Robotot szeretnék! De milyet?

Robotot szeretnék! De milyet?

Régóta szerettem volna összefoglalni egy cikkben a robotkereskedésről, robotvásárlásról és robotprogramozásról folyamatában kialakult véleményemet. Bízom benne, hogy írásommal sokakat megóvok egy esetleges veszteségtől vagy felesleges pénzkidobástól.

Sokan keresnek meg robotkészítéssel kapcsolatban. Az érdeklődők több csoportra oszthatóak: egy részüknek teljesen pontos elképzelése van azzal kapcsolatban, hogy milyen elmélet alapján szeretne magának robotot. A második csoportba azok tartoznak, akik nagyjából tudják, hogy mit szeretnének – számukra sok esetben saját tapasztalatom alapján javasolt ötletek is értékesnek bizonyulnak. A harmadik csoport tagjai viszont egyáltalán nem tudják, hogy milyen robotot szeretnének – csak azt, hogy robottal akarnak kereskedni.

Alább igyekszem több aspektusból megvizsgálni azt, hogy mi alapján érdemes robotot (vagy éppen stratégiát) keresni, készíttetni és futtatni.

Az üzemeltető

Az interneten elérhető – már teljesen kész, eladásra kínált – robotok reklámjai szinte 99%-ban azt ígérik, hogy rövid időn belül gazdaggá tesznek minket. Egyáltalán nem probléma, ha ezt egészséges szkepticizmussal kezeljük. Mindenekelőtt a legfontosabb kérdést kell feltenni: ki az üzemeltető, és mennyire jártas a piaci kereskedésben? 

Hiszen az üzemeltető az lesz, aki a robotot feltelepíti, beállítja és futtatja. Ily módon pedig közvetlenül válik felelőssé az adott számla biztonságát és hozamát illetően. Elterjedt gondolkodásmód az hogy: “a robot azért van, hogy ő kereskedjen”, vagy “nem én akarok ott rohadni a gép előtt egész nap”. Senkit nem szeretnék megsérteni, de alapvetően a robotok kisebb-nagyobb segédeszközt jelentenek az embernek, így 100%-osan csak nagyon ritka esetben képesek kiváltani a kereskedést. Hiszen – a robot típusától függően – időnként újra be kell kalibrálni (vagyis módosítani kell a paramétereit), vagy éppen a money management kapcsán kell lépéseket tenni. Sosem lesz teljesen önálló. A robot nem SkyNet; nem mesterséges intelligencia, hanem egy eszköz, amelyet saját céljaink elérése érdekében szeretnénk alkalmazni. Ehhez viszont tudással kell rendelkeznünk a piacról, a kereskedni kívánt termékről.

A kereskedési alapfogalmakon kívül érdemes a pénz és a tőkeépítés fogalmairól, valamint a tőzsdepszichológia alapvetéseiről is informálódni. A sikeres kereskedő biztosan nem attól sikeres, hogy ismeri 867 darab indikátor matematikai működését, eredetüket és kitalálóik születési dátumát. Az indikátorok ugyancsak segédeszközök, melyek működése sok esetben teljesen irreleváns – vizuális segítségük viszont sokaknak mindennél fontosabb. Ne mindent akarjunk tudni, elég csak a fontosabb tényeket! A robotokat gyakran “érzelemmentes” pénzgyártó gépként szokták reklámozni. Ezzel nincs is semmi baj, ha elfogadjuk, hogy ez természetesen visszafelé is tud működni. Egy-egy sikeres “kézi” stratégiát kereskedő robot gyakran veszteséges, holott a stratégia használója azzal kezdi a számomra elkészített munkaleírást, hogy 3 évre visszamenőleg kipróbálta kézzel és 95%-ban sikeresek a kötések. Sajnos amivel sokszor nem lehet számolni, az pont az emberi faktor. Az ember agya és szeme pillanatok alatt megvizsgál egy adott piaci helyzetet, és – akár teljesen észrevétlenül – kihagy egy pozíciónyitást (vagy éppen meglép egy nem konkrét szignált). Miért? Mert vagy úgy ítéli meg, hogy az adott helyzet nem teljesen fedi az elképzeléseit, vagy mert a kereskedő figyelmét elvonták (család, autóriasztó, gyereksírás, bármi). Ezekben az esetekben viszont a robot azt csinálja, amit beleprogramoztak: vagyis ha a matematikai értékek egyeznek, akkor köt. Ezen kötések egy része statisztikailag vesztő lesz, amit a kereskedő meglepetten konstatál majd a teszt eredmény kimutatásában.

