Új, 574-es build változatú Metatradert jelentett be a MetaQuotes. Ez a változat egyelőre tesztelésre lett kiadva, vagyis állapota béta. A tesztelési folyamat befejeztével ez lesz a következő Metatrader kiadás, így mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Kiváltképp, hiszen rengeteg változás és új funkciót tartalmaz, amely gyökeresen megváltoztatja az elmúlt években megszokott MT4 funkciókat, szolgáltatásokat.

A cikkben – szokásos módon – az eredeti bejelentést fordítom le, itt-ott kiegészítve a személyes véleményemmel és információimmal.

Új, 574-es tesztelhető build változat

Béta?

Igen, béta. Ahogyan arról én is hírt adtam tavaly augusztus környékén, az MT4 platformban jelentős változásokat eszközöl a gyártó MetaQuotes. Ez a változat gyakorlatilag az utolsó eleme annak a változássorozatnak, amely hamarosan eléri az évek óta egy helyben toporgó MT4-es platformot.

A cég jelenleg legfontosabb célja az, hogy az új MT5 platformot és annak egyes elemeit közelebb hozza az MT4-hez egyébként nagyon ragaszkodó nemzetközi közösséghez. Azt gondolom, hogy az ezzel kapcsolatos irányvonal sokkal több előnyt tartalmaz, mint hátrányt.

Fontos tehát, hogy nem kell kétségbe esni: valószínűleg minimum hetekre, de inkább hónapokra vagyunk attól, hogy a jelenlegi 509-es build verzió egyszer csak felfrissüljön a cikkben tárgyalt verzióra.

Az új információk alapján 2014. február 3-án, hétfőn kiadásra kerül az új változat. 

Frissített magyar nyelvű felület

Kezdem mindjárt a számomra legfontosabbal: az általam javított és frissített magyar nyelvi fájl végre tesztelhető az új változatban. Korábban kértem az olvasókat, hogy észrevételekkel, javaslatokkal segítsék a munkámat. A cikknek mérsékelt népszerűsége volt, de ez nem akadályozott meg abban hogy legjobb tudásom szerint javítsam az 509-es változat hiányosságait és magyartalanságait.

A programban így is maradt pár lefordítatlan illetve hibás szöveg, ezekkel kapcsolatban természetesen továbbra is örömmel veszek minden visszajelzést!

Tesztszerver

Az utolsó stabil kiadás jelenleg is az 509-es, azaz az ezen cikkben szereplő változásokat tartalmazó 574-es kiadást csak a kíváncsiskodók tesztelhetik le a MetaQuotes szerveréről letöltött Metatraderen. A kiadás tesztjének befejezte után kiadják a végső változatot, amely már a publikum (brókerek + kereskedők) számára is elérhető lesz a szokásos LiveUpdate-es módon.

Az elmúlt hat hónapban az 509-es kiadás óta rengeteg energiát helyeztünk a Metatrader összes komponensének javítására. Az MQL4 programozási nyelvben áll be a legtöbb változás, mely segítségével új funkciók érhetőek el a kereskedőrobotok programozhatósága kapcsán. Elindult továbbá a Metatrader 4 Market, a biztonságos piac a letölthető MT4/MT5 alkalmazások számára.

A publikus MetaQuotes-demo szerver a demo.metaquotes.net:443 -as címen érhető el. Meghívunk minden kereskedőt, hogy tesztelje az új terminált és próbálja ki annak új lehetőségeit!

Egyszerűen kapcsolódj a demo.metaquotes.net:443 szerverhez az MT4 frissítése érdekében!

Radu megjegyzése: a MetaQuotes teszt terminálját innen töltheted le. Miután a telepítés után elindul az MT4, lehet hogy nem a MetaQuotes szervere lesz megadva ott, hanem egy létező brókercégé. Ebben az esetben ne regisztráljunk, hanem a bejelentkező képernyőn adjuk meg a szerverhez a demo.metaquotes.net:443 címet, majd akár üres felhasználónév-jelszó párossal nyomjunk rá a bejelentkezésre! Ezek után a számlaregisztrációs panelen már meg fog jelenni a metaquotes demo szerverének címe is. Válasszuk ki, majd lépjünk tovább. A sikeres számlaregisztráció és bejelentkezés után a Metatrader fel fog frissülni az 574-es béta változatra. Ha ez mégsem történik meg, indítsuk újra a terminált!

