Mennyi pénzzel érdemes kereskedni?

A kereskedők zömét leginkább két csoportba lehet besorolni: az egyik csoport az, aki kevés pénzből szeretne sokat csinálni. A másik csoport pedig az, aki sok pénzből szeretne sokat csinálni. Ejtsünk tehát erről pár szót!

Folytatás

A csúszóstop és a nullába húzás funkció

Sokan használják, még többen félnek tőle. Tudni mindenképpen érdemes róluk: lássuk a csúszóstop és a nullába húzás funkció működési elvét és tulajdonságait!

Folytatás

Összes veszteség kijelzése stoploss kilépések esetén

Egy indikátor, amely kijelzi az összes nyitott és függő megbízás beállított stoploss kilépő értéke alapján a jövőbeli könyvelt veszteségek összegét, vagyis hogy legrosszabb esetben mennyi pénzt vesztünk majd el. Eredetileg megbízásként kezdtem készíteni ezt az eszközt, de később - a projekt egyszerűsége miatt - úgy döntöttem, hogy ingyenesen a megbízó és a blog olvasói rendelkezésére bocsátom.

Folytatás

Nyitott pozíciók összértéke egy instrumentumon

Egy újabb apró segédletet teszek elérhetővé ebben a posztban. Egy indikátor, amely egy adott instrumentumon nyitott összes pozíció jelenlegi értékét (floating) mutatja meg.

Folytatás

Mit jelentenek: pip, ticksize, tickvalue, spread?

A letéttel foglalkozó poszt után érdemes szót ejteni a FOREX piachoz is szorosan kötődő pip, ticksize, tickvalue és spread fogalmak jelentéséről.

Ezen fogalmak kapcsán is igyekszem úgy fogalmazni, hogy a száraz megfogalmazás helyett "konyhanyelven" váljon érthetővé, mit is jelentenek.

Folytatás

Mit jelent a margin, és hogyan lehet kiszámolni?

Kicsit hosszabb idő telt el az utolsó poszt óta, de újra itt vagyok és igyekszem számotokra hasznos cikket írni.
A mai értekezlet témája a margin, vagyis a letét. Tapasztalatom szerint ugyanis nagyon sok kezdőnek - de még akár régóta kereskedő tradernek is - gondot okoz a margin kiszámítása, vagyis hogy ténylegesen mennyi pénzt "használ el" egy pozíció megnyitása.

Folytatás

Információk lekérése egy választott instrumentumról

Ezzel a poszttal indítva szeretnék több apró segédszkriptet, expert advisort a nagyközönség segítése céljából publikálni. A mai "segítség" gyakorlatilag egy kis információs szkript, amivel alap paramétereket tudunk lekérdezni az adott instrumentumról. Manapság - amikor Magyarországon is egyre inkább népszerű a robotok (expert advisorok) és egyéb MetaTrader kiegészítők használata - szükséges egy olyan segédeszköz, amivel könnyedén le tudok kérdezni adatokat az aktuális kereskedés céljából megnyitott instrumentumról. Mivel alapból a MetaTrader nem sok segítséged ad ehhez, úgy gondoltam magam írok egyet.

Folytatás