván 3 komponens eredménye.

1. Előkészítés, tervezés. Már ebben a fázisban láttam, hogy jó helyen járok. Fél szavakból is értettük egymást, Attila tapasztalt forexes, a kisujjában van minden.

2. A programozói szakmai ismeret. Attilánál ehhez nem fér kétség, de ez csak az alapállás. Nagyon sok jó programozó van a világon, viszont a következő pont nélkül nem sokat érnek.

3. Alaposság. Az kis részletek és az egész összefüggésének megértése, megvalósítása. Nézetem szerint ez teszi Attila munkáját kiemelkedővé a többivel szemben. Például olyan apróságnak tűnő dolgok, kezdve a projekt-menedzsmenttel, mint a változók egyértelmű, mindenki számára érthető meghatározása, a kód kommentjei, a példaszerű részletes naplózás, stb.

Bizonyára találtam volna programozót, aki olcsóbban megcsinálja az EA-t, de a magam részéről szívesebben ülök egy Mercedesben, még ha az első nekifutásból drágábbnak is tűnik. Hosszú távon biztos, hogy megéri.

Venczlik Krisztián, Bodajk (expert)

Rendszeres látogatója vagyok Radu weboldalának már rég óta, mert nagyon sok hasznos infó van itt és nem csak annak aki robotot akar íratni. Ennek köszönhetően a kommunikáció teljesen zökkenőmentes volt, 100 %-ban megértettük egymást. Sokszor előfordult, hogy Attila elkezdett magyarázni valamit és én közbevágtam, hogy ezt tudom, mert olvastam az egyik cikkedben már erről.

Az expertet még a megbeszélt időpont előtt megkaptam, több olyan hasznos funkcióval is kiegészítve, amit eredetileg nem is kértem. Igaz, hogy voltak benne hibák, de ekkor mutatkozott meg igazán, hogy Attila milyen lelkiismeretesen végzi a munkáját. Nem győzött bocsánatot kérni, hogy nem minden funkció működött elsőre egy olyan expertben, aminek a bonyolultságáról csak annyit, hogy az optimalizáció során 1 460 000 futtatási variációt sikerült összehoznom, pedig még a lehetőségek felét sem piszkáltam meg.

Szóval minden szempontból teljesen elégedett vagyok Attila munkájával. Már tervezem egy másik stratégia robotosítását is. Nem kérdés, hogy kire fogom bízni.

Veszprémi Gábor, Málta (expert)

A megadott információk alapján leprogramozott robot működőképes! Hiba esetén azonnali javítás, korrekt ár, segítőkészség!

V. Dávid, Polgár (expert)

Ha bárki azon gondolkozik, hogy leprogramoztassa rendszerét, vagy csak van valami jó ötlete amit létre szeretne hozni, akkor bátran forduljon Raduhoz! Keresve sem fogtok alkalmasabb embert találni erre a feladatra, időt, erőt nem sajnálva annyira profi munkával szolgált nekem, hogy mikor kitaláltam azt, hogy mit szeretnék leprogramoztatni akkor álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire profi lesz, vagy, egyáltalán meg lehet csinálni ennyire profira. 110%-osan kielégít minden igényt, szaktudása megvan bármi leprogramozására, egy szóval ezen a területen Radu a király, erről kár vitatkozni.

V. Gábor, Budapest (expert)

3 éve kereskedem manuális technikával, 1 éve robotokkal. Most jött el az ideje, hogy saját robotom legyen, aminek 100%-osan ismerem minden „rezdülését” !

Első körben a backtestekhez kerestem megbízható háttéranyagot, amit szintén Radu oldalán találtam meg. Ezek után adta magát a dolog, hogy kivel kéne együtt dolgozni a robot leprogramoztatásában. Rövid levelezés, árajánlat kérés stb. után gyorsan a tettek mezejére léptünk és elindult a munka.

Gyorsan, pontosan, szakmailag maximálisan teljesít Radu. Amit megbeszéltünk, minden úgy lett megvalósítva. Külön kiemelném azt a „látható” több éves tapasztalatot ami alapján, célirányos kérdésekkel segít megfogalmazni a laikusoknak (nem programozóknak) a robot működési elvét, amiből ő képes megvalósítani az algoritmust. Tanácsai, véleményei mindenki számára megfontolandóak!

