Close Master leírás 2017-09-05T12:03:50+00:00

A Close Master

Elkészítettem egy olyan segédprogramot, ami az általad megadott paraméterek alapján különböző módokon zárja le a buy és sell pozíciókat, ezzel javítva a kereskedésben elért sikereidet.

A Close Master segédprogram célja, hogy megkönnyítse a nyitott BUY és SELL pozíciók egyidejű zárását. A zárás a lebegő eredmény (floating) előzetesen megadott értéknek elérése, illetve gombnyomás alapján történhet.

A program képes a nyitott pozíciók közül csak az előre meghatározottakat figyelni. Ezáltal sok nyitott pozíció esetén is meghatározhatók azok, amelyekre a feltételeket szeretnénk igaznak tekinteni.

Ezért van szükséged a Close Master-re!

Pozíciózárás mesterfokon

A Close Master egy olyan segédprogram, amely képes azonnal és előre megadott szabályok szerint pozíciókat zárni.
Alkalmas arra, hogy kiegészítse a kézi kereskedést, de akár robotok által nyitott pozíciókat is képes likvidálni – hiszen előfordulhat, hogy nem szeretnéd futtatni azt a robotot, amely egy (vagy több) pozíciót nyitott korábban, de az érintett pozíciót / pozíciókat nem szeretnéd felügyelet nélkül hagyni.

Mivel tud többet a Close Master?

  • egyszerűen vezérelhető a chartról, gombok segítségével
  • a felület a chart bármely sarkába mozgatható
  • színei testre szabhatóak
  • képes a magic számmal rendelkező, és a kézi pozíciók megfigyelésére, zárására is
  • felsorolhatóak a megfigyelni kívánt magic számok
  • folyamatosan mutatja az érintett pozíciók számát
  • profit- és veszteségfigyelésre is beállítható
  • több instrumentumon is tud egyszerre pozíciókat figyelni
  • a bróker elől rejtve dolgozik (piacon zár, nem megbízással)

Így szerezheted meg a Close Master-t!

A Close Master ára

15.990 Ft

Akarom a Close Master-t! Hogyan rendelhetem meg most azonnal?

ITT RENDELHETED MEG A CLOSE MASTER-T!

1. Töltsd ki a megrendelő űrlapot!

2. E-mail-ben megkapod a díjbekérőt.

3. Fizesd ki az Close Master-t!

4. A vételár beérkezését követő 24 órán belül megkapod a Close Master-t.

konzultacio_penzvisszaPÉNZVISSZA
GARANCIA

Ha úgy érzed, hogy a Close Master nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, vagy nem tudja mindazt, amit leírtam, akkor írj nekem az info@radu.hu e-mail címre és azonnal visszautalom a Close Master teljes vételárát. Ennyire biztos vagyok a fejlesztésemben.

secure2KÖNNYŰ
MEGRENDELÉS

Az űrlap kitöltését követően mindenben a rendelkezésedre állok, nem kell bonyolult megrendelési folyamaton átesned.

100100% SZAKMAI
TERMÉK

Kizárólag olyan termék megvásárlását ajánlom, amit én fejlesztettem, teszteltem és használok. Minden fejlesztésemnél az ügyfeleim visszajelzését vettem alapul, hogy a leghatékonyabban segíthessem az online kereskedést.

contactBÁTRAN KÉRDEZZ!
SEGÍTEK

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor nyugodtan írj nekem e-mailt az info@radu.hu e-mail címre és 24-48 órán belül örömmel segítek neked.