Nem minden MT4 build verzió ad kifejezetten fontos újdonságokat, a mostani 482-es kiadás azonban lényeges apróságokat és egy-két komolyabb funkciót is tartalmaz. Lássuk, melyek ezek!

A leírások az eredetileg is szűkszavú angol nyelvű bejelentés alapján lettek fordítva.

1. „One click trade panel”

Ez a funkció már korábban is megjelent egy-egy brókercég egyedi szolgáltatásai között. A lényeg: egy kattintással tudunk buy/sell pozíciókat nyitni az adott instrumentumon. A sokak által régóta követelt funkció most már elérhető, bár a hozzászólások alapján itt-ott még hibásan működik.

One click trading panel

One click trading panel

A chart ablak bal felső sarkában a nyilacskára kattintva, a jobb klikk egérmenüben vagy az Alt+T billentyűkombinációval jeleníthető meg.

2. Párhuzamos kereskedési lehetőségek

Egy terminálból most már nem csak 1, hanem 8 darab kereskedési csatornát nyithatunk egyszerre. Ez azoknak lesz nagyon hasznos, akik több expertet futtatnak egy időben és előfordul, hogy a több expert egyszerre szeretne pozíciót nyitni/zárni/módosítani.

Eddig az egy csatorna miatt erre csak szekvenciálisan (egymás után, sorozatosan) volt lehetőség, 8 csatornával azonban már párhuzamosan is működhetnek a különböző tevékenységek.

A bejelentés szerint most már nem kell aggódnunk, hiszen a „Trade context is busy” hibaüzenet nagy valószínűséggel nem fog előfordulni (annyiszor) a jövőben.

3. Képernyőkép mentése az MQL5.com szerverre

A MetaQuotes igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy népszerűsítse az MQL4 utódját, vagyis az MQL5-öt. Képernyőkép mentésekor – amennyiben a lehetőség be van pipálva – a program nem a számítógépre, hanem az MQL5 Charts oldalára tölti fel képünket, mely innentől kezdve könnyen megosztható és beágyazható.

4. Data center beállítások megszűnése

Korábban a Beállítások -> Szerver fülön lehetett beállítani egyénileg a Data Centert, amelyhez csatlakoztunk. Ennek lehetősége megszűnt és immáron teljesen automatikus.

5. Fibonacci és Gann objektumok skálázása

A fibonacci arcs és fibonacci ellipszis objektumok skálázásával kapcsolatban javították az alapértelmezett scaling értéket.

6. Naplózás

Az aktív naplózás teljesítménye optimalizálva lett, akármit is jelentsen ez :) A feltételezésem az, hogy a naplófájlba írás megjelenítése valamelyest gyorsabb lett

7. Chart frissítés optimalizálása

Sok gyertya megjelenítése során a chartok megjelenítése optimalizálva lett.

8. Nyitott pozíciók listája

A kereskedés során a nyitott pozíciók listája frissítése javítva lett.

9. Frissítések

A LiveUpdate rendszer teljes újragondoláson esett át. Új verzió megjelenésekor azt a Metatrader automatikusan letölti a háttérben, és a következő Metatrader indításkor alkalmazza a frissítést. Ezáltal nem kerülhető el többet a build verziók frissítése.

10. Metaeditor

A Metaeditorban a vágólap kezelés és néhány memory leak (memóriafogyás) probléma javítva lett.

A többi frissítés az MQL5.com -on igénybe vehető szignál szolgáltatással kapcsolatosak. Ez a szolgáltatás automatikus kereskedést tesz lehetővé,  vagyis követhetjük egyes szolgáltatók kötéseit. Ezzel kapcsolatban nem vagyok kompetens, így az bejelentés ezen részeit nem fordítom le, azok elolvashatóak ide kattintva.