Bejelentkezés

Bejelentkezés

Számlanyitás

Számlanyitás

Az MQL4 programok automatikus átmásolódása a régi buildről történő frissítés során

Az előző MT4 változatokban (509 vagy régebbi), minden MQL4 alkalmazás a <terminál_telepítési_könyvtár>\experts főkönyvtárban helyezkedett el:

  • \experts – expert advisorok (kereskedőrobotok),
  • \experts\indicators – egyéni indikátorok,
  • \experts\scripts – szkriptek (egyszeri futtatásra szánt MQL4 alkalmazások),
  • \include – forráskódot tartalmazó MQH és MQ4 fájlok, amelyeket más programok hívnak meg,
  • \libraries – függvénykönyvtárak MQ4 formátumban és belőlük fordított EX4 binárisok,
  • \files – specifális „fájl sandbox” – az MQL4 alkalmazások fájlműveleteket kizárólag ide végezhettek.

Az új MQL4 verzióban a fájlstruktúra megváltozik! Most már az MQL4 alkalmazások új helye a megfelelő alkönyvtár a <Rendszermappa>\MQL4\ rendszermappán belül:

  • \Experts – expert advisorok (kereskedőrobotok),
  • \Indicators – egyéni indikátorok,
  • \Scripts – szkriptek (egyszeri futtatásra szánt MQL4 alkalmazások),
  • \Include – forráskódot tartalmazó MQH és MQ4 fájlok, amelyeket más programok hívnak meg,
  • \Libraries – függvénykönyvtárak MQ4 formátumban és belőlük fordított EX4 binárisok,
  • \Images – képek, melyeket erőforrásként lehet használni,
  • \Files – specifális „fájl sandbox” – az MQL4 alkalmazások fájlműveleteket kizárólag ide végezhetnek.

Az 509-es build változatról történő frissítéskor az összes MQ4, MQH és EX4 fájl másolásra kerül a standard könyvtárakból az új változat struktúrájának megfelelő új helyre. A standard struktúrától eltérő helyen lévő egyéb alkönyvtárak és fájlok nem kerülnek másolásra, azok másolása manuálisan kell megtörténjen, amennyiben az szükséges.

Radu megjegyzése: a libraries könyvtárban lévő dll fájlok is átmásolódnak a megfelelő helyre.

Egyetlen fájl vagy könyvtár sem törlődik a frissítés során! Minden másolási műveletről és elérési útról a terminál Napló fülön tájékozódhatsz.

A régi EX4 fájlok újrafordítása nem fog megtörténni a frissítés során. A felhasználók szabadon dönthetnek arról, hogy a forráskóddal rendelkező programok újra legyenek-e fordítva az új EX4 környezet alapján. Minden régi EX4 működni fog az új terminálverzióban. Az új fordítóval fordított EX4 függvénykönyvtárak kizárólag olyan programokból használhatóak, amelyek szintén az új fordítóval lettek fordítva.

Néhány esetben szerkesztened kell a #property include -ban megadott elérési utat (amennyiben a relatív útvonal megváltozott). Figyelj arra, hogy a MetaEditor főkönyvtára most már az <Rendszermappa>\MQL4\ lesz. Minden program a megfelelő alkönyvtárban kell elhelyezkedjen.

Az egyes Metatrader 4 terminál példányokhoz tartozó Rendszermappát (<Rendszermappa>) megtalálhatod a terminál Fájl – Rendszermappa megnyitása, vagy a MetaEditor File – Open Data Folder menüjét használva.

