Ez az oldal bemutatja a MetaTrader kereskedési platformot, és azokat az információkat, amelyeket érdemes tudnod róla, ha online kereskedéssel szeretnél foglalkozni.

A MetaTrader platform

A MetaTrader könnyen használható kereskedési platform a kiskereskedők részére. A szoftvert a MetaQuotes nevű orosz cég fejleszti 2005 óta, és van asztali számítógépes, mobilos és webes változata is. Hivatalos elnevezésében szóköz szerepel a MetaTrader szó és a verziószám között, ugyanakkor gyakran egybe is írják.

A szoftvernek jelenleg két verziója érhető el: a MetaTrader 4, valamint a MetaTrader 5, rövidítve így szokás hivatkozni rájuk: MT4, MT5. Az egyik bekezdésben kitérek arra, mi a fő különbség a kettő között.

A cég ügyfelei a brókercégek, és üzleti modelljük a következő: a szoftverplatformot a brókercégek bérlik, a brókercégek pedig saját ügyfeleik, vagyis a kiskereskedők számára biztosítják különböző kereskedési kondíciókkal. A MetaTrader világában a demó számlás, vagyis virtuális pénzzel történő kereskedés ingyenes, legfeljebb regisztráció szükséges hozzá.

Egy brókercég többféle kereskedési platformot is biztosíthat az ügyfelei részére, és az MT4 és az MT5 gyakran fordul elő a felkínált alternatívák között. Ha egy cégnél a 4-es verziójú szoftveren lehet kereskedni, akkor röviden MT4 brókercégnek, ha az 5-ös verziójú szoftveren keresztül, akkor pedig MT5 brókercégnek nevezzük. Gyakran van példa arra, hogy egy brókercég mind a két platformot biztosítja.

A MetaTrader 4 és a MetaTrader 5 az egy brókercég?

Nem. Amikor kereskedési ügyletet indítunk, akkor azt egy kereskedési platformon és egy brókercégen keresztül tesszük. Előbbi az MT4/MT5, az utóbbi pedig a szabadon választott brókercég, amely biztosítja a szoftvert az ügyletnyitáshoz.

Egy kereskedési platform brókercég nélkül nem tesz lehetővé kereskedést, és kereskedőként soha, semmilyen körülmények között nem kell fizetned a MetaQuotes cégnek.

A világon számtalan MT4 és MT5 brókercég létezik. Több mint 1200 cégnél érhető el MT4 (2016-os adat, forrás: FinanceFeeds), az MT5 azonban lényegesen ritkább: kevesebb, mint 100 brókercégnél választható (2021-es saját becslés).

Lássuk, mi a különbség a 4-es és 5-ös verzió között!

MetaTrader 4

Az MT4-es platform első verziója 2005-től elérhető, és sikere azóta is töretlen. Informatikai szempontból jócskán idejétmúlt, 32 bites, legfeljebb egy ún. processzormagot és 4 GB memóriát képes használni függetlenül attól, hogy a számítógépben mennyi áll rendelkezésre. Ennek ellenére a kiskereskedők, de még a brókercégek is szívesen használják. A kereskedhető instrumentumok között a forex termékek és CFD-k szerepelnek, utóbbi kategórián belül indexek, termékek, nyersanyagok és határidős ügyletek is elérhetők. Néhány szolgáltató kriptovalutákat is kínál, de ezek gyakran csupán az árfolyamok megjelenítésének, és nem a tényleges kereskedésnek a lehetőségét jelentik.

A MetaQuotes 2017 óta nem teszi lehetővé brókercégek számára, hogy MT4-et vezessenek be, ha addig nem rendelkeztek vele. Sőt, még a szoftvertámogatás mértékét is csökkentette. A cég ezekkel a lépésekkel igyekszik elősegíteni a folyamatot, amely a MT5-re tereli a brókercégeket, rajtuk keresztül pedig a végfelhasználókat.

Verziófrissítések már csak három-négyhavonta érkeznek, apró változásokkal. Sokat elárul a cég hozzáállásáról, hogy már évek óta nem teszi közzé a változások listáját, vagyis a listát, amely az utolsó kiadás óta történt konkrét hibajavítások, módosítások, új funkciók összefoglalóját tartalmazza.

A MetaTrader 4 korábbi verzióiról korábbi bejegyzésemben találsz információkat.

MetaTrader 5

A MetaTrader 5 2010-ben jelent meg, azóta folyamatosan fejlesztik. Funkciógazdagsága, átgondoltabb struktúrája már első ránézésre is látszik – korábban én is posztoltam új lehetőségeiről. A brókercégek felé többféle likviditási megoldást, nagyobb kontrollt ígér, ráadásul a bérleti díja nem magasabb, mint a MetaTrader 4 esetében.

