Új TickStory Lite verzió: 1.6!

Tickstory frissítés

Majdnem fél év telt el, mióta utoljára történt bármi is a TickStory Lite nevű segédprogram háza táján. Tegnap viszont bejelentették, hogy elérhetővé vált az új 1.6-os változat, amely a legújabb MT4 terminálokat is képes elindítani.

A bejelentésben azonban a megjelenés ténye mellett egy pár új információt is megosztanak a közönséggel. Ennek részletes fordítását nem készítem el, azonban egy rövid összefoglalót természetesen olvashattok a bejelentésről.

A lényeg röviden az, hogy az 1.6-os változat – szemben az eddigi ingyenes letöltéssel – egy kisebb összeg ellenében érhető el. Ezt az úgynevezett “korai hozzáférés” lehetőséget konkrétan 23.95 amerikai dollárért kínálják, ami teljesen vállalható összeg.

Mi ennek az oka?

Az okok között a programba fektetett energiát, szerver fenntartási költséget szeretnék valamilyen szinten kompenzáltatni azzal a felhasználói bázissal, amely idáig teljesen ingyen élvezte a program nyújtotta kényelmet és előnyöket.

A program 2012-es elindulása óta összesen csak 10 ember adakozott a projekt részére, ebből 6 adomány értéke a 15 USD összeget sem érte el – összesen.

Mit biztosít a $23.95 -os díj?

A támogatónak 2 számítógépre alkalmas licencet. Minden további támogatás kiváltásával újabb 2 számítógépre telepíthető a program.

Mindemellett 2015. augusztus 31-ig szeptember 30-ig a jövőben megjelenő Tickstory Lite verziók korai hozzáférését is megkapja a díjat kifizető vásárló. Természetesen ez csak akkor érvényes, ha addig új MT4 build változat jelenik meg, és az ezzel kapcsolatos technikai fejlesztés szeptember 30-ig le tud zajlani.

Mi van akkor, ha valaki továbbra sem szeretne fizetni?

Ha valaki nem szeretné kifizetni ezt az összeget, akkor később fogja tudni ingyenesen letölteni a program új változatát. Az, hogy ez a később mit takar, egyelőre nem tudják megmondani – ez attól függ, hogy hány felajánlás érkezik, azaz hány ember fizeti ki a hozzávetőleg 6 ezer forintos költséget.

Mi van akkor, ha valaki nem tud fizetni?

A régebbi változatok továbbra is működőképesek a korábbi MT4 változatokkal. Korábbi MT4 változatot (765) ide kattintva tudsz tőlem (radu) letölteni – ez csak bejelentkezés után fog működni. A zip fájlban lévő két fájllal írd felül a visszateszteléshez használt MT4 terminálod telepítési könyvtárában lévő fájlokat, majd olvasd el ezt és ezt a szorosan kapcsolódó cikket!

Fontos megjegyzés, hogy a 765-ös MT4 nem fog működni Windows 10 operációs rendszer alatt!

Ingyenes marad a Tickstory Lite a jövőben?

Ez attól függ, hogy mennyi támogatást kapnak a fejlesztők a közösségtől. A programot frissen tartani és új funkciókat létrehozni csak úgy lehet, ha közben van valamiféle finanszírozás a háttérben. Ebben az ügyben én magam is segíteni próbálok, hiszen a TSL egy remek program, és sokak számára biztosít kényelmes visszatesztelést Metatrader4 platformon.

Elkerülendő azt, hogy mindenki azt gondolja hogy “majd másvalaki fizet helyettem”, a bejegyzés oldalán van egy mérő, ami mutatja hogy hogy áll a támogatás kérdése jelenleg. Amennyiben a mutató zöld zónába kerül, akkor a megfelelő mennyiségű támogatás a fejlesztők mögött lesz.

Ha javaslatotok van a fentiek kapcsán, nyugodtan írjátok meg nekik privát üzenetben a fórumukon belül.

Mikor jelenik meg az ingyenes 1.6-os változat?