Metatrader 4 kliens terminál változásai

1. Terminál: az MQL4 programozási nyelv jelentősen át lett dolgozva, valamint működésében és funkcióiban közelebb került az MQL5 programnyelvhez. Az osztályok és struktúrák hozzáadásra kerültek és a nyelv szintaxisa felbővült a C++ szintjére, mely lehetővé teszi a fejlesztőknek az objektum-orientált programozás előnyeinek kiaknázását. Ez azt jelenti, hogy a robotok és technikai indikátorok sokkal könnyebben és gyorsabban készíthetőek el, miközben a robotfejlesztők új lehetőségekhez jutottak a MetaEditor fejlesztési környezeten belül – debug, profiling, kódkiegészítés, stb. A új funkciókról és azok részleteiről a MetaEditorról szóló cikkben olvashatsz az MQL5 leírásokon belül.

Új MetaEditor

Új MetaEditor

Az MQL4 alkalmazások műveleti sebessége felgyorsult, beépített támogatás van a DLL-ek és Visual Studio számára, lehetséges a hozzáférés az MQL5 Storage-hoz és még sok minden máshoz.

2. Terminál: új Piac fül a fizetős és ingyenesen elérhető alkalmazásokhoz, szignálokhoz a MetaTrader 4 Marketen keresztül. Mostmár bármely MQL4 fejlesztő Eladóvá válhat, és több millió tradernek kínálhatja termékét.

Az MQL4 alkalmazás demó vagy fizetős teljes változatát letöltheted közvetlenül a MetaTrader 4 Marketből a terminálon belül. Minden vásárlás teljesen biztonságos, és 5 aktiválást engedélyez különböző számítógépeken, továbbá nincs időbeli, számlatípussal vagy brókerrel kapcsolatos korlátozás. Minden kifizetett indikátor vagy expert advisor elindítható a MetaTrader 4 stratégiai teszterében még a vásárlás előtt a kipróbálás érdekében.

Radu megjegyzése: nekem a tesztelés egyelőre nem sikerült, valószínűleg itt a MT5 funkciójára gondoltak eredetileg.

3. Terminál: A terminál adatstruktúrája és tárolási helye megváltozott – most már minden egyes telepített MetaTrader kliens egy külön terminál adatkönyvtárban (Rendszermappa lesz eltárolva.

MetaTrader 4 platform 2005-ös kiadása óta a terminál telepítési könyvtára ugyanaz volt, ahol az összes munkához szükséges fájl (terminál naplófájlok, sablonok, profilok, áradatok, stb.) tárolódott. A Windows Vista 2008-as bemutatásakor a felhasználói jogokkal kapcsolatban lényeges változások történtek, hogy a felhasználót jobban védjék a különböző kártékony programoktól, valamint megelőzzék azt, hogy az egyes felhasználó neve alatt futó program más felhasználó adatiban is kárt tudjon okozni.

A Windows Vista-tól kezdve aktív a User Account Control (UAC, Felhasználói Fiókok Felügyelete) mechanizmus. Az ötlet lényege, hogy az alkalmazás nem változó fájljai külön  legyenek tárolva a felhasználó által, a használat során módosított fájloktól. Vagyis minden felhasználó saját munkakönyvtára külön helyen kell tárolva legyen. Az UAC-ról több információt a vonatkozó Wikipedia cikkben találhatsz.

Az új verzióban a MetaTrader 4 terminállal dolgozó felhasználó minden adata külön lesz tárolva a telepítési könyvtártól. Ezt a könyvtárat a rendszerlemezen (ahová a Windows van telepítve) található meg, az alábbi elérési útvonalon:

C:\Users\Felhasználónév\AppData\Roaming\MetaQuotes\Terminal\Példány_azonosító

Ahol:

  • С: – a rendszerlemez betűjele;
  • Felhasználónév – a bejelentkezett Windows felhasználó neve;
  • Példány_azonosító – a könyvtár egyedi neve, ahol az egy bizonyos MetaTrader 4 példánnyal kapcsolatos fájlok tárolódnak.

A Rendszermappa megnyitása parancs a terminál File menüjéből érhető el – ennek segítségével megnyitható a fájlokat tartalmazó könyvtár.