A kereskedőknek új megbízástípusokat, több indikátort és több idősíkot kínál, ráadásul mindezt többféle piacon (devizák, részvények, határidős ügyletek, opciók, kötvények, kriptovaluták). Megjelent benne a fundamentális hírek támogatása, és a piacmélység elemezhetősége. Programozási lehetőségei is komplexebbek, mint az MT4 esetében.

Habár első ránézésre az MT4 egy újabb verziójának tűnik, valójában nem az, mivel a tranzakciókezelése teljesen eltér, alaposan újragondolták mind a brókercégi, mind a végfelhasználói oldal szempontjából.

Ma már csupán érdekesség, hogy a fejlesztő cég elsősorban az USA piacára történő belépés miatt eredetileg a FIFO szabályt (first in, first out) erőltette. Ez a szabály azt jelenti, hogy egy instrumentumon egyszerre kizárólag egyetlen ügylet létezhet. Az amerikai lakhellyel rendelkező kereskedőknek ez teljesen hétköznapi kötöttség, a világ többi pontján azonban a hedge lehetősége az elvárás, vagyis annak a lehetősége, hogy instrumentumon belül több, akár ellentétes irányú pozíciót lehet nyitva tartani egyszerre. Az MT5 első indulásától éveken keresztül nem volt lehetőség hedge típusú számlát nyitni, azonban végül ezt a lehetőséget a cég 2016 áprilisában hozzáadta a platformhoz. Ebben a döntésben szerepet játszott a MetaTrader 5 iránti csökkenő érdeklődés, és valószínűleg a kereskedők felől érkező elégedetlenség.

Az említett FIFO szabálynak megfelelő számlakezelési módszert az angol verzióban netting-nek nevezi a szoftver, és a számlanyitás során lehet arról dönteni, hogy netting, vagy hedging típusú számlát nyitunk. A brókercégek többségénél (a világ USA-n kívüli részén egészen biztosan) a hedging számlatípus az elterjedtebb.

Miért nem terjed jobban a MetaTrader5?

Összességében az MT5 a jövő. Mégis miért nem terjedt el jobban 2009 óta? Ennek az oka, hogy a piacvezető MT4 igen nagy népszerűségre tett szert. Millió egyedi indikátor és expert advisor érhető el hozzá, nem beszélve a temérdek szignálszolgáltatásról, trade másolási szolgáltatásról. Az emberek nem szeretik a változást, elsöprő többségük még mindig az MT4 egyszerűsége mellett teszi le a voksot. Ennek eredményeképpen 2014-ben a MetaQuotes úgy döntött, hogy az MT5-ben használható új funkciók nagy részét – beleértve az MQL5 programozási nyelv egyes lehetőségeit – használhatóvá teszi az MQL4 programozási nyelvben is. Ez egy hatalmas változás volt, én is több alkalommal beszámoltam róla. Véleményem szerint ezzel a funkcióbővítéssel legalább egy évtizedet kapott pluszban a szoftver.

Az újabb platformra történő átlépés nem motiválja a kereskedőket, mivel a 4-es platformon létrehozott egyedi expertek és indikátorok nem használhatók az MT5-ben, és vica-versa. Ha korábban MT4 robotot vagy indikátort programoztattál, akkor elképzelhető, hogy MT5-ös megfelelőjüket szinte a nulláról kell elkészíteni. A két platform között sok a hasonlóság, de rendkívül sok az eltérés is (ha nem tudod, hogyan fogj neki az “átköltözési” folyamatnak, keress meg, és segítek a részletekben).

A MetaQuotes tehát gyakorlatilag már alig tesz hozzá valamit a MetaTrader 4 platformhoz, ám a kereskedők mégis kitartanak mellette. A MetaQuotestól 2021-ben is több ezer brókercég bérli a 4-es platformot, ráadásul az MT4 Piactér minden egyes eladásából is 30% jutalékot von le a cég. Ennek eredményeképpen a 4-es platform megszüntetése piaci öngyilkosság lenne, így valószínűleg hosszabb ideig marad a jelenlegi helyzet, vagyis az igen lassú migráció a MetaTrader 5 platfomra.

Melyik MetaTrader platformot válasszam?

Nehéz erre egyszerű választ adni, korábbi MetaTrader 4 vs. MetaTrader 5 bejegyzésemben írtam erről. Egy kereskedési platformmal kapcsolatos általános elvárás az, hogy stabilan működjön, könnyű legyen használni, és ne szálljon el. És habár az MT4-nek megvannak a maga műszaki és kereskedői korlátozásai, teljesíti ezeket az elvárásokat, ráadásul nagyon könnyen bővíthető, átlátható.