Bármilyen stratégiával dolgozunk tehát, fel kell ismerni az emberi döntés hordozta pontatlanságot a kézi kereskedés során. A robot pontosan működik, vagyis lehet hogy épp ez okozza majd a vesztét. Trendet megállapítani valószínűleg egy 4 éves kislány is jobban tud, mint egy bonyolult matematikai algoritmussal felvértezett, rengeteg paraméterrel rendelkező robot.

Ha valaki abszolút tehát nem jártas (még csak nem is kezdő) a kereskedésben, ne robotozzon. Tanulja meg először az alapfogalmakat! Attól még hogy valakinek nem okoz gondot egy program elindítása, nem biztos hogy boldog szívvel vesztene el kisebb (vagy akár komolyabb) összegeket a robotkereskedés oltárán. Márpedig nagyon sokan pontosan beleesnek ebbe a hibába, azaz több ezer euró / több millió forint elvesztésével otthon végzik el “első kereskedési tanfolyamukat”. Tőzsdei oktatással foglalkozó ismerősöm szokta mondogatni, hogy: “Manapság a repülőgép robotpilótája képes akár egyedül landolni. Mégsem viccből ültetnek pilótákat a repülőgépekre!”. Ugyanez többszörösen igaz a robotkereskedésre is.

Amikor a kezdő kereskedők (akik már egy ideje használják a terminálokat, demó számlán kötögetnek, rendelkeznek éles számlával és akár kereskednek is rajta) szembetalálkoznak a robot fogalmával, változatos reakciókkal kezelik azt. A többség szeretne robottal kereskedni, hiszen azt gondolják: “egyszerű, nem kell ott ülnöm, és gazdag leszek”. Határozottan nem hiszek a tanulás nélküli sikerben – a részletekről bővebben lentebb fogok írni.

A haladó szinten kereskedők egy része biztosan nem akar robotozni. Miért? Mert úgy gondolja, hogy a saját kézi stratégiája nem automatizálható, vagy egyszerűen nem hisz az automatizáció sikerében egy alapvetően érzelmek által vezérelt piacon. Legtöbbjük kézi kereskedéssel is képes profitos lenni, és inkább csak apróbb tőzsdei segédeszközöket (SL és TP állító szkript, indikátor ami több más indikátor jelét rajzolja ki, stb.) használ. Emellett logikusan számukra tudom a leginkább javasolni azt, hogy vágjanak bele a robotos kereskedésbe. Egyszerűen azért, mert talán könnyebben képesek felismerni, ha a robotjuk nem jó eredménnyel működik. Könnyebben ismerik fel továbbá a problémás helyzeteket, és nagyobb sikerrel tudnak kényes helyzeteket megoldani (pl. beragadt pozíciók kimenedzselése). Rengeteg időt képesek (és hajlandóak!) eltölteni a teszteléssel, finomítással, gondolkodással. Az ilyen módon előállított programok közül kerülnek ki a megfelelő eredményű expertek.

Az, hogy ki hova sorolja magát (mennyire érzi magát tapasztaltnak), egyértelműen relatív. Természetesen nem az a célom, hogy bárkit is bekategorizáljak – a fentiek csak a személyes tapasztalatom alapján kerültek megfogalmazásra.

“Veszek egy robotot a neten, aztán hajrá!”

Sokan gondolkoznak így. Ha nem így lenne, akkor nem lenne piaca az előre elkészített és rendszerint tipikus értékesítéssel eladott robotprogramoknak. Általában legalább egy ilyen típusú robotról mindenki hall (baráti társaságban, tőzsdeklub rendezvényeken, tanfolyamokon), a tény pedig az hogy az interneten zsákszámra árulnak robotokat. Némelyik olcsóbb, mások igen drágának mondhatók.

