Újrafordítottam a robotomat, és a fájlméret megváltozott. Jelenthet ez problémát?

Baj-e, ha megváltozik a fájlméret újrafordításkor?

Az MQL4 nyelven írt programok forráskódjából az úgynevezett compilerrel, vagyis fordítóval lesznek ex4 kiterjesztésű fájlok. Ha rendelkezel a forráskóddal, akkor az ún. újrafordítást követően a friss ex4 kiterjesztésű fájlok mérete eltérhet a korábbi mérettől.

A MT4 újabb fordítóprogramjait jobban optimalizálták, így az igen régi ex4 fájlokhoz képest az újonnan fordítottak jellemzően kisebb méretűek lesznek. Ez semmiféle működésbeli problémát nem okoz, kizárólag az ex4 fájlban elhelyezkedő kód lett kisebb méretű és kompaktabb.

Természetesen előfordulhat az is, hogy a keletkezett fájl mérete nagyobb, mint a régi fájl – ne aggódj, ez sem okoz semmilyen problémát.

Fontos azonban tudni, hogy az újabb fordítóval lefordított forráskódokból született ex4 fájlok a régebbi build verziójú terminálokon belül általában nem használhatóak – ennek a ténynek ma már egyre kevesebb jelentősége van, hiszen a MT4 terminálok automatikusan frissülnek az újabb build verziókra.

Írta: | 2017-08-20T10:35:28+00:00 2014. január 23., csütörtök|Gyakran Ismételt Kérdések, MetaTrader4| Újrafordítottam a robotomat, és a fájlméret megváltozott. Jelenthet ez problémát? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szerzőről:

Radulovic Attila vagyok, a radu.hu tulajdonosa és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalamon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban. Érdekel a véleményed, kérlek írd meg kommentben!

Adhatok Neked még több ingyenes tartalmat?

Értesítelek hetente megjelenő új tartalmaimról.