Természetesen Radu is tud hibázni, de ez csak azért lehet mert saját magát még nem automatizálta… :) A felmerülő hibákat a lehető legrövidebb időn belül javította.

Tőlem megkapja az AJÁNLOM plecsnit!

Viski Imre, Ráckeve (expert)

A beszámolókat olvasva számomra az egyik legfontosabb érték nincs kiemelve Attilával kapcsolatban. MEGBÍZHATÓSÁG!! Mindenki aki valamit kitalált, nem szívesen osztja meg egy idegennel, még ha az illető munkájára szüksége is van.  Attila abszolút megbízható és korrekt. Sorolhatnám még azt is, hogy pontosan teljesíti amit megígér és ráadásul a megbeszélt időpontra. Véleményem szerint OLCSÓN dolgozik. Az elkészült robot esetleges hibáit profin kijavítja, mert senki ne várjon azonnal tökéletes munkát egy ilyen bonyolult feladatnál. Összegezve Attila egy pontos, korrekt, megbízható szakember, ami ezen a szakterületen meglehetősen ritka – ezért csak ajánlani tudom. Köszönöm a munkát.

Z. A., Budapest (expert)

Az idén kezdtem el FOREX-xel foglalkozni. Szörfözés közben találtam rá Radu blogjára. Nagyon sok hasznos információt és ismeretanyagot szereztem az oldalán.

Odáig merészkedtem, hogy megfigyeléseimet program formájában rögzítsem. Ebben segített Attila a tudásával és tapasztalatával. A program rövid idő alatt elkészült és a tesztelés stádiumában van – sajnos időhiány miatt ez lassan halad.

Kösz Attila!

Z. András, Budapest (expert)

A Google-ban kutattam a legjobb forex robotok után, és így akadtam a honlapodra. A piaci robotokkal elégedetlen voltam, a honlapod pedig tetszett. Saját stratégiát kívántam automatizálni. Teszik a chartokra kiírt sok információ, a széles körű testre szabhatóság, a várakoztatási idő visszaszámlálással, a 2-féle hangjelzés záráskor.

Zsobrák Zsolt, Budapest (expert)

Raduban én egy igazi profi üzletembert ismertem meg, aki nem csak kiválóan tud programozni, hanem az üzleti részét is tök profin bonyolítja. Precíz, időre kész van a munkákkal és én még nem tudtam olyat kérni tőle, amit ne tudott volna megcsinálni. Az én kereskedésem az idegbeteg agyon izgulásról az ő robotjaival átváltott egy kiegyensúlyozott, nyugodt rutin munkába. Csak ajánlani tudom.

Vedd fel velem a kapcsolatot!

2 hozzászólás

  1. irmibirmi 2013. november. 9. szombat at 02:52 - Reply

    Én a mindenki által hozzáférhető scriptekről és indikátorokról tudok véleményt mondani. Elmondhatom, hogy nagyon szeretem őket mert nagyon hasznosak.
    A SymbolProfittal van csak bajom. Egy kicsit hosszabb időtartamban és nagyobb értékben kérném a zöld számokat a chart jobb alsó sarkába ! Köszönöm: irmibirmi

    • Radulovic Attila 2013. november. 9. szombat at 08:21

      Időtartam alatt nem értem mire gondolsz! A „zöld számok” alatt a floating kijelzést érted gondolod, igaz? Légy szíves pontosíts, mert nem egyértelmű hogy mit szeretnél!

Leave A Comment

Üdvözöllek!

Radulovic Attila (Radu) vagyok.

Radulovic Attila (Radu)

MetaTrader 4 és MetaTrader 5 platformokra készítek tőzsdei robotokat (experteket) egyedi megrendelésre, ezen kívül a kereskedés témaköréhez nyújtok segítséget szakmai blogomon keresztül.

Az alábbi gombra kattintva részletesen megosztom Veled, hogy milyen tartalmakkal tudlak segíteni Téged.