Hogy mi a baj velük? Valószínűleg tágabb értelemben az ég világon semmi. Valaki kitalálta a stratégiát, valaki leprogramozta, valaki sikerrel alkalmazta és valaki árusítja. Néha a “valaki” egyazon személy. A probléma az, hogy a robotvásárló a fenti kategória egyikébe sem tartozik bele. A paraméterek minimális jelentésén kívül semmit nem tud a robotról, vagy a stratégiájáról. Miért óriási probléma ez? Mert az üzemeltető egyáltalán nem fogja tudni, hogy a robot egyáltalán mikor van krízishelyzetben. Azt pedig végképp nem, hogy a krízishelyzetben hogyan kell cselekedni. Biztos vagyok benne, hogy most sokan felszisszennek: “de hát az én megvásárolt robotom a legkisebb kötésmérettel köt, és így nem kerül akkora bajba amit nem tudnék megoldani!”. Ez rendben is van, de a cél azért ugye nem az, hogy “hát, azért ne veszítsen sokat!” ? Vagyis: örülnénk, ha inkább pénzt hozna. Nyilván fog is valamennyit. Ha ezt többször csinálja, mint a vesztést akkor alapvetően jó úton van az ember, no de mi van ha 70-szer veszít, 50-szer nyer az első 1 hónapon keresztül, és csak utána csinálná meg az arányt fordítva? Mindenki képes kivárni a következő egy hónapot? Ha az illető tisztában van a robot stratégiájának működésével, akkor talán valamivel könnyebben fogja venni az első hónap akadályát. Ez azonban a lehető legritkább esetben van így, sokan örökre sutba vágják az adott robotot. Habár nem tudom őket hibáztatni ezen döntésükért, a végeredményt nézve x veszteséggel lezárják a robotprojekt ezen fejezetét, és (rosszabb esetben) nyitnak egy újat egy következő piacon vásárolt, teljesen ismeretlen robotnak. A végeredményről nem írok, mindenki ki tudja sakkozni magában.

A fentiek mondandója egyáltalán nem az, hogy minden piacon vásárolt kész robot rossz. A robotok valószínűleg – az esetek többségében – jól működnek és pénzt is hoznak, de biztosan szükséges a kereskedői tapasztalat, vagy a robot finomhangolásának képessége. Ezt – a működés mikéntjének ismerete nélkül – szinte lehetetlen sikerrel megtenni. Így lehetséges az, hogy a népszerűbb interneten árusított robotok – sikeres piaci környezetük elmúlta óta –  a vásárlók nagy részénél folyamatosan veszítenek.

Ingyenes robotok

Ami ingyenes, az egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Az Interneten számtalan helyen lehet találni félkész/kész robotot, elméletet. Amennyiben valaki megfelelő kitartással és idővel rendelkezik, találhat magának olyan elméletet vagy robotot, amely megfelelő lehet a számára – akár kiindulópontként, ötletként. Legtöbbször azonban egy-két olyan ötlet megvalósítása válik szükségessé, mely az adott stratégiát / robotot egészítené ki. Ügyfeleim egy részét ilyen plusz funkciók kapcsán ismertem meg.

Saját robot készítése / készíttetése

Ha valaki jó ideje tesztel már egy kézi stratégiát, az előbb-utóbb kíváncsi arra hogy az “gépesített” formában, expert advisorként milyen eredményt hozna. Ilyen esetben két út létezik: az ember saját maga kezd nekiállni programozni, vagy megbíz valakit a munkával.

Az olvasók között mindkét csoport jelen van, ebben biztos vagyok. Az elmúlt időszakban az vált számomra bizonyossá, hogy rengeteg olyan ember van aki hajlandó a pénzen kívül időt, energiát fektetni a stratégiájába és a majdan elkészülő robotjának tesztelésébe. E nélkül ugyanis egészen biztosan nem fog kiderülni, hogy az adott stratégia gépesítve beváltja-e a hozzá fűzött reményeket.