Egy később meghatározott időpontban, amely a támogatások mennyiségétől és azok beérkezésétől függ. A megfelelő támogatási szint elérése után a szoftver 1.6-os változata ingyenesen letölthető lesz.

Az eddigi támogatás továbbra is él, de azok az ügyfelek akik pénzzel támogatták a programot, gyorsabb válaszokat kapnak az esetlegesen feltett kérdésekre.

Milyen más lehetőség van a MT4 elindítása kapcsán?

Akárcsak én (radu), a TSL fejlesztői is Birt Tick Data Suite elnevezésű programját javasolják, mely hasznos funkciókat, a 4 GB-nál nagyobb méretű FXT fájlok kezelését és gyors reakciót biztosít – előfizetésért cserébe. Ide kattintva eljuthatsz a Tick Data Suite weboldalára, ahol 7 napos kipróbálás után meg is vásárolhatod azt. A program ára egyszeri 97, illetve havonta 10 USD. A havi díj minden új MT4 build megjelenése után biztosítja a gyors frissítést.

Mielőtt valaki felszisszenne, itt ragadnám meg az alkalmat hogy megjegyezzem: a Tick Data Suite megalkotója – egy Birt nevű srác – találta ki az egész jó minőségű adatokkal történő visszatesztelést, így abszolút megéri egy kicsit honorálni az ő erőfeszítéseit is – ráadásul egy kiváló minőségű programért cserébe.

Hogyan lehet támogatást fizetni a Tickstory Lite csapatának?

Ide kattintva lehet kifizetni a támogatás összegét a licenchez történő hozzájutás érdekében.

A támogatás kifizetése után egy licenc kulcsot kapsz, valamint az 1.6-os TSL letöltési linkjét e-mailben. A Súgó menüpont License code lehetőségét választva kell megadni a kapott kódot, így lesz a termék aktivált státuszú. Az aktivált státusz után a program képes a 765-nél újabb (pl. 840, stb.) build verziók elindítására is.

Amennyiben elfelejted a licenc beszúrását, a program továbbra is csak a 765-ös build verzióig hajlandó MT4-et indítani.

A leírás kitér arra is, hogy ha valaki megosztja a saját kulcsát, azzal nem csak rossz karma történik majd, hanem saját kulcsának deaktiválása is megtörténik. Ha értékelitek a szoftvert, vegyétek meg – minden licenc elősegíti a szolgáltatás fennmaradását!

Fejlesztések

  • [artf279130] MT4 indító: a 730 és e fölötti MT4 build verziók támogatása

Hibajavítások

  • [artf272539] a letét devizaneme USD lett EUR helyett az EURUSD instrumentum esetén
  • [artf254896] AUSIDXAUD instrumentum támogatása
Írta: | 2017-08-21T11:22:56+00:00 2015. június 17., szerda|Jó minőségű adatok|3 hozzászólás

A szerzőről:

Radulovic Attila vagyok, a radu.hu tulajdonosa és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalamon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban. Érdekel a véleményed, kérlek írd meg kommentben!

3 hozzászólás

  1. Enyime6 2015. június. 24. szerda - 23:22- Válasz

    Szia Mester! Megvettem az 1.6-os TSL verziót. Már majdnem kiakadtam, hogy nem működik, de aztán elvolvastam a posztod végét (a License Code-ról), ami korábban elkerülte a figyelmemet. A lényeg, hogy a kóddal már működik és végre ismét vannak 99.9% pontosságú adataim!!!
    Köszi szépen!

    • Radulovic Attila 2015. június. 25. csütörtök - 07:53

      Szuper, ennek nagyon örülök! 🙂

  2. […] [artf235797] MT4 Export: a "valódi" spread is exportálhatóvá vált (Figyelem: ez csak az exportált fájlt érinti. A TSL indítója jelenleg nem támogatja a változó spreadet. Ezt a funkciót Birt Tick Data Suite nevű szoftvere tudja biztosítani – további részletek a korábbi cikkemben) […]

Hagyj üzenetet

Adhatok Neked még több ingyenes tartalmat?

Értesítelek hetente megjelenő új tartalmaimról.