Terminál rendszermappa

Terminál rendszermappa megnyitása

Minden egyes rendszermappa könyvtár tartalmaz egy origin.txt fájlt, amely segítségével megtalálhatod azt a telepítési könyvtárat, amelyre ez az adatkönyvtár hivatkozik. Ez lehetővé teszi a felhasználóknak visszakeresni és párosítani minden rendszermappát egy telepítési könyvtárhoz. Például amikor egy MetaTrader 4 terminál több másolata került telepítésre a felhasználó által. Ez a fajta munkamódszer a különálló adat- és telepítési könyvtár kapcsán a biztonsági okok miatt kifejezetten ajánlott.

Hordozható MT4 parancsikon

Hordozható MT4 parancsikon

4. Terminál: Megváltozott a kereskedési műveletek elhelyezésének algoritmusa. Az előző build változatokban egy plusz hálózati kapcsolat kialakításával jutottak el a kereskedési művelet adatai a szerverhez. Ez a kapcsolat egy ideig még aktív maradt a legutolsó kéréshez képest azért, hogy nagy számú művelet esetén biztosítsa a gyors interakciót.

Most már minden kereskedési művelet a trade szerverhez fűződő fő adatkapcsolaton keresztül jut el a brókerig. Így a kereskedési műveletek sebessége (főleg az elsőé) észrevehetően felgyorsult, és nem kell többet arra várni, hogy a másodlagos kapcsolat felépüljön a szerverrel. Ahhoz, hogy az új típusú kommunikációt lehessen használni, a trade szerver frissítése is szükséges – ameddig ez nem teljesül, a program a régi szabályok szerint építi majd fel a kapcsolatokat.

Az új kapcsolati modell miatt kereskedési műveletek megszakítása (Mégse gomb a kereskedési panelen) a továbbiakban nem érhető el.

5. Terminál: Globális keresés érhető el a MT4 terminál kliens terminálján belül, valamint az MQL4.com -on. A terminálon belüli keresés könnyű hozzájutást biztosít a kliens terminál minden szekcióján, a Code Base -en, az MQL4.com és MQL5.com weboldalakon belül elhelyezkedő információkhoz is.

A szabadszavas keresés feldolgozása során az orosz és angol alaktan kerül alkalmazásra. A keresés azokban a szekciókban történik majd meg, amelyet a felhasználó ad meg a beállításokon belül:

Keresés beállításai

Keresés beállításai

A keresési eredmények fülének helyzetérzékeny menüje további parancsokat tartalmaz az eredmények típusától függően:

Keresés a terminálban

Keresés a terminálban

6. Terminál: Azonnali megbízást lehet adni egy MQL4 alkalmazás fejlesztésére a Jobs részlegben. Most már minden trader nem csak letölthet alkalmazásokat, hanem programozót is kereshet kereskedési ötleteinek leprogramoztatásához. A megrendelés menete a How to Order an Expert Advisor and Obtain the Desired Result cikken belül van leírva.

7. Terminál: A push értesítések segítségével most már a kliens terminálban történt kereskedési eseményekről is értesítés kapható: megbízások kihelyezése, mozgatása, törlése, függő megbízások, SL és TP szintek teljesülése, margin call és számla kistoppolódás. A push értesítések az iOS/Android mobileszközre telepített terminálokra érkeznek meg, nem függnek a telefonszolgáltatástól és kizárólag akkor működnek, ha az internetelérés aktív az adott eszközön. További információkért a MetaQuotes ID in MetaTrader Mobile Terminal cikket érdemes elolvasni.

Push értesítések

Push értesítések

Push értesítések

Push értesítések

8. Terminál: A riasztások most már kijelzésre kerülnek a charton. A riasztások drag’n’drop módszerrel mozgathatóak, továbbá mód nyílik a riasztások esetében is lejárati dátum megadására.

Riasztások

Riasztások

Amikor a kereskedési szintek egérrel történő mozgatása be van kapcsolva, akkor a riasztások árértékét is lehet módosítani. A riasztások tilthatóak vagy törölhetőek a jobb egérgombos helyzetérzékeny menü segítségével, a megfelelő árra kattintva.