Robotok különböző típusai

Technikai elemzés (indikátor, gyertyaalakzat) alapú stratégiák

A stratégiák jellemzően egy vagy több indikátor, gyertyaalakzat-gyertyaformáció alapján lépnek pozícióba, illetve cserélnek pozíciókat. Gyakori a stoploss, takeprofit, csúszóstop funkciók használata.

A money management (a számla tőkéjének megóvása és a pozícióméretek folyamatos – jellemzően óvatosabb – szabályozása) az ilyesfajta stratégiák lényegi részét képezi, képezheti.

A stratégiák nagyobb része a jövőt próbálja “megjósolni”, azaz múltbéli adatok és adatok, indikátorjelzések alapján próbálnak egy-egy jó be- és kilépési lehetőséget találni és felhasználni.

Általánosan elmondható, hogy sok esetben – akárcsak a piac jövőbeli mozgása – a nyereség és a veszteség is megjósolhatatlan mértékű és véletlen előfordulási mintájú lesz. (előfordulási minta = hogyan követik egymást a nyerő és vesztő pozíciók) Cserébe ezen stratégiák (megfelelő money management esetén!) csak kifejezetten hosszabb távon képesek kárt tenni a számlában, hiszen egy-egy pozíció veszteségét általában a számlaméret egy bizonyos százalékában maximalizálja a stratégia alkalmazója.

Kezdők számára akár éles környezetben is javasolhatóak ezek a stratégiák.

Káosz-elmélet, “Nem veszít” logika, Martingale-módszer, matematikai alapú stratégiák

Sokak számára a bekezdés alcíme a “soha nem fogom kipróbálni” kategóriába esik. Mi is a Martingale-módszer? Idézet a Wikipediáról:

martingale-módszer egy szerencsejáték-stratégia, aminek során a játékos egyre növekvő tétekkel próbálja visszanyerni az eddigi veszteségeit. […] A valóságban előbb-utóbb bekövetkezik egy olyan hosszú vereségsorozat, ami alatt elfogy a pénze, vagy eléri a megengedett maximális feltehető összeget. Így a martingale-t játszók általában sok kis nyereség után egy katasztrofális veszteséggel fejezik be a játékot.

Sokan a nem veszít logikájú robotok alatt kizárólag a duplázó sorozatú, piaccal szembevásárló robotokat értik. A stratégia alapja egy bárhol és bármikor nyitott pozíció, melynek két kimenetele lehet:

  • egységnyi elmozdulás után a pozíció profitos: ebben az esetben újra nyitunk egy pozíciót ott, ahol az előzőt zártuk.
  • egységnyi elmozdulás után a pozíció veszteséges: ebben az esetben meghatározott (fix, vagy szintenként változó) lépésközönként ugyanakkora, vagy egyre növekvő lotmérettel hasonló típusú pozíciót nyitunk. Így az átlagárunk folyamatosan a követi az árfolyam csökkenését/növekedését. Az, hogy az átlagár a legutolsó megnyitott pozíciótól milyen messze van, függ a lépésköztől de leginkább a lotsorozattól. Minél agresszívabban növekszik egy sorozat, annál gyakrabban elegendő egy kisebb nagyságú visszaütés, de természetesen a sok nyitott pozíció és a néha irreálisan nagy lotméretek miatti kitettség lehet a számlánk veszte. A sikeres visszaütések esetén egy adott ponton az összes pozíciót zárjuk, így a pozíciók egy része pluszos lesz és ellensúlyozza a korábbi pozíciók veszteségeit.

Természetesen egyszerre két pozíciótípussal (buy és sell) is lehet alkalmazni a stratégiát, ebben az esetben egy bizonyos pontig a számlatörténetben csak pozitív önálló kötések, illetve szummájukat tekintve pozitív csoportos zárások lesznek láthatóak. A stratégia gyenge pontja az, hogy számlánk (tőkénk) nagysága nem végtelen, így egy bizonyos piaci elmozdulással eljuthatunk arra a szintre hogy nem vagyunk képesek az utolsó pozíció méreténél nagyobb méretű új pozíciót nyitni. Ez a kisebbik probléma, azonban ezután a magunkkal húzott pozíciótömeg óriási vesztesége minden pippel egyre súlyosabb kárhozatra ítéli számlánkat. Előbb-utóbb előfordul az a helyzet, hogy a számlánk nem bírja tovább finanszírozni a veszteséget, és a bróker elkezdi erőszakkal lezárni a pozícióinkat (kezdve a legnagyobbakkal). Így a lebegőből könyvelt veszteségünk lesz, brókeri környezettől függően akár a komplett számlát elbukhatjuk.

Sokaknak a fenti bekezdés miatt idegen leginkább a stratégia. Meg kell jegyeznem, hogy a stratégia magában hiába zseniális, hogy ha 100 emberből talán maximum ha 10 képes azokat a mentális szabályokat betartani, amely a sikeres alkalmazáshoz szükséges. A krízis esetén kézi kötésekkel történő kimenedzselés képessége pedig még ennél is kevesebb emberben van meg.

Éppen ezért a stratégia használata előtt el kell fogadni, hogy annak milyen határai vannak. Nagy tőkével semmiféleképp nem javallott a játék! A brókereknél jellemzően találhatunk mikro számlás környezetet, ahol bátran próbálkozhatunk kisebb tőkével is. A sorozatok és a lépésközök finomításával el lehet érni olyan beállítást, amely megfelelő szintre csökkenti a kockázatot.

Mivel ez a stratégiatípus számomra a legszimpatikusabbak közé tartozik, magáról a stratégiáról is írok egy külön cikket itt a blogon.

Egy jó tanács: ha ezen stratégiával akarsz dolgozni, akkor vedd úgy hogy egy hét múlva megduplázhatod a számládat. Viszont akár még ma a teljes tőkédet is elbukhatod…

Semmiféleképpen nem javaslom a stratégia
használatát kezdőknek éles környezetben!

Skalpoló robotok

A skalpoló robotok lényege az, hogy egy-egy jelzés alapján belépést követőek viszonylag rövid idő alatt zárják is a megnyitott pozíciót. Jellemzően nagy pozícióméretekkel dolgoznak, és leginkább a bejelentések és hirtelen piaci történések okozta nagy elmozdulások egy részét akarják lekereskedni.

Kezdők számára szintén nem a legjobb választás ez a stratégiatípus.

Kamatkülönbségre játszó robotok

FOREX környezetben használatos stratégia. Egy devizapár “olcsóbb” oldalán veszünk fel egy pozíciót, amelyet a “drágább” oldalon kamatoztatunk. Így naponta növekszik a pozíció által generált, számunkra később jóváírt swap, vagyis kamat. Természetesen ettől függetlenül az sem árt, ha magát a pozíciót is nyereségben / nullában tudjuk zárni.

Kezdők számára szintén nem a legjobb választás ez a stratégiatípus.

Több stratégiát egyszerre alkalmazó robotok

Természetesen vannak olyan robotok, amelyek kettő vagy több stratégia egybegyúrásaként jöttek létre. Egy kereskedőrobotot agyonbonyolítani véleményem szerint szükségtelen , de pl. az indikátor alapú belépések és a Martingale-módszer keverése sok esetben hoz(hat) jó eredményt.

Példa: egy indikátor alapú stratégia jeleit vesszük alapul a pozíciónyitáshoz. Amennyiben az árfolyam nem a pozíció számára helyes irányba mozdul, egy bizonyos szabály szerint elkezdhetjük azt “kimenedzselni”.

Kezdők számára szintén nem a legjobb választás ez a stratégiatípus.

Megjegyzés: a fenti javaslatok saját véleményemet tükrözik, ily módon nem dogmaként kezelendők. Bármely stratégiát/robotot is használja valaki, egy biztos: ismernie kell az elméletet, a hozzá tartozó money managementet illetve a stratégia és saját maga korlátait is! A fentiek hiányában bárkivel előfordulhat, hogy veszteséget szenved el!

Leggyakrabban felmerülő kérdések robotok, tanulás és tanfolyamok kapcsán

Te futtatsz robotokat?

A cikk írásakor éppen nem. Természetesen volt már nyereségem és veszteségem is robotokkal, főleg a Martingale-módszer mentén mozgolódom. Igyekszem ledöntögetni a mentális gátjaimat, de egyelőre ezzel nem sikerült annyit haladnom, mint szerettem volna. Hiába van meg a szakmai tudásom, ha mentálisan nem vagyok képes minden krízishelyzetben megfelelően cselekedni. Emiatt kisebb-nagyobb szüneteket tartok a robotkereskedéssel.

Van egy jó stratégiám, szeretném automatizálni. Szerinted megéri?

Alapvetően ezt Neked kell sejtened – előre nyilván nem lehet ezt a kérdést megválaszolni. Ha kézi kereskedés során meggyőződtél a stratégia eredményességéről, akkor elképzelhető – de nem szükségszerű – hogy a robot is profitos lesz. Előfordulhat azonban természetesen az is, hogy ami kézzel (“humán” szűréssel) működik, az robotosítva több veszteséget termel majd, mint nyereséget. Itt megtalálod az elérhetőségeimet és néhány alapvető információt a robotkészítés folyamatáról.

Van egy kézi stratégiám, ami veszteséges. Írsz belőle olyan robotot, ami profitot termel?

Nem. Vedd a fáradtságot és keress másik stratégiát, vagy tanulj!

Van egy stratégiám, ami jó. Szeretném “robotosítani”, és szívesen venném plusz ötleteidet a projekthez. Tudsz segíteni?

Természetesen. Ezen az oldalon találhatsz erről bővebb információt!

Vannak kész robotjaid? Árulod is őket?

Igen, léteznek olyan robotjaim, amelyek azonnal használhatóak – habár a fő profilom az egyedi igények programozása, így nem fogsz reklámot látni a blogon eladásra kívánt robotokkal kapcsolatban.

A (vissza)tesztelés, tanulás, a stratégia ismerete azonban mindenképpen szükséges a kész robotok használatához (is). Ha gyorsan és időbefektetés nélkül akarsz meggazdagodni, akkor nem tudok segíteni. Ha valaki ilyesmit ígér neked, végy egy mély levegőt és gondolkozz el, hogy vajon az igazat mondja-e!

Ha még mindig érdekelnek kész robotok, akkor keress meg az elérhetőségeim valamelyikén!

Hiszel a kereskedelmi forgalomban kapható, tömegesen eladott robotokban?

Nem. Hogy miért nem, arról ezen cikk Veszek egy robotot a neten, aztán hajrá! című bekezdésében olvashatsz. Alapvetően a tudás és az elmélethez tartozó tananyag hiánya a legnagyobb probléma, valamint a “gyorsan meg akarok gazdagodni” őrület jelenléte a fejekben.

És mi a helyzet a tanfolyammal együtt értékesített robotokkal?

Saját vállalkozásomon kívül egy olyan cégnek is dolgozom robotprogramozóként, amely csak többnapos tanfolyam után ad a kezekbe robotokat. A tanfolyamokon elhangzik az adott robot működési elve (elmélete), tipikus beállítási paraméterei. Megmutatják, hogy a robot mikor tud bajba kerülni és hogy ilyenkor mit javallott tenni. A mentális felkészültség és a kereskedő személyes tulajdonságai (fegyelem, szabályok betartásának képessége, mentális gátak feloldása) itt is létszükséglet a sikeres kereskedéshez. Számomra ez az értékesítési módszer a szimpatikus. Mindemellett hiába van egy jó tanfolyam, ha a tanuló nem akarja/nem képes betartani a stratégia, vagy akár saját maga szabályait. Ha úgy gondolod, a fentiek alapján érdekes lehet a számodra egy ilyen tanfolyam+robot, keress meg!

Évek óta veszteséges kézi kereskedő vagyok. A robotok segíthetnek rajtam?

Habár erre a kérdésre nem lehet ismeretlenül válaszolni, a jellemző válasz a nem. Az, hogy kézi kereskedés során folyamatosan veszteségeket könyvelsz el, nem azt jelenti hogy alkalmatlan vagy a piacon való érvényesülésre. Jelentheti inkább azt, hogy rossz nyomon jársz: rossz beidegződések, vagy tudásanyag hiányában rossz döntéseket hozol.

Lehet, hogy szemléletváltásra van szükséged. Ilyenkor robotozás előtt (helyett) alaptanfolyamot, haladó tanfolyamot javaslok. Ha egy-egy ilyen tanfolyam árát vagy annak többszörösét már elvesztetted, akkor érdemes elgondolkozni azon hogy részt vegyél egy tanfolyamon. Akkor is vedd a fáradtságot a tanulásra, ha még nem vesztettél pénzt a kereskedés folyamán! Lehet, hogy egy pár napos tanfolyam több hónapos (további) küszködéstől szabadít meg.

Nagyon fontos, hogy a kereskedés felelősségét nem fogod tudni áthárítani. Főleg nem egy robotra. Hiszen a robotot is Te fogod elindítani és paraméterezni! Az esetek többségében ha egy robot veszít, akkor nem a robot a rossz, hanem a te gondolkodásod!

Szeretnék tanulni. Milyen tanfolyamot javasolsz?

Ma Magyarországon nagyon sok cég nyújt tőzsdei oktatást. Legtöbbjük alkalmas arra, hogy az ember hasznos információkat és alapvetéseket tanuljon meg. Ha alaptanfolyamot keresel, olyat javaslok ahol a pénzügyi szemléletre és a mentális akadályokra is kitérnek. Szűrd ki a felesleges dolgokat (pl. ezernyi indikátor leoktatása) !

Az alaptanfolyamok során jellemzően a trendkereskedés irányába visznek, ami egyáltalán nem rossz dolog, de nem az egyetlen nézőpont. Ezt is vedd figyelembe – légy hajlandó gondolkozni!

Ahol azzal kezdik, hogy nemsokára meggazdagodsz, kérd vissza a pénzt és hagyd ott őket.

Természetesen tudok segíteni alap- és haladó tanfolyam kapcsán is.

Zárszó

Nagyon remélem, hogy sokaknak tudok segíteni a fenti információkkal. Amennyiben olyan kérdésetek merül fel amelyre nem találtok választ, akkor várom a kommenteket!

 

Írta: | 2017-09-06T15:22:32+00:00 2011. október 20., csütörtök|Hasznos, Olvasnivaló felhasználóknak|6 hozzászólás

A szerzőről:

Radulovic Attila vagyok, a radu.hu tulajdonosa és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalamon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban. Érdekel a véleményed, kérlek írd meg kommentben!

6 hozzászólás

  1. […] nem vagy biztos a dolgodban, mindenekelőtt olvasd el a robot típusokról szóló cikkemet, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elemzését a tőkeáttétes […]

  2. […] nem vagy biztos a dolgodban, mindenekelőtt olvasd el a robot típusokról szóló cikkemet, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elemzését a tőkeáttétes […]

  3. […] a blogon már volt szó arról, hogy milyen főbb robottípusok közül válogathat az, aki automatizálásra adja a fejét. Azzal a cikkel az volt a célom, hogy az ingyenes/megvásárolható/saját ötleten alapuló […]

  4. tokespal 2014. november. 24. hétfő - 23:30- Válasz

    Kedves Radu!
    “Robotot szeretnék! De milyet?
    Dátum: 2011. október. 20. csütörtök, 18:24 – szerző: Radulovic Attila” jelű cikkedben említetted, a káosz-elmélet, matematikai alapú stratégiák, Számodra a legszimpatikusabbak közé tartoznak, ezért ezt a témát külön bejegyzésben fogod elemezni.
    Kérlek segíts megtalálni a blogot.
    Budapest, 2014.11.24.
    Előre is köszönöm: Tőkés

    • Radulovic Attila 2014. november. 25. kedd - 19:42

      Üdvözöllek Pál!

      Jelenleg az a cikk még megírásra vár, viszont tudok neked egy személyes konzultáció keretében segíteni a téma kapcsán. Közben küldtem neked e-mailt.

  5. tokespal 2014. november. 25. kedd - 21:46- Válasz

    Kedves Radu!

    Köszönöm, nemsokára jelentkezem.

    Üdv.: Tőkés

Hagyj üzenetet

Adhatok Neked még több ingyenes tartalmat?

Értesítelek hetente megjelenő új tartalmaimról.