Az MT5 sokkal több piachoz ad sokkal szofisztikáltabb hozzáférést, ráadásul műszakilag egészen biztos, hogy nagyobb teljesítményt képes nyújtani. Ezzel együtt nem mindegy, hogy a számlatörténet értelmezése mekkora energiát és alaptudást kíván a kereskedőtől. Összehasonlításként: az MT4 számlatörténetben két “fiókja” van, az egyik a lezárt, a másik a nyitott pozíciók. Ezzel szemben a MetaTrader 5-nek pozíciói (positions), megbízásai (orders), ügyletei (deals) vannak, és ezek között elsőre nehezebben átlátható a kapcsolat.

Összességében a javaslatom, hogy amennyiben devizapárokat és egyéb CFD-ket (indexek, nyersanyagok) szeretnél kereskedni, akkor az MT4 a te platformod lehet, mivel felépítése egyszerűbb, fogalmai és összefüggései könnyebben tanulhatók. Ha viszont egyéb piacokon is szeretnél kereskedni, és mélységeiben érdekel pl. a hírkerkereskedés, a piacmélység elemzése vagy a komplexebb, nagyobb számítási teljesítményt igénylő automata kereskedőprogramok létrehozása, akkor az MT5 a jobb választás.

Azonban rendkívül fontos: ha egyedi expert advisor fejlesztésében gondolkozol, hogy olyan programozót keress, aki képes mind a két platformot programozni, átlátja a hasonlóságok és különbségek korántsem egyszerű összefüggéseit. Készülve a jövőre, jómagam egy közös keretrendszert fejlesztek, amely lehetővé teszi, hogy az MT4-re általam elkészített egyedi szoftverek könnyen átültethetők legyenek MT5-re, és fordítva. Ha kereskedési robotot tervezel, foglalj egy robotfejlesztési konzultációs időpontot, hogy mire érdemes figyelni már a tervezési szakaszban!

Brókercégek és kiválasztásuk

Kritikus pontja a kereskedésnek, hogy milyen kondíciókkal végezzük. A világon számos brókercég érhető el, ezek egy része jöhet szóba, ha MT4/MT5 platformot szeretnél használni. A brókercég kiválasztás témáját külön útmutatóban járom körül, melyet a gombra kattintva érsz el.

Számlanyitás

A kereskedéshez elengedhetetlen egy kereskedési számla. A számlanyitás folyamata a világ összes MT4/MT5 brókercégénél hasonlóan zajlik, kisebb-nagyobb eltérésekkel, ehhez külön útmutatóban találsz részletes leírást az alábbi gombra kattintva.

Fontos alapfogalmak, tudnivalók és hogyanok

Mint minden témában, ebben is vannak olyan fogalmak, amelyek ismerete nélkülözhetetlen. Itt ezeket igyekszem összegyűjteni.

Bejelentkezési problémák

Build szám

Frissítések

Kifejezetten ritkán érkezik frissítés, amelyet a platform automatikusan telepít.

Instrumentum tulajdonságai

Magic szám

A magic szám egy egyedi azonosító szám, amely a robotok által nyitott pozíciókat hivatott elkülöníteni.

Rendszermappa

Annak a könyvtárnak az elnevezése, amelyben a platformhoz kapcsolódó kiegészítőket és adatokat találod.

Telepítés, másolás

Használat több képernyővel

A MetaTrader 4 alapértelmezésként nem képes arra, hogy egy-egy chartot „lecsatolj” a felületéről, és más monitorra helyezz át, ezt egy külön szoftverrel lehet megvalósítani.

További bejegyzések: MT4

Itt megtalálod az összes bejegyzésemet az MT4 cikk kategóriából.

További bejegyzések: MT5

Itt megtalálod az összes bejegyzésemet az MT5 cikk kategóriából.

Kérdésed van? Elakadtál?

Kérj tőlem segítséget, és megoldom a felmerülő problémáidat, kérdéseidet!

További útmutatóim

Kereskedés

Automatizált kereskedés

Visszatesztelés

Üdvözöllek!

Radulovic Attila (Radu) vagyok.

Radulovic Attila (Radu)

MetaTrader 4 és MetaTrader 5 platformokra készítek tőzsdei robotokat (experteket) egyedi megrendelésre, ezen kívül a kereskedés témaköréhez nyújtok segítséget szakmai blogomon keresztül.

Az alábbi gombra kattintva részletesen megosztom Veled, hogy milyen tartalmakkal tudlak segíteni Téged.