9. Terminál: A demószámla nyitása során keresni lehet a brókercégek szervereit. Elég beírni egy brókercég nevét (vagy a szerver nevének töredékét) és a terminál automatikusan hozzáadja az adott cég összes szerverét (amelyek tartalmazzák a névrészletet) a listához:

Számlanyitás

Számlanyitás

10. Terminál: A Navigátorban az alkönyvtárak és az expertek, indikátorok és szkriptek struktúrája is látszik.

Navigátor

Navigátor

11. Terminál: A kereskedések nyitási és zárási időpontjainak kijelzése pontosabb lett a nyitott pozíciók listájában, a számlatörténetben és a jelentésekben: a másodpercek is megjelenítésre kerülnek.

Másodperces pontosság

Másodperces pontosság

12. Terminál: Az utolsó ár beérkezési időpontja is nagyobb felbontásban jelenik meg – a Piacfigyelő ablak most már a másodpercet is kijelzi, nem csak a percet.

Piacfigyelő

Piacfigyelő

13. Terminál: A felhasználói felület nyelvének átállításakor a terminál automatikusan újraindítást fog kérni. Az újraindítás után a felület nyelve megváltozik. Régebben a felhasználóknak ezt maguknak kellett megtenniük, az új változatban viszont egy kattintással elérhető ez a funkció.

Terminál újraindítás

Terminál újraindítás

14. Terminál: A kereskedési szintek buboréktippjei akkor is megjelennek a charton, ha külön alablakos indikátor van felhelyezve a chartra. Amikor az egeret az SL/TP szintek fölé helyezzük, akkor buboréktippben megjelenik az SL/TP távolság pontban és devizanemben kifejezve is. Korábban néha a buboréktippek nem jelentek meg bizonyos indikátorok (pl. MACD) használatakor.

15. Terminál: Hozzáadásra került a kliens terminál beépített felhasználói kézikönyvének automatikus frissítése – akárcsak a MT5-ben. Most már a súgófájlok nem képezik részét a terminál telepítőcsomagjának és a LiveUpdate-nek, a kisebb telepítőcsomag méret és forgalom érdekében. A súgó akkor kerül letöltésre, amikor a felhasználó megnyitja azt. A további esetekben a rendszer ellenőrzi, hogy van-e új változat a súgófájlokból. Amennyiben igen, a felhasználó letöltheti azt:

Súgó fájlok frissítése

Súgó fájlok frissítése

Az új rendszer már csak abból fakadóan is kevesebb internetes forgalmat generál, hogy kizárólag a MT4 beállított nyelvéhez kapcsolódó súgófájlokat tölti le (vagyis más nyelvű súgófájlokat nem). Ez a rendszer rendszeres frissítést nyújt a súgófájlokhoz, függetlenül a kliens terminál frissítéseitől.

16. Terminál: MQL5 Közösség regisztrációs panel. Most már nem kell elhagyni a terminált az MQL5 Közösséghez történő regisztrációhoz.

MQL5 Közösség regisztráció

MQL5 Közösség regisztráció

Add meg a bejelentkezési neved és az e-mail címed a regisztrációs ablakban! A Regisztráció gombra történő kattintás után az MQL5.Közösség felhasználói fiók kapcsán aktiválási levelet fogsz kapni a megadott e-mail címre.

Az MQL5.Közösség a következő hasznos szolgáltatásokhoz nyújt elérhetőséget:

  • MetaTrader 4 AppStore – a felhasználók megvásárolhatják vagy ingyenesen letölthetnek MetaTrader 4 alkalmazásokat a terminálon belül. A MetaTrader 4 AppStore különböző alkalmazások százait kínálja, és számuk folyamatosan nő.
  • Szignálszolgáltatás – a felhasználók feliratkozhatnak kereskedési szignálok követésére a profit érdekében. A kereskedési műveletek automatikusan másolódnak a szignálszolgáltató számlájáról a feliratkozó számlájára.  A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy saját szignáljaidat értékesítsd. Egy kereskedési számla pár kattintással bekapcsolható a rendszerbe.

