Lehet-e pénzt csinálni a tőzsdén? Ha igen, mennyit?

Éveken keresztül jómagam inkább a technikai és műszaki témákban igyekeztem számotokra segítséget nyújtani. Menet közben én magam is próbálkoztam a kereskedéssel, azonban nem voltam annyira eredményes, hogy ezzel kapcsolatban hiteles legyek – ezért sem született a kereskedés kategóriájában túl sok cikk.

Nemrég megismertem egy úriembert – Horváth Gábort -, akinek a hozzáállása és hitvallása nagyon szimpatikus számomra. Egy kereskedőt, aki első pár beszélgetésünk alkalmával pont azt a hitelességet és alázatot sugározta magából, amit én oly régóta keresek.

Megkérdeztem, hogy lenne-e kedve az én olvasóimmal is időről-időre megosztani tapasztalatát, gondolkodásmódját az online kereskedéssel kapcsolatban. Nagy örömömre igent mondott, így most vele közösen megoszthatom Veletek ezeket az igen fontos gondolatokat.

Folytatás

Kereskedés: robottal, vagy anélkül? - 3. rész

A cikksorozat első és második része után itt a folytatás, melynek témája többek közt az, hogy mitől jó egy stratégia, és hogy hogyan lehet segíteni a kézi kereskedést és menedzselést.

Folytatás

Kereskedés: robottal, vagy anélkül? - 1. rész

Sokakat foglalkoztat a fenti kérdés: vajon az online kereskedés robottal, vagy kézzel sikeresebb?

És hogy mit fogok mondani erre a kérdésre, mint robotprogramozó? A kézenfekvő és saját érdekemet szolgáló válasz helyett őszintén megosztom veletek, amit a témáról gondolok pár más, szorosan kapcsolódó kérdés felvetésével.

Folytatás

Hasznos tipp: a MT4 rendszermappa helyének meghatározása és átállítása

Sokakat zavar az a tény, hogy a Metatrader4 rendszermappája - amelyben a sablonok, profilok, indikátorok, robotok, további felhasználói adatok tárolódnak - legtöbbször egy megjegyezhetetlen elérési út alatt lévő könyvtárba kerül. A jó hír az, hogy ez a viselkedés megváltoztatható: olvasd el vonatkozó GYIK bejegyzésemet!

Amennyiben esetleg nem tudtad megoldani a problémát a fenti leírás alapján vagy egyéb kérdésed merült fel, keress fel!

Hasznos tipp: megadott kereskedési szerverre történő bejelentkezés Metatrader4 alatt

A régebben telepített Metatrader4 platformoknál előfordulhat olyan lehetetlen szituáció, hogy a brókercég szerverére történő számla bejelentkezés meghiúsul, ugyanis a lehulló listában nincs benne a brókercégnek az a szervere, amelyre a hozzáférést kaptuk.

Kattints ide a vonatkozó GYIK bejegyzésem eléréséhez!

Amennyiben esetleg nem tudtad megoldani a problémát a fenti leírás alapján vagy egyéb kérdésed merült fel, keress fel!

Egy hasznos tipp a Metatrader4 terminálok felgyorsításához

Sokaknak okoz gondot az a tény, hogy a Metatrader4 egy nem túlságosan korszerű szoftver - ez kifejezetten a VPS szervereken mutatkozik meg, ahol az erőforrások eleve jobban korlátozottak, mint egy otthoni számítógépen. Ebben a posztban megmutatom, hogy hogyan tudod javítani a Metatrader4 terminálok futási teljesítményét.

Folytatás

Rendezvényajánló: A kisbefektető helyzete és lehetőségei napjainkban

A brókerbotrányokat követő piaci bizonytalanság enyhítésében vállal szerepet a Tőzsdei Kereskedők Magyarországi Egyesülete, melynek én magam is tagja vagyok. Az egyesület szeretne információval, tudásanyaggal és iránymutatással szolgálni a pénzügyek terén.

Az Egyesület ingyenes előadást tart, amelynek témái nem csak a károsultak, hanem minden kisbefektető számára értékes és érdekes információkat tartogatnak. Fontos, hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel és a hozzá tartozó kockázatokkal, így felelős döntést tudjunk hozni pénzügyeinket, megtakarításainkat illetően. Az érintett témák sokrétűek, többek között szó lesz a befektetési döntéshozatal szempontrendszeréről, kockázatokról, egyéni portfólió kialakításáról.

Folytatás

Rendezvényajánló: 2015. május 8-9., Kecskemét

Ismét egy rendezvényt ajánlok figyelmetekbe, ezúttal leginkább a pénzügyi területtel ismerkedőknek ajánlva. A Tőzsdei Kereskedők Magyarországi Egyesülete által megrendezésre kerülő eseményen egy kétnapos, alapszintű pénzügyi képzéshez juthatnak hozzá a résztvevők rendkívül kedvező áron.

Folytatás

Újra nyílt nap - ezúttal Budapesten!

Pár hete egy Kecskeméten megrendezett nyílt napra invitáltalak benneteket.

A résztvevők visszajelzései alapján a rendezvény nagyon jól sikerült és külön örültem, hogy találkozhattam olvasóimmal.

Sokan jeleztétek, hogy szívesen jönnétek, de sokatoknak messze van Kecskemét vagy nem tudjátok megoldani az odautazást. Ebből kifolyólag - kedvezve a budapestieknek - február 21-én szombaton, egynapos formátumban megismételjük a nyílt napot, melyre szeretettel várom jelentkezéseteket.

A tapasztalatok alapján a tematika egy része lerövidül, más részek hangsúlyosabbak lesznek - a két nap helyett egy nap áll majd rendelkezésre.

Jelen oldalon igyekszem választ adni a leggyakrabban felmerülő kérdésekkel kapcsolatban is.

Folytatás