17. Terminál: A kereskedési számlák most már kényelmesen elérhetőek a Navigátor ablakon belül.

  • A számlák a megfelelő kereskedési szerverük alapján vannak csoportosítva.
  • Amennyiben egy számla egy szignálszolgáltatást követ, egy ikon kerül megjelenítésre. Az egér ikon fölé mozgatásával megjelenik a feliratkozás végének időpontja.
Számlák

Számlák

18. Terminál: Amennyiben az aktuális kereskedési számla egy szignálszolgáltatást követ, a megfelelő ikon megjelenik a Kereskedés panelen is. Az egér ikon fölé mozgatásával megjelenik a szignál adata. Korábban előfordult, hogy a számlatulajdonos elfeledkezett arról, hogy szignált követ. Ezt megelőzendő, az ikon segít a követés tényének kényelmes megállapításában.

Szignál ikon

Szignál ikon

19. Terminál: új grafikus objektumok: Button, Bitmap, Bitmap Label, Rectangle Label. Ezek az objektumok kézzel nem helyezhetőek a chartra – csak az MQL5 alkalmazások (expertek, szkriptek indikátorok) designjának kialakításához lettek kitalálva.

Radu megjegyzése: az új változatban könnyebben létrehozhatóak gombok, ami nagyon régóta a traderek (és a programozók) álma volt, és idáig csak külső szoftverek bevonásával lehetett megoldani. Remélhetőleg a natív megoldás rugalmasan lesz használható (cikk erről később lesz).

20. Terminál: a kliens terminál naplójában az időpontok felbontása növekedett – a kijelzés most már milliszekundum szintjén jelzi az időpontokat.

21. Terminál: A pozíciók listájából történő One Click módú zárás (az X jellel) javítva lett – a kereskedési beállításoknál megadott maximum elfogadható áreltérést használja a funkció azonnali végrehajtás (zárás) során.

22. Terminál: A Társaság panelen lehetséges a vágólapra másolás.

23. Terminál: Javítva lett a chartok parancsokon keresztüli rendezése.

24. Terminál: Javítva lett a profilok mentése teljesképernyős chartok közötti váltások esetén.

25. Terminál: Néhány dialógusablak javítva lett a japán felhasználói felületen.

26. Terminál: A kliens terminál összes összetevője igényli az SSE2 utasításkészlet támogatását a számítógép processzora által a gyorsabb és hatékonyabb működés érdekében.

27. Terminál: A legjobb hozzáférési pont kiválasztása optimalizálva lett.

28. Terminál: Javítva lettek a folyamatosan előforduló hibák, amelyeke akkor fordultak elő, amikor a Felhasználói Fiókok Felügyelete által megkérdezett emelt jogkör visszautasításra került.

29. Terminál: Javítva lett a hírek fejléceinek és tartalmainak megjelenítése, valamint az e-mailek most már UTF-8 kódolást használnak.

30. Terminál: Javítva lett egy hiba, amely – bizonyos esetekben – a margin és szabad margin hibás kijelzéséhez vezetett. Ez akkor fordulhatott elő, amikor a felhasználó elutasította a „One-Click Trading” feltételeit.

31. Frissült az országlista a számlanyitási dialógusablakban.

32. A kliens terminál szövegeinek svéd, magyar, japán, olasz és bolgár fordításai frissítve és javítva lettek. (Radu megjegyzése: még mindig van pár hiba, amit a végleges kiadásban remélhetőleg javítanak)

33. Szignálok: bővebb információk a kereskedési szignálról:

  • az utolsó kereskedés időpontjának és a legutóbbi hét kereskedéseinek számának megjelenítése.
  • Saját tőke vonalának megjelenítése a forrásszámla alapján.
  • a Distribution diagram megjelenítése az instrumentumonkénti kereskedési aktivitás kapcsán
Sizgnálinformációk

Sizgnálinformációk

34. Szignálok: a szinkronizáció most már feltétel nélküli, azaz a feliratkozó és a szignál forrása közt a szinkronizáció folyamatos. Amennyiben be van kapcsolva, a szinkronizáció a feliratkozó és a szolgáltató számlája között (beleértve a feliratkozáshoz nem kötődő nyitott pozíciók zárását is) a feliratkozó külön jóváhagyása nélkül megtörténik.

Szinkronizáció beállításai

Szinkronizáció beállításai

Ez az opció mindenképpen szükséges, ha a szignálokat VPS-en használjuk. Továbbá használható arra, hogy a szinkronizáció még megbízhatóbb legyen, ha már a választott szignállal dolgozunk.

35. Szignálok: Megjelenítésre kerül az elmúlt 3 nap alatt beküldött szignálszolgáltatók száma a Szignálok fülön.

36. Szignálok: Eldönthető a minimum engedélyezett kötésméret és minimum lotlépésköz az a kereskedési pozíciók szinkronizációjának kezdetekor. Amennyiben a helyi pozíció lotmérete kevesebb, mint a becsült lotméret a szignálszolgáltató oldalán, a helyi pozíció méretének növelése nem történik meg, mivel ehhez a pozíció újranyitása lenne szükséges. Ez pedig spread veszteséghez vezetne.

37. Szignálok: a pozíciók nyitása és zárása javítva lett, a végrehajtási mód „Instant Execution” -ről „Request Execution” -ra lesz állítva, amennyiben a mennyiségi korlát meg lett haladva.

38. Szignálok: Amennyiben egy szignálszolgáltató forrás és a feliratkozó összehasonlítása során a megfelelő instrumentumok száma megegyezik, azok kereskedhetősége megfontolhatóvá válik.

39. Szignálok: A History (Előzmények) és Reviews (Értékelések) fülek hozzáadásra kerültek a kereskedési szignál oldalain.

40. Szignálok: a szignál értékelések oszlopa hozzá lett adva a szignállistához.

41. Szignálok: A szignál pozícióinak ticket számai el lettek távolítva a szignál információs oldalakról.

42. Szignálok: Javítva lett egy hiba a szinkronizáció kapcsán, mely akkor fordult elő, ha sok egyirányú, ugyanolyan méretű pozíció volt nyitva.

43. Szignálok: Instrumentumok automatikus konverziója: GOLD <=> XAUUSD és  SILVER <=> XAGUSD.

44. Szignálok: Nem lehetséges a feliratkozás kereskedési szignálokra olyan számlákon, amelyeken az NFA FIFO szabály van érvényben.

45. Szignálok: A szignálokra történő feliratkozás Wine alatt is működik (Linux és Mac).

46. Szignálok: Az „Összes szignál listázása” funkció el lett távolítva a Szignálok fül paneléről. Amennyiben az opció ki van kapcsolva, csak azok a szignálok jelennek meg, amelyek az aktuális brókernél vezetett számlákon vannak. Most már midnen szignál megjelenítésre kerül, a brókertől függetlenül. Ennek eredményeként a trader mindig bőséges választási lehetőséget kap arra, hogy kiválassza a számára leginkább szimpatikus szignált.

47. Teszter: Javítva: tick gyorsítótárral történő optimalizálás során a tick spread figyelembe vétele.

48. MQL4: javítva lett egy hiba, ami esetenként megakadályozta a pozíciók nyitását és zárását MQL4 alkalmazásokból. A hiba akkor fordult elő, ha piaci végrehajtással nagyméretű pozíciók kereskedése történt.

49. Fórumos hibajelentések és crash naplók alapján hibajavítások történtek.

MetaTrader 4 MultiTerminal  változásai

  1. Javítva: néha hibásan frissült a pozíciók listája az eltávolításuk után.
  2. Javítva: a számla aktuális floating profit kijelzése nem tartalmazta a pozíciók felgyülemlett kamatköltségét.
  3. Az utolsó ár időpontja pontosabban kerül megjelenítésre a Piacfigyelőben és a Felugró árak panelon.
  4. Javítva: a hírek fejlécei és tartalmuk, valamint a belső e-mailek tartalma UTF-8 -as kódolással kerülnek megjelenítésre
  5. A terminál naplójának időpontjelzése milliszekundum pontosságra változott
  6. Javítások történtek a crash naplók alapján.

MQL4 nyelv

A nyelvvel kapcsolatos újdonságok és változások külön posztban kapnak majd helyet